Fotó: Twitter
Rachel Mckinnon (középen) transznemű biciklista
Hirdetés

Olvasom, hogy magukat nőnek nevező férfiak indulnak női versenyeken, és persze sorra nyernek. Több cikk is született erről, akit érdekel, pár kattintással eléri ezeket. Olvasom, hogy a sportolónők már tiltakoznak, és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hozott valami határozatot, hogy „a túl magas tesztoszteronszinttel rendelkező női középtávfutók csak akkor indulhatnak nemzetközi versenyeken, ha gyógyszerrel csökkentik egy adott szint alá annak mértékét”.

A gond az, hogy a liberális nem képes megérteni, nem a tesztoszteron meg a pénisz-vagina témakörtől férfi vagy nő valaki. Ő csak arra koncentrál, hogy levágja vagy felragassza, és azt hiszi, ezzel vége. De – leszámítva azt, hogy a nő lelkiségében is más – egy férfi vagy nő nem a nemi szervétől az, ami. Ha meghal, a csontozata alapján ezer évvel később is megállapítható, hogy férfi volt, vagy nő. Műttetheti magát, ahogy akarja, de a fogazata, gerince, koponyaformája, bordái, a DNS-e, a medencéje, csípője vagy férfi, vagy nő.

Ha valami archeológus turkál majd ezer év múlva a békásmegyeri feltárás romjai közt, pillanatok alatt kiválasztja, melyik volt férfi, és melyik volt nő. Az implantátuma meg a „mittudoménmilyen” szerkentyűje sehol nem lesz. A lakkozott körme se. A beteges ideológiája se. Nem maradnak mellette a Facebookon olvasott LMBTQ stb. posztok és a reklámok, amikben azt próbálták hazudni, hogy mindez csak választás kérdése. Hogy mindez csak társadalmi konstrukció. Hogy mindez csak az elnyomó, maradi, kizsákmányoló, pat­riarchátuspárti, reakciós, klerikális, gyűlöletbeszédes, fasiszta (nem kívánt törlendő) propaganda terméke. Ebből semmi nem marad fenn. Ezt elmossa az idő.

És ezt valahol a beteg ideológia híve is tudja. Azért beszél kizárólag a nemi szervekről. Mert ha másról is beszélne, el kéne ismernie, hogy az erőlködés kudarcra van ítélve. Persze, amíg ez összeomlik, pár sportolónő karrierje derékba törik.

Szegény nők! Szegény, szerencsétlen nők. Most ők a haladás áldozatai. A XX. század legfőbb vesztese a férfi volt, a XXI.-é, azt hiszem, a nő lesz.