Sok megaláztatás, kudarcélmény és kitaszítottság jut osztályrészéül a botfülűeknek, akik képtelenek akár egyszerűbb dalokat is pontosan elénekelni, s hangszerhez nyúlva csak hamis melódiát képesek előcsalni belőle. Pedig ők is szeretnék a zongorakoncertek pódiumán diadalittasan verni a billentyűket, vagy meghajolni a tomboló közönség előtt a Hazám, hazám ária után.

Hirdetés

A sors, a társadalmi megkülönböztetés azonban ezt lehetetlenné teszi számukra, ezért kiemelkedően magas körükben a dep­resszió. Érdekvédelmi egyesületet hoztak tehát létre, amely elérte a rossz ízű, megbélyegző „botfülű” szó használatának tilalmát, helyette a „zeneileg másképp hallók” változat lett a politikailag korrekt.

Az egyik kereskedelmi televízió felismerte a témában rejlő potenciált, és tehetségtelenségkutató versenyt rendezett, amelynek döntőjében a leghamisabban játszók mutathatták meg ország-világnak, hogyan hegedülnek, zongoráznak vagy énekelnek. A nézettség tízszerese volt a milánói Scalából közvetített Varázsfuvola-előadásénak, de még a Magyar Televízió hagyományos karmesterversenyét is ötszörösen verte.

A Boci, boci tarkával harmadik helyezést elérő versenyző nyilatkozott a Jobbszélnek:

– Sokan nem hiszik el – mondta öntudatosan –, de rengeteg munka van egy ilyen koncertben. Azzal vádoltak a Face­bookon, hogy ezt egy ötéves gyerek is jobban eljátssza, de éppen ez a lényeg: mi komoly hátrányban vagyunk a jó hallásúakkal szemben, ezért különösen nagy teljesítmény, amit nyújtunk. Sajnos, ide is bekúszott a korrupció, a végső győztes ugyanis a Török indulót zongorázta kiválóan. Meg fogom óvni az eredményt, mert nyilvánvaló, hogy az illető nem botf… zeneileg másképp halló.

– Ön igen magasra nőtt. Miért nem inkább kosárlabdázik?

– Be akarom bizonyítani magamnak és a világnak, hogy mi is képesek vagyunk zongorázni. A kottát ugyan nem ismerem, de a billentyűket beszámoztuk, így könnyebb megjegyezni. A Boci, boci például így fest: 1-3-1-3-5-5 (ismétlés), 8-7-6-5-4-6-5-4-3-2-1-1.

Korábban írtuk