Commodus császár életéről olvasgatok. Az antikvitás roppant érdekes és izgalmas korszak, s a legizgalmasabb, hogy ha picit elmerülünk benne, belénk hasít az érzés, hogy egyáltalán nem volt rég, szinte a közelmúlt. Európa = Római Birodalom. És nem véletlen Németország (Germánia) Európa motorja, hisz a császári cím – a nyugati – a germán fejedelmekre szállt, s az itáliai területek elvesztése után lett végül a Német Nemzet Szent Római Birodalma (Heiliges Römisches Reich Deutscher Nation) – hisz a Német-római Birodalom újkori fogalom.

Hirdetés

Kelet, az egy másik kérdés, és XII. Konstantin úgy halt meg 1453-ban a várost védve, hogy ő római császár. Már csak ezért sem tudom mentegetni az iszlámot, s ha hatalma és térhódítása túlnő a mosolygós kebabárusén, akkor azt mondom, megállj.

Commodus életéről olvasgatok. Imperator Caesar Aurelius Commodus Antoninus Augustus. De ezzel csak pontosak lettünk, precízek semmiképp. A Caesar nevet ötévesen kapja, s gyanús, hogy ha ezt a címet már így osztogatták, nem véletlenül aggatja magára később a többit. Ami nem ritka, az nem túl értékes, tudja ezt minden gyűjtő. Apja a markomann háborúk során ráaggatja a Germanicus nevet, s mivel a látványra is adni kell, a császár olykor oroszlánbőrben és bunkóval a vállán jár-kel, mint Herkules. 190 körül lesz hivatalosan is Herkules, felveszi a Felix (szerencsés) nevet s adja rendeletbe, hogy uralkodását aranykornak kell nevezni. Bár ilyesmi az újlatinoknál is dívott, hisz Dacia provinciában előfordult, hogy a vezető magát szerényen a Kárpátok Géniuszának neveztette, s neje több egyetem díszdoktora lett úgy, hogy a 4. általános után tanulmányait befejezte.

Magyar példa van-e? – tehetné fel a kérdést az olvasó, mire én vágnám egyből rá, hogy még szép! Caesar, Herkules nincs. Ilyesmivel a magyar historika nem dicsekedhet. De hogy valaki a pártját a feleségéről nevezze el, az szép teljesítmény. De, hát nem is kell Felix meg Caesar. DK = Dobrev Klára. Minden őrült imperátor megirigyelhetné.

Korábban írtuk