Ehhez a jól bevált receptet alkalmazták. Az ötvenöt éven át bűntudatra kondicionált magyar társadalommal nem volt nehéz elfogadtatni egy újfajta bűntudatot. Minden olyan törekvés, amely a nemzeti önrendelkezés irányába mutatott, azonnal megkapta a rasszizmus vádját. Aki ilyen szándékkal a nyilvánosság elé lépett, az legott fasiszta, szélsőjobboldali, antiszemita lett. A Demokratikus Charta esernyős agitátorai a kilencvenes évek elején barna esőről hadováltak, amivel azt sulykolták a társadalomba, hogy a nemzeti öntudat nagyobb bűn, mint a kommunizmus.

Idővel azonban ez a fegyver kicsorbult, amint lassan a társadalom minden tagja, a legszelídebb, a legóvatosabb is megkapta a vádat, s mivel az emberek ráébredtek arra, hogy az öntudat és a kirekesztés egymástól távoli dolgok, már nem féltek tőle. Vélhetőleg már az első években felmerülhetett ezért, hogy a kontroll fenntartásához valóságos ellenséget és véres ellentétet kell kreálni. Az ellenséget a rendszerváltozás abszolút veszteseiben, a legnagyobb lélekszámú, könnyen befolyásolható kisebbséget alkotó cigányságban találták meg. És beindult a liberális gépezet: megindultak a feltétel nélküli segélyek, amelyek konzerválták a cigányság legalsó rétegeiben a nyomort, hiszen ezekért a pénzekért semmit nem kellett tenni.

Aki ezt kifogásolta, az rasszista lett. A lelki terror alatt tartott többség tűrt, a cigányság legalsó rétege viszont kapott az alkalmon. A folyamat a zámolyi gyilkosságnál felgyorsult. Mindenki tudta, hogy a liberátorok bűnösöket védenek. Azt is tudta mindenki, hogy a többség ártatlan, ellentétben a kisebbséggel.

Veszprémben azonban hiba történt. Magyaroknak kellett volna meghalni valahol. Lehetőleg gárdistáknak. Hogy rá lehessen kényszeríteni a többséget arra, hogy az áldozatoktól határolódjon el. Ez ugyanis jóvátehetetlen lelki törést okozott volna. Románia, Szerbia és Horvátország népei azonban egészségesek. Ha a gyilkosokról csak annyi publikus, hogy magyar állampolgárok, akkor három ország dühe fordul Magyarország ellen, amit még ez a bűnös kormány sem mert vállalni. Gyurcsány, Draskovics és a többiek kinyögték a tiltott szót: cigány. Hárítják a felelősséget. Magyarország fontos fordulóponthoz érkezett, mert Nietzsche jól mondta, ami nem pusztít el, az megerősít. Íme a sors fájdalmas ajándéka: Marian Cozma értünk halt meg.