A Varga-csomag 1.0 után három héttel máris megérkezett a Varga 2.0 csomag, amiben már nyoma sincs annak, hogy a bankok, multik és minden más galád transznacionális vérszívó ellen hogyan, miként küzdünk, csak egyszerűen a pénztárcánkból emelnek le (megint) egy kisebb összeget – jól felcímkézett indokokkal. Azzal, hogy nem kéne Málta sorsára jussunk, és visszaroskadjunk a túlzottdeficit-eljárás szégyenpadjára.

Ez utóbbi teljesen elfogadható érv, sőt én magam is az eljárás alóli kikerülésünkkor hangsúlyoztam, hogy csak semmi lazaság, osztogatás. Igaz, ennek ellenkezőjére, további tehertételekre sem gondoltunk, s arra sem, hogy lassan a napi vízfogyasztás és a levegővétel, vagy netán a klimatizált levegő is szép lassan valamilyen adónem tárgyává válhat.

Nos, a Varga 2.0 csomag nyilván nem tartalmaz ilyen új adónemeket – ahogy a balliberális oldalon már sejtetni vélik a jövőt –, de tartalmazza a korábban kiötlött, s mára szinte minden magyar állampolgárt érintő zsebbe nyúlást, a tranzakciós adó megduplázását.

Bankszámlánk és a hozzá fűzött bankkártyánk a legszűkebb értelemben vett privát szféránkhoz tartozik. Használatukat maga az állam tette kötelezővé a modernitás és nyilván az új totalitás jegyében bő tíz évvel ezelőtt, amikor megszüntette a jövedelmek készpénzes kifizetését, és mindenkit a bankok markába kényszerített.

Mert, hát ugye az új idők és az új világ már virtuálisan rendezi a pénzforgalmat, s a bankszféra és az állam mindent megtett azért, hogy senki ne maradjon ki a Big Brother ellenőrzése alól, vagyis nyugdíjas és diákhiteles, segélyes és dolgozó, magán- és közszolga, kis- és nagyvállalkozó egyaránt csakis banki közreműködéssel végezhesse tevékenységét, s általuk juthat saját pénzéhez.

A bankok látszólag versenyeztek egymással, ám bevételüknek az állami kényszerítés eredményeként egyre nagyobb részét tették ki a különféle kezelési díjak – amelyeket szemmel láthatóan kartellgyanús ügyletekkel állítottak be – és az ügyfelekkel való kommunikálási összegek, és mindenekelőtt a saját pénzünkhöz jutás díjai vagy a fizetések, utalások utáni díjak.

Vagyis leadózott fizetésünket nem kaphattuk s kaphatjuk kézhez, hanem kötelezően betereltek bennünket a banki uralomba, hogy aztán a saját megadóztatott pénzünkhöz immár csak kártyán, kezelési díjakon és egyéb csip-csup levonásokat követően jussunk hozzá, vagyis alapból kevesebbhez, mint ami járna. Merthogy a Big Bank Brother és az állam megegyezése alapján a bankoknak máris le kell adjunk kötelező szolgáltatásaiért némi jattot. S a több mint egy évtizedes működés után, ami alatt nyilván számtalan pozitív szolgáltatást is kiépített a bankvilág a felduzzadt ügyfélállománya számára, most az állam köszönt be a személyes banki világunkba s mondja azt, miért csak a bankok sarcolják az állampolgárokat? Miért csak ők a haszonélvezői annak, hogy az „Istenadta népet” beterelte hozzájuk az állam? Miért is?

Ő is részt kér abból, hogy ez az állampolgár felveszi fizetését, hogy vásárol kártyájával – bár ez most pont kikerült a sarcból –, hogy utal szülő gyereknek, gyerek a nagyinak, vállalat a vállalatnak, hiteles a hitelezőnek, állam az állampolgárnak és fordítva, vagyis mindenki mindenkinek? Nem jól van ez így, főleg ha nála deficit van.

A Big Bank Brother mellett a tranzakciók sarcaiból részt kér az állam is. Mindenből, mindenkitől. Hát, ha a bank levonhat a megadózott jövedelemből – igaz, szolgáltatásaiért –, akkor az állam miért ne róhatna ki ezekre adót? Formálisan nem a megadóztatott pénzünkre, hanem a tranzakcióinkra, amelybe egyébként a bankok az állammal együtt kényszeríttettek bele. Ügyes! – mondja erre Kohn bácsi.

És az állam ébredése megtörtént. Kell a rész abból, ami nélküle és törvényi kényszere nélkül nem működne. Kell az, hogy virtuális pénztárcánkhoz egyoldalú kinyilatkoztatása által hozzányúlhasson és róla a maga szabályai szerint, bármikor leemelhessen akkora összeget, amekkorát ő állapít meg egyoldalúan.

Bravó, ez ám a szép új világ! A tranzakciós adót 2013 januárjával vezették be Magyarországon és Matolcsy György neve fémjelezte, s szinte minden banki műveletet érintett. A kedves állampolgárok saját megadózott, a bankok által „lekezelt” pénzükből a készpénzfelvétel után a 0,3 százalékot, de maximum 6 ezer forintot, míg a többi tranzakció után 0,2 százalékot és szintén maximum 6 ezer forintot voltak kötelesek fizetni az ezt bevezető csomag törvényi szabályozása alapján. A politikai lózungok szerint persze ezt nem mi, állampolgárok fizetjük, hanem a csúnya bankok, csakhogy, amit a bankok tudtak és akartak, azt rögtön tovább is hárították ránk, állampolgárokra és leadózott pénzünkre. Ezt maga a már Matolcsy által vezetett Magyar Nemzeti Bank is megállapította, aki szerint az átutalások és a készpénzfelvétel esetén a bankok 90-95 százalékban hárították tovább az adót. Kivétel mindössze a kártyás fizetések esetében mutatkozott, ahol a kivetett adó mindössze 10 százalékát hárították tovább, hiszen elemi érdekük, hogy rászoktassanak a bankkártyás vásárlásokra, hogy aztán azt is elfelejtsük, milyen is az a készpénz, és a készpénzes fizetés.

Csakhogy az állampolgár nem hülye! Tudja, hogy minimalizálnia kell e sarcot, ahogy a bárminemű vállalkozások is ebben érdekeltek. Gyakoribbá váltak az egy, nagyobb összegű utalások, hiszen annak maximum sarca 6000 forint volt, de a külföldi bankszolgáltatásokat is szívesebben vették igénybe a vállalkozások, s fizetésünket inkább egyszeri alkalommal vettük fel. Ám a mai retorika szerint Ausztriában vagy az EU-ban vállalkozni egyenesen bűn, hazafiatlanság. Szegény