Tízéves kihívás – nagy divat volt ez 2019-ben, egész évben futott a legnagyobb közösségi médiaportálokon. Emberek milliói tették közzé egymás mellett a friss, illetve tíz évvel korábbi fotóikat, amely internetes divat a rossz nyelvek szerint az arcfelismerő algoritmusok számára valóságos aranybányaként szolgált. Magyarország azonban veszélytelenül nézheti meg a tükörben 2020-as, illetve 2010-es képmását. Az egyetlen veszély, ami fenyeget, hogy a meredélybe letekintve megszédülünk, na nem a megtett út, hanem a kezdőpont mélysége láttán.

Hirdetés

Ha felütjük az éppen tíz évvel ezelőtti, 2010. február 26-ai Népszabadságot, sajátos időutazást élhetünk át. Sokatmondó például az a hír a balliberális kormánylap második oldalán, amely szerint „a szocialisták nagy dilemmája: az esetleg a szélsőjobb felé billenő körzetekben az első forduló után vissza kell-e léptetni a jelöltet a Fidesz javára, hogy a Jobbik térnyerését megakadályozzák”. Előkerült aztán még Tamás Ervin tollából az a bizonyos „összekacsintás” is, amelyet természetesen a Fidesz követ el a Jobbikkal. Hátrébb lapozva, a Gazdaság rovatban megtaláljuk azt a hírt is, miszerint „Tetőzik a lakáspiaci válság”, mely cikk a következő erős megállapításokkal kezdődik: „Évtizedes mélypontot jeleznek a lakásépítési statisztikák, de a válság ennél nagyobb, az idei évről szóló adatok a várakozások szerint húsz éve nem látott visszaesést mutatnak majd. Az építési engedélyek zuhanása azt jelenti: szinte teljesen leáll mind az egyéni, mind a vállalkozói lakásépítés.” Ha pedig ez nem lenne elég, még egy érdekes hír, amelyet az MTI hozott aznap: „Az euró elleni spekulációba kezdett több vezető befektetési alap, köztük Soros György magyar–amerikai üzletember cége – írta pénteki számában a The Wall Street Journal (WSJ). […] A WSJ szerint a befektetési alapok képviselői február 8-án Manhattan előkelő, Upper East Side nevű negyedében egy szűk körű üzleti vacsorán arról tartottak eszmecserét, hogy miként lehet profitálni a görög adósságválság miatt az euró körül kialakult helyzetből.”

Röviden: a szocialisták a náciveszély miatt aggódtak, a balliberális kormányzás végére a gazdaság beleállt a földbe, a görög válság kellős közepén pedig a néhányak által valamiért „filantrópnak” nevezett Soros György az euró ellen kezdett fogadni. Talán csak Gyurcsány Ferencet hiányolhatjuk az időgép által kipörgetett hírekből, de már nem sokáig, hiszen 2010 márciusában nyilvánosan is visszatért egy körcsarnokos bulival, hogy hívei gyűrűjében a Fidesz és a Jobbik szövetségéről elmélkedjen.

Igen, ez is Magyarország volt. Az éles ellentmondásokat amiatt emeltük ki, hogy látszódjon, honnan hová jutottunk. Már az önmagában árulkodó, hogy a Fidesz-kormányzás tizedik évére a szocialisták, Gyurcsány Ferenc és a Jobbik a múltjukat gondosan kiretusálva összefogtak. Az ok is világos: túl erős a kormánypártok támogatottsága, és külön-külön nem érzik úgy, hogy képesek lennének a 2022-es kormányváltásra.

Persze ehhez, meg ahhoz, hogy 2020-ban ne úgy nézzen ki a Magyarországról készült pillanatkép, ahogy a 2010-es, sok mindenre szükség volt. Mindenekelőtt három dologra: őszinteségre, bátorságra és büszkeségre. Nem véletlen, hogy az Alapjogokért Központ éppen ezt a három rendezőelvet választotta nemrég indított kormányzáskutatása vezérfonalának.

