Az ellenzék nem tud szabadulni a gyurcsányi pitiánerségtől. Ennek a kóros kicsinyességnek a lényege, a formája a nemet mondás. A tűzijátékra is nemet mondott megfelelő szócsöve, az ATV révén. Nem véletlen, hogy az olyan nagy formátumú munkatársak, mint Mészáros Antónia is ott hagyták a csatornát mint süllyedő hajót.

Hirdetés

Ahelyett, hogy a gyermekeket érzékenyítenék a különféle beteg aberrációkra, magukat kellene érzékenyíteniük a hitre, a képzelőerőre, a csodák észrevételére.

Az egyik ATV-s fecsegenc a beszélgetőműsorban nyafikálta rosszallóan, hogy az óriás turul rózsaszín volt, később egy másik műsorban fehérre javított az okoskodó okoska. Talán tollat látott volna rajta szívesen a majom ellenzék. Erről jut eszembe: Medgyessy Ferencet meglátogatta egy földije. Éppen lovat mintázott. A paraszt bácsika nézte, nézte, körbejárta a szobrot, majd fejét megcsóválva azt mondta: „ez nem lú!” A művész helyeselt: „Ez tényleg nem lú. Ez szobor.” A művésznek is, a látogatónak is igaza volt. De a szöröncsétlen ellenzéki kötekenc legföljebb akadékoskodó oktondiságát böfögte világgá az ATV-s műsorban.

A jelenségek megértéséhez, a jelképek értelmezéséhez és mondanivalójuk fölfogásához bizonyos mennyiségű észre és műveltségre van szükség. És fantáziára. A dolgok helyes megértéséhez az elfogult ellenzéki gyűlölködés kevés. A korábbiakból nincs, ez utóbbiból túl sok van az ellenzéki médiumok szereplőiben. A betelefonálókban, szakemberként nyilatkozgatókban a Klubrádióban és az ATV-ben, akik horoszkópolnak, béljóskodnak a gátlástalan tudatlanság bájával.

Régóta készülök cikket írni arról, hogy az ellenzéki média hivatásos dolgozói micsoda szellemi fölényben vannak saját politikusaikkal szemben. Rónai Egon sokszor, s Krug Emília néha mennyivel okosabb és kiegyensúlyozottabb, mint azok, akiket megszólaltatnak. A tudatlanság feneketlen bugyrai például, mint Jakab Péter vagy Korózs Lajos. A saját nyakába vizet zúdító vasvödörkalapos ügyeletes orvos-nyilatkozárról nem is szólva.

Természetes, hogy ők nem vehették észre, ez az ünnepi tűzijáték több volt mint egyszerű rakétapuffogtatás. Ennek a tűzijátéknak mondanivalója volt: epikája, történése, meséje. Én meg ámulok azon, hogy barátaim, ismerőseim mi mindent láttak meg a valóban káprázatos tűzijáték jelképsorozat rajzaiban.

A művelt ember számára kibontakozott a kereszténység győzelme a Kárpát-medencében. Amely győzelemben oroszlánrészt vállal ma is a magyarság. Ennek fölismeréséhez azonban tudni kell, mi az a kereszténység, és mi is a magyarság. A mindennap bérmálkozó Gyurcsány hívei és tanítványai persze ezt nem tudhatják, amint azt sem, hogy az Erdélyben élő majd kétmillió magyar nem huszonhárom millió román. Csak sajnálhatom, hogy elaggottam, és nem tudtam mindent megjegyezni, amit a fél óráig tartó műsor magasztaló magyarázataként hozzáfűztek a látottakhoz barátaim.

Vannak időszakok, amikor célszerűbb a földön járni és a nyers valósággal foglalkozni. Azt magyarázni és értékelni. És vannak időszakok, amikor át kell engednünk magunkat a képzeletnek, az ész játékainak, a fantázia teremtette szépség élvezetének. És ennek volt itt most az ideje augusztus 20-án. Ezt nem tudta a sárba ragadt marxizmus, és kiváltképpen nem értette a hitetlen és kiürült neoliberalizmus, amely voltaképpen nem is liberalizmus, csak a fontoskodás istenverése.

Kételkedtem néhány hónappal ezelőtt: kell-e nekünk nagy franc augusztusi tűzijáték? És most megcsodálhattam a tűzijátékmestereknek nemcsak a káprázatos technikáját, hanem mindenekelőtt azt, hogy lelket leheltek az élettelen fénykavalkádba, szellemet, történést varázsoltak, és általa magyarságról, kereszténységről és a kettőnek István királyban egyesüléséről mesélhettek. A buta ellenzék meg rágódjon a rózsaszín turulon, amely annyira sem ehető még főzve sem, mint Chaplin csavargójának a bakancs talpa.

Korábban írtuk