Titkolódzás

Valakinek a videóját nézem. Mindegy, hogy ki, nem ez a lényeg. Nézem, nézegetem, és azon töprengek, hogy vajon az illető jobbos-e, vagy pedig libsi. Nem mutatja, nem hangsúlyozza, a videóiból nem derül ki.

Tehát jobbos.

Mert a libsi, az gátlástalanul tolja a világnézetét. Nem csak itt, mindenhol. Zenész, énekes, celeb, sportoló vagy Mari néni, a kisember. Kinga a felvágottaspult mögött, Ilona, a 133-as lelkes utasa és Ernő, az új pénztáros. És őket ezért nem bélyegzik meg, nem veszítenek követőt, sem régi barátot. Szerintük ez az alapállás.

A jobbos ellenben kussol.

Most az ilyen-olyan médiumok körül és farvizén evező videósokról nem beszélek. Az más. Nekik az a munkájuk. De az anyámkínja öltözködős, meg gémer, meg alternatív zenés, meg vicces reelsvideós az nem a 444, Telex vagy a HVG farvizén van, mégis tolja. Gátlástalanul. Soha semmi következménye nem lesz, a világnézetét akár a tanári katedráról vagy tüntetőként a rendőr arcéba ordibálva is kifejezheti. Aki meg nem ilyen gondolkodású, az nem meri és nem akarja tolni. A „Nagy Srác” nyíltan libsi, a Kozák Gergő meg szerintem nem, de ez soha nem derül ki.

Én sem tolom már szinte sehol. Nem csak a közösségi médiában röpködő szankciók, a tiltások és hátrébb sorolások miatt. Az ember egy idő után úgy érzi, hogy minek? Igazából senki nem honorálja az önkéntes harcát, ellenben ha valamit el akar érni a szellemi életben, csak baja származik belőle. Nem lesz kiállítása, a boltban nem teszik ki a könyvét, és bezárulnak az ajtók. Mindezt a sokadik kétharmad után.

Ülök az SZTK-ban, várok, mire megjelenik az egyik ismerősöm, először nyájasan köszön, majd leül. Persze várni kell, mert ugye várni kell, de folyamatosan mondogatja, hogy neki sürgősségi beutalója van. Aztán feláll és járkál, közben jó hangosan mondja, hogy mocskos Fidesz, mindezt azért, mert tudja, hogy én jobbos vagyok. Én meg persze hallgatok, ahogy minden ott várakozó, és senki nem szól, hogy otthon politizálj. Mert hiszen diktatúra van.