Ami az őszinteséget illeti, 2010-ben egyenes szembenézés kellett azzal a helyzettel, amit az új kormány örökölt. Bármiféle önáltatás, kozmetikázás, a problémák szőnyeg alá söprése előbb-utóbb pont a szélsőségeseket segítette volna. Fel kellett tárni a költségvetés valós helyzetét, meg kellett vizsgálni, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtized mit hozott a magyaroknak, és szembesülni kellett azzal, hogy milyen külföldi érdekcsoportok diktálták a gazdaságpolitikát 2010-ig. Szembe kellett nézni a magas államadóssággal, az 1,75 millió devizahiteles országával, a pénzügyi lyukakat drágán kamatozó kötvényekkel betömő önkormányzatokkal, azzal, hogy szuperbruttó néven még az adót is megadóztatták, és persze az alacsony foglalkoztatottsággal és az egekbe törő munkanélküliséggel. Egyáltalán: egy hitét vesztett, csalódott, kisemmizett országgal.

Akkor kezdődtek a változások. A hivatalba lépő Orbán-kormány kétségkívül megkapta a szükséges erőt a választópolgároktól, hiszen kétharmados, alkotmányozó többséggel vághatott neki az átalakításoknak. Ettől még bátorság kellett a cselekvéshez, a viták felvállalásához és néhány egyszerűnek tűnő, de annál fontosabb alapelv lefektetéséhez. Ilyen volt egyebek közt, hogy a magyarok álljanak meg a saját lábukon; hogy „ha munka van, minden van”; vagy éppen az a döntés, hogy mikor egész Európa elkezdett még jobban eladósodni, a magyarok adósságféket vezettek be, és vérrel-verítékkel megkezdték a csődtömeg lebontását. Éppen egy békemenetnyi bátorság kellett a válságadók kivetéséhez, a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez és az IMF-től való végleges megszabaduláshoz. Ezt csak leírni könnyű, hiszen voltak itt közben leminősítések, uniós parlamenti verbális lincselések és elszálló CDS-felárak. Voltak közben tévutak, rossz döntések és félremért kockázatok is, de összességében igaznak bizonyult, hogy „fortes fortuna adiuvat”, azaz bátraké a szerencse.

Kellett azonban még valami. Nemzeti büszkeség nélkül elindulni sem lehetett volna. A 2006-tól szó szerint kordonok közé zárt magyar szellem a legváratlanabb helyeken bukkant fel, a legnehezebb években. Egy ország kapaszkodott össze, hogy segítsen a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, egy egész generáció pakolt életében először homokzsákot 2013-ban, és a nemzet szinte teljes egységét érezhették a hátuk mögött azok a rendőrök és terrorelhárítók, akik 2015-ben megállították a migránstámadást Röszkénél.

A három említett rendezőelv mellett a kormány tíz évének áttekintésénél bizonyos „rendezőpontok” is a kutatás tárgyát kell képezzék. Ezek egyelőre a „multifunkciós intézkedések” munkanevet kapták; afféle svájci bicskák. Olyan kormányzati innovációkról van szó, amelyek egyszerre több területen avatkoztak be pozitívan a folyamatokba, javították az államgépezet működését.

Így például a rezsicsökkentés által – 2013 óta összességében – a magyar családoknál hagyott közel 1700 milliárd forint a fogyasztás révén a gazdaságot pörgette, de részben akár megtakarítássá is válhatott. Nem utolsósorban pedig csökkentek a rezsitartozások is. Úgyszintén, az otthonteremtési támogatások nemcsak a gyermekvállalást ösztönzik, hanem egyúttal a magyar építőipar teljesítményét növelik, továbbá a foglalkoztatottak számát, és emelik az adóbevételeket (kifehérítő hatás). A minimálbér korábbiakat jócskán meghaladó mértékű emelésével nem csak a minimálbéresek jártak jobban, hiszen ezek az intézkedések „felfelé tolták” a kereseti táblát a vállalatoknál. Sőt, járulékos hatásként az emelkedő minimálbér egyre többeket ösztönzött a munkaerőpiacra való belépésre, miközben szintén fehérítette annak szürkezónáit is.

Sok ilyen váltóállításra volt szükség ahhoz, hogy a 2020-as Magyarország jobban nézzen ki, mint a 2010-es. Az is biztos ugyanakkor, hogy sok ilyenre lesz még szükség, hogy 2030-ban rá se ismerjünk majd a 2010-ben örökül hagyott, válságok által megbénított országra.