Tavaly ősszel két elemzésemben is foglalkoztam a rádiópiaci átalakulással. Ezekben korántsem sirattam az átalakulás és az esetleges váltás eredményeként piacról levonuló két adót. Ugyanakkor felhívtam a figyelmet, hogy bizony súlyos kádári hagyomány folytatódik akkor, amikor a frekvencia elosztáskor nem a korrekt szakmai, üzletpolitikai és műsorpolitikai érvek döntenek, hanem jogsértés árán is pártpolitikai paktumozás és a pártkatonai szolgálat eredményeként egy bal- és egy jobboldali frekvencia kerül kiosztásra. E hasábokon 2009. október 30-án és 2009. november 24-én védelmembe vettem az akkor minden oldalról támadott Majtényi Lászlót, aki azért mondott le ORTT elnöki posztjáról, mert súlyosan jogsértőnek vélte az ORTT döntését, amelyben ahelyett, hogy kizárta volna az FM1 (Neo FM) és az Advenio (Class FM) pályázatait, pártpaktumok alapján egyenesen győztesnek kiáltotta ki a két adót. Majtényi akkor az elmúlt húsz esztendőben más által nem igazán követett demokratikus útját választotta a tiltakozásnak: lemondott elnöki tisztéről, nem vállalva felelősséget a jogsértő, zsíros médiapiaci falatokért összekacsintó, rádiópiacot törvénytelenül újra felosztó paktumos döntésért. Jómagam elvszerűnek ismertem el e magatartást, és a vesztes két csatorna súlyos tartalmi bírálata s ezek hangvételének leváltása mellett érvelve óvtam a médiapiacot a nyíltan jogszerűtlen rádiópiaci átalakulástól.

„A jelenlegi váltásnak azért lehetne komoly létalapja, mert mind a Danubius, ám különösen a Sláger Rádió főműsoridejének jelentős részét a »tittytainment« (a szórakoztató butítás) műsorpolitikájára építette, amelynek társadalmi káraira már könyvtárnyi szakirodalom figyelmeztet – sajnos, nem magyar nyelven, és általában e fogalmat még a hazai szakemberek is csak szűk körben ismerik.

Tehát a váltás szükségessége mind a policentrikusság, mind a tittytainment piaci háttérbe szorítása miatt megalapozott. Ám mindennek a jogalapja is tiszta kell (kéne) legyen.” (Rádiópiaci átalakulás:különvélemény, Demokrata 2009. november 24.)

Ma már tudjuk, hogy a két új adó korántsem valósította meg a minőségi műsorpolitikai váltást. A butító szórakoztató főműsorszámok nemcsak hogy ugyanúgy folytatódnak az adók hullámhosszán, hanem többségében ugyanazok művelik, akik korábban is művelték az előző két frekvencián. S amellett, hogy a minőségi váltást nem hozták meg az új rádiók, a Fővárosi Ítélőtábla július 14-i döntéséből az is kiderült, amit ősszel már előre jeleztünk, hogy jogsértően járt el az ORTT, amikor a Sláger Rádió addigi frekvenciáján az FM1, a Danubius Rádió frekvenciáján az Advenio Zrt. pályázatát nem zárta ki a pályázók sorából és szerződést kötött a két társasággal.

Már januárban is volt fővárosi bírósági ítélet, amely jogsértőnek tartotta a jelenleg épp megszűnő és átalakuló legfőbb médiahatóság döntését, de ezek még nem voltak jogerősek. Először január 5-én nyert pert a Danubius az ORTT és az Advenio ellen. Az FB helyt adott a felperes érvelésének, hogy a pályázat alaki érvénytelensége miatt jogsértő volt, hogy az ORTT nem zárta ki az Advenio pályázatát, hanem elbírálta, nyertesnek hirdette ki, és szerződést kötött vele.

Két héttel később a Sláger Rádió kontra ORTT–FM1 perben hirdetett hasonló határozatot az FB: szintén úgy foglaltak állást, hogy az ORTT jogellenesen járt el, amikor nem zárta ki alaki érvénytelenség miatt az FM1 konzorcium pályázatát, hanem a pályázatot érdemben elbírálta, és vele szerződést kötött. A múlt héten mindez jogerőre emelkedett.

De mi is volt a jogsértés, mi volt a baj a pályázattal és a pályázókkal? Az FM1-et, vagyis a mai Neo FMet az irreális üzleti terv, a bevételek 50 százalék fölötti frekveciadíjként való befizetésének ígérete miatt kellett volna kizárni. Ezt ugyanis a vetélytárs Zene Rádió esetében megtette a testület. Vagy is az FM1-re nem vonatkozott az, ami egy másik pályázót ellehetetlenített, és amiért azt kizárták a pályázatból tartalmi okokra hivatkozva.

A kiírás egy másik szabályát sértette az Advenio. A pályázat szabályai szerint el kell utasítani azt a pályázót, amelyiknek regionális rádióban van befolyásoló tulajdonrésze, és arról előzetesen nem mond le írásban, ha győztesnek hirdetnék ki. Ezt a pályázati anyaghoz csatolni kellett. Az Adveniónak a Lánchíd Kereskedőház Kft. által volt és van tulajdoni része a Lánchíd Rádióban, ők viszont nem csatoltak lemondó nyilatkozatot arra az esetre, ha megnyernék a frekvenciát. Ez tehát formai kelléke volt a pályázatnak, amelynek hiányában azt nem is szabadott volna elbírálni, hanem azonnal ki kellett volna zárni.

