„A tanyakérdés mai elhanyagoltságának legfőbb oka az, hogy az illetékesek nem ismerik e kérdést a maga igazi jelentőségében, továbbá, hogy a tanyás városok és községek vezetői csodálatos módon, érzéketlenül zárkóznak el a tanyai lakosság követelései elől és reszketnek attól a gondolattól, hogy egyszer a tanya önállósítani fogja magát. Pedig, ha lassanként megadjuk a tanyavilág népének a szükségleteinek kielégítésére a lehetőségét, úgy szívesebben kapcsolódik egy fejlett városba, vagy nagy községi szervezetbe, mint éljen tengődő kisközösségi életet” (Gesztelyi Nagy László).

A tanyasi lakosság is portalanított úton szeretne közlekedni, a postát kézbe kapni, szeretné, ha időnként orvos menne hozzá, hogy közigazgatási ügyeit helyben intézhesse, hogy a tanya közelében istentisztelet tartassék, és hogy halottait temetéskor ne kelljen a közeli városba behurcolni. Szeretné, hogy gyermekei meg tudják közelíteni az iskolákat és megtermelt áruit el tudja adni.

Mindezt megszervezték a második világháború előtt. Mindenkori kormányzatunk nem veszi észre, hogy a „gazdasági válság” helyreállítása az ő feladatuk lenne, ha figyelnének a vidékiekre, hiszen ők tették Magyarországot gazdag mezőgazdasági országgá. Ha politikusaink egy kicsit körülnéznének Európában, észrevehetnék, hogy Dániában, más skandináv államokban, Németországban, Izlandon, vagy akár az Egyesült Államokban a „farmok” ugyanúgy működnek, mint régen és ma Belső-Ázsiában, vagy ahogyan a magyar tanyavilág korábban működött. A nagyvilágban állampolgári jog a kemény út, az elektromos áram és a telefon. Politikusaink a magyar tanyavilág lényegével sincsenek tisztában, mert nem sokat fáj a fejük amiatt, hogy az Alföld tanyavilágában legnagyobb a tuberkulotikus halálozás, a csecsemőhalandóság és legalacsonyabb az átlagos életkor. A magyar tanyasi ember lelki válságát a magárahagyatottság, a tanácstalanság és az irányítás hiánya okozza. Régen a „munkás”, ma pedig a „menedzser” számít embernek, a magyar tanyák gondjairól pedig csak „tudományosan” vitatkoznak. Meg kell tartani azt, ami jó volt és működött, hiszen ez nemcsak a múltunk, hanem a jövőnk záloga is.

Tanyáink népessége 1910-ben az ország lakosságának 33 százalékát tette ki, ez ma 6,4 százalék. Sajnos a korösszetétel aránya még rosszabb, mert a fiatalság beköltözik a nagyvárosokba. A hazai tanyarendszer kialakulása előtt a belső-ázsiai családi- és nagycsaládi gazdaságok működtek, hiszen őseinknek voltak nyári- és a téli szállásaik. Nyáron a férfiak a nagyobb gyerekekkel és az állatállománnyal elmentek a hegyi legelőkre, ahol jurtokban laktak. A folyók, tavak és egyéb vizek melletti téli szállásokon ott maradtak az asszonyok, akik fölműveléssel, állattartással foglalkoztak. Ilyen volt eleink tanyavilága, ahova télre a férfiak és az állatok is beköltöztek.

A magyar tanyavilágban valamelyest változást a török idők hoztak, mivel a megszálló törökök ideológiája szerint a koncentrált települések jobban ellenőrizhetők; ezért abban az időben sok tanya és kisebb település megszűnt, viszont ekkor alakult ki Magyarország nagyvárosainak jelentős része. A török idők elmúltával a magyar tanyavilág újraéledt, és az ország mezőgazdaságát virágoztatták föl.

Az ország sorsáért aggódó értelmiség drámai módon kérdezi: lesz-e új tanyarendszer Magyarországon? Bizonyára lesz, ahogyan eddig is volt, ez alkotta – és fogja alkotni – a Kárpát-medence gazdasági bázisát. Amíg az ország termőföldjének az Észak-Alföldön 65,52 százaléka, a Dél-Alföldön 53,74 százaléka „külterületnek” számít, addig az ország mezőgazdasága nem is állhat helyre. A magyarság életmódját ismerő, tisztelő, felelős kormány feladata lesz farmok helyett visszaállítani az ősi, jól működő tanyarendszert.