Lózungok, lózungok és lózungok, semmilyen érdemi cselekvés, plusz teljes fejetlenség, tanácstalanság és kommunikációs zűrzavar. Így összegezhető a német kormány és Angela Mutti elmúlt két hétben produkált teljesítménye migránsügyben.

Miközben a német kancellár népszerűsége immár 16 százalékponttal esett a nyári eredményeihez képest, és Seehofer bajor miniszterelnök is keményen – bár egyelőre nulla eredménnyel – számon kérte Merkelt liberális migránspolitikája miatt, a német kormányfő immár legalizálná a migrációt és légi úton is beszállíttatná Törökországból a menekülteket. Minderre – szerinte – azért lenne szükség mert így lehetne megosztani mindazon terheket, amelyek ma Törökországot nyomják.

Ez az elképzelés szerepelt már a Merkel és Seehofer vezetésével kidolgozott közös kezdeményezéseket bemutató állásfoglalásban is, ennek másik lényeges pontja szerint mielőbb össze kell hívni egy EU–Törökország-csúcstalálkozót, „amelyen dönteni kell egy »legális menekültkontingens« áttelepítéséről Törökországból az EU-ba”.

A német iparvállalatok szövetségének november 3-i berlini konferenciáján Merkel hangsúlyozta, hogy amennyiben sikerül elérni egy kontingens legális áttelepítését, akkor „ragaszkodni kell a terheknek a tagállamok közötti méltányos megosztásához, különben nem fog működni a rendszer”.

E mondatban pedig világos, hogy a kvótarendszer mindenáron kierőszakolt álláspontja köszön vissza, még akkor is, ha a menekültsimogató hangulat már rég elszállt Németországban is.

Mindez Merkelnek nem számít, különösen úgy nem, hogy közben Erdogan valahogy mégiscsak megszerezte az abszolút többséget a törökországi választásokon. (Nem számít már az ellenzéki sajtó vezetőinek állampárti eltávolítása, nem számít már az ellenzék megfélemlítése, nem számít már újságírók bebörtönzése, a lényeg kormányozható Törökország legyen, mert enélkül nincs migrációs válságkezelés – lám-lám milyen gyorsan túl lehet lépni a nagy EU-s, liberális demokráciaelvárásokon.)

Merkel tehát Erdogannak szurkolt, miközben a migránsválság megoldását – amit, bár nem ő okozott, de ha akarja, ha nem, ő volt az, aki felgyorsított – annak európai szétterítésében látja. Mindenki egyetért abban, hogy közös uniós megközelítésre lenne szükség a helyzet kezelésére, sőt még abban is egyetértenek, hogy „aki ma Európában azt gondolja, hogy nem érintett, az holnap valamilyen módon érintett lesz, ha másként nem, akkor úgy, hogy megkérdőjeleződik Európa egysége” – ahogy azt Merkel mondta a BDI konferenciáján.

Csakhogy míg Angela Mutti ezt úgy érti, hogy Európában minden tagállam be kell hogy fogadjon, immár csak százalékban, és nem abszolút számban meghatározott migránst, addig a vele szemben álló, a konzervatív-nemzeti szuverenitás oldaláról közelítő felfogás szerint, amit leginkább Magyarország és Orbán Viktor képvisel, a közös cselekvés elsőként a migrációs folyamat leállítását kell hogy célozza, aminek alapja a határozott határvédelem és a menekültek Törökországban segítése kell legyen.

A CDU/CSU részéről Angela Merkel és Horst Seehofer és a harmadik nagykoalíciós partner, a szociáldemokraták elnöke, Sigmar Gabriel alkancellár nem vitte kenyértörésre a német koalíció ügyét a migránsválság miatt, ám a fejetlenség tovább folytatódik a válságkezelés kapcsán.

November 6-án Thomas de Maiziere német belügyminiszter arról beszélt, hogy szűkítené a szíriai menekültek jogait és a polgárháború sújtotta arab országból származó menekülteknek a jövőben csak egy évre kellene tartózkodási engedélyt adni. Mindemellett pedig meg kellene vonni a családegyesítés lehetőségét, vagyis azt, hogy tartós Európában tartózkodásra rendezkedjenek be a – valódi – menekültek.

A CDU-párti politikus a Deutschlandfunk országos sugárzású közszolgálati rádiónak azzal indokolta e lépéseket, hogy más országok is hasonlóan szabályozzák a menekültek tartózkodását.

„Mi is ezt tesszük majd a jövőben a szírekkel, amennyiben azt mondjuk nekik, hogy kaptok védelmet, de csak úgynevezett oltalmazotti jogállást, amely időben korlátozott, és nem teszi lehetővé a családegyesítést.”

A ZDF közszolgálati televízió szerint a felvetés meglepetést okozott a kancellári hivatalban, s végül valószínűleg csak füstbe ment – egynapos – terv lett Maiziere felvetése.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap online kiadásában ugyanis azt írta, a belügy már utasította is a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt, hogy ezentúl kizárólag oltalmazotti státust adjon a szíriai menedékkérőknek, ám a tárca este cáfolta a lap értesülését. Közleménye szerint egyelőre minden marad a régiben, és minden tervezett változtatást előbb megbeszélnek a koalíciós partnerekkel.

Az SPD azonnal elutasította Thomas de Maiziere javaslatát, és a baloldali párt több vezető politikusa hangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták ellenállnak a november 5-én kötött koalíciós megállapodás utólagos szigorításának.