Ezt viszont kevesen mertük kimondani a kis magyar politikai glóbuszunkon, mert hát nálunk csak pártszemüvegen keresztül értelmezhető a demokrácia és a jogállamiság. Különösen akkor nem kell a jog és demokratikus intézményi működés mellett érvelők véleménye, ha az egy már megkötött pártpaktum ellen szól.

Még szerencse, hogy a magyar igazságszolgáltatás nem pártkatonákból áll. Július 14-én tehát jogerős ítélőtáblai bírósági ítélet mondta ki azt, amit Majtényi s jómagam már a frekvenciaelosztás előtt jeleztünk: jogszerűtlenül jár(t) el a legfőbb médiahatóság a rádiófrekvenciák odaítélésekor. A bíróság bár nem kötelezheti az ORTT-t a jogellenes szerződések felmondására, arra viszont felhívja az ítéletben a testület figyelmét, hogy a jelenleg hatályos médiatörvény szerint „azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a jogsértő állapot még fennáll”.

Persze minden érintett most a maga szempontjából csűri-csavarja az ítélet szövegét. A vesztesek legjobb esetben a szerződésbontásban, legrosszabb esetben pedig kártérítésben reménykednek. A győztesek lapítanak és meglévő mediájukban vagy egy szót sem szólnak a jogtalan, pártpaktumos szerzés tényéről, vagy farizeus jogászkodásba mennek át lakónikus modorban. A halála előtt álló ORTT pedig közleményben tudatta, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz abban a kérdésben, amelyben a bíróság a keresetnek helyt adott.

A közlemény érthetetlen módon akar ködösíteni akkor, amikor arra utal, hogy „a 14 éve fennálló jogszabályi háttér ellentmondásosságát jelzi” az a tény is, hogy az üggyel kapcsolatban már a Legfőbb Ügyészség is vizsgálatot folytatott, és a Fővárosi Ítélőtábláétól eltérő álláspontot alakított ki. De mit akar ezzel mondani? Az ügyészség nyomozati szerv, a bíróság pedig jogszolgáltató. Ez utóbbi pedig az ügy lezárásaként – hangsúlyozzuk – jogerősen mondta ki a jogsértő frekvencia-odaítélés tényét. Mi ebben az ellentmondásos? Persze megint elmehettünk volna e tények mellett, lapíthattunk volna mi is, én is, hogy hát kis hiba csúszott a pályáztatásba, de legalább a mi kutyánk kölyke is megkapta jussát a paktum során.

Mondhatnánk, minek firtatni ezt az ügyet, különösen úgy, hogy igen nagy „mi kutyáink” közvetlenül érintettek az ügyben. Nem kéne bosszantani őket. Csakhogy ez a logika elfogadhatatlan kell hogy legyen egy demokratának, bármilyen politikai széljárás is legyen. Nem lehet folytatni ezt a mentalitást. Különösen nem egy kétharmados többség birtokában. Nem lehet más zsinórmértékünk, csak a jogszerűség. Az örökösen felbukkanó, s mára már rossz politikai hagyományaink közé felkapaszkodó jogtechnikai politizálás nem folytatható tovább. Nem szabad, hogy a politika megerőszakolja a demokratikus intézményeket, s ez utóbbiak természetes immunitását a pártpolitika irányába nem csökkenteni, hanem növelni kellene.

Ugyanígy szakítani kell azzal a kádári, posztkádári igazságfelfogással, amely szerint igazságos az, ha te is, én is egyenlő arányban sértünk törvényt. S ennek folyománya, hogy a nagyobb kutya mindig jobban, s következmények nélkül sérthet törvényt érdeke szerint. Ebben nem lehet kompromisszumra jutni, vagy ha igen, akkor a kritikai értelmiségnek meg kell szólalnia ez ellen.

Ha demokrataként hiszünk abban, hogy jobb, minőségibb demokráciát kell építsünk, akkor nem szabad elmenni egy ilyen bírósági ítélet mellett. Az érintettek részéről legalább ekkor kéne megszólalni demokratikus mérce szerint.

De nem. És félreértés ne essék: az eredeti állapot visszaállítását leginkább jómagam nem kívánnám a rádiók frontján. A baj csak az, hogy ha ez kívánatos lenne, már akkor sem lehetne megtenni. Az új rádiók mind kivásárolták az előzők médiaguruit, a semmin és mindenen heherésző, a semmiről és mindenről csacsogó, a mindenről semmi relevánsat soha nem mondó műsorvezetőket, nehogy a régieknek esélyük legyen valaha is visszajönni a piacra.

A minőség elképesztően alacsony, a reklámpiaci részesedés kezd javulni, az eredeti állapot visszaállíthatatlan, hát akkor meg kit érdekel, hogy a szerzést megalapozó döntés jogtalan volt? A közönséget nem, a nyerteseket nem, a vesztesek majd kapnak valamit, hogy fogják be a szájukat, s az a néhány kritikai értelmiségi, mint Majtényi meg jómagam írják csak le melldöngetve, hogy nekik volt igazuk.

Bár történeti mozgásban van az ország, mégis a rádiópiaci átalakulás nyíltan politikailag levezényelt jogellenessége mutatja, hogy velünk él még a kalandordemokrácia világa.

A szerző politológus