Pedig a nagy kvótarendszer követelése mellett Németország igencsak jól tenné, ha a beáramlás lelassítása érdekében jelentősen megszigorítaná a befogadás és területen tartózkodás feltételeit. Egyfelől azért, mert szakértők immár 300 ezerre teszik azon migránsok számát, akikre semmilyen rálátása nincs a német államnak, mert a területre kerülésük után semmiféle hivatalos kapcsolatba nem kerültek a hatóságokkal. Másfelől azért, mert riasztóak azok a prognózisok, amelyek 2020-ig vetítik előre a migránsok számát Németországban, ha nem változik meg radikálisan a merkeli liberális befogadópolitika.

A Der Spiegel című hírmagazin legfrissebb számában azt írta, hogy a gazdasági minisztérium belső számításai szerint a 2015–2020-as időszakban összesen 3,4 millió menedékkérő érkezhet Németországba. (Zárójelben jegyezzük meg: milyen érdekes, Orbán Viktor hárommillióról beszélt néhány hónapja, és akkor még fantasztának nevezte a balliberális sajtó egésze mind idehaza, mind Németországban és Ausztriában. No comment!)

A Der Siegelnek a minisztériumból származó értesülései szerint idén 900 ezer, jövőre 800 ezer, 2017-ben 500 ezer, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban pedig rendre 400 ezer körül alakulhat a menedékkérők száma a német gazdasági tárca prognózisa szerint, és ha ehhez hozzátesszük, hogy az eddigi bevándorláspárti prognózisok mindig tévedtek, és mindig nagyságrendekkel volt nagyobb a valós beáramlás, akkor bizony 2020-ig akár az 5 milliót is elérheti a népvándorlók száma Németországban. Ezt viszont már Merkel sem akarja, ezért szétterítené a menekülteket az unióban.

Csakhogy e hamis szolidaritás nem elfogadható azok számára, akik a mostani migránsfolyamatot inkább muszlim népvándorlásnak látják, amelyiknek célja új haza keresése és foglalása a jobb élet reményében.

És az sem elfogadható, hogy Törökország terheit úgy ossza meg Európa államai körében, hogy légi úton szállítja majd be területére és felső limit nélküli kvóták alapján telepítse le őket.

Erre senki nem kényszerítheti az unió tagországait. Ennek – mindenkinek, személyesen is – a messzemenőkig ellen kell állni. Így aláírásunkkal támogatni kell a magyar kormánypárt azon kezdeményezését, amelyben jelezzük: Angela Merkel nem dönthet a magyar társadalom sorsáról. Erre semmilyen joga és felhatalmazása sincs. Ha pedig ezt erőlteti, akkor világossá kell tenni, hogy nem más, hanem ő maga veszélyezteti az EU sorsát. Ő maga a legfőbb megbontója az európai démosz politikai együvé tartozásának, merthogy ez az európai démosz nem a beengedés, befogadás, hanem a feltartóztatás és török területen tartás politikáját támogatja.

És itt nem lehet megkerülni a kérdést, hogy ez utóbbi politika hívei, mint amilyenek deklaráltan a visegrádi négyek, milyen javaslattal mennének a következő EU-csúcsra, vagy mit javasolnának egy EU–Törökország-csúcson arra nézve, hogy az valóban tehercsökkenést jelentsen Törökország számára.

Merthogy Törökország valóban szolidaritást érdemel. A világ első számú migráns- és menekültbefogadójára kétszer már legyintett az EU Cecilia Malström bevándorlási biztos és Barroso elnöklése alatt 2011-től 2014-ig.

Aztán ez lett belőle!

Egy hónapja Ahmet Davutoglu török kormányfő világossá tette, hogy Törökország nem koncentrációs tábor, nem lesz hajlandó hosszú távon elszállásolni azokat a migránsokat, akiket az Európai Unió nem fogad be.

Davutoglu ekkor arról is beszélt, hogy az uniónak az eddig kilátásba helyezett hárommilliárd eurós összegnél többet kellene adnia Törökországnak a menekülthelyzet kezelésére. És ebben igaza van!

A migráció feltartóztatásában csak úgy lehet eredményeket elérni, ha Törökország már 2016-tól kvázi teljes finanszírozást kapna az EU-tól a migránsok országban tartására.

Nem a migránsokat kell szétszórni a szolidaritás jegyében Európában, hanem a migránsok Törökországban tartásának teljes költségéhez kellene minden EU-s tagállamnak hozzájárulnia. E javaslat egyaránt szerepelhetne már a következő EU-csúcson, ahogy a közelgő EU–Törökország csúcsnak is alternatív javaslata lehetne.

A „területen tartásért teljes finanszírozás” elve win-win helyzetet is eredményezhetne minden fél számára.

A terhek elosztásában valóban jelentős enyhülést jelentene Törökországnak. A szolidaritás kifejeződne a török állam felé.

A török területen a migránsok-menekültek ellátása jelentősen javulhatna, ez a feléjük kifejezett európai szolidaritás lenne.

Az EU-tagállamok pedig végre újra egységesen lépnének fel, nem pedig tagállami fragmentált politikákban, s a határvédelem is új, egységes keretbe kovácsolódhatna középtávon egy enyhülő migrációs nyomás esetén. A megbomlott és mára egyre inkább bomló EU-s összetartozást is helyreállíthatná egy ilyen javaslat elfogadása.

Az EU kiútjának első lépése a mai migránsválságból talán az lehet tehát, ha megállapodik Törökrszággal a „területen tartásért teljes finanszírozást” elvben a migránsok ügyében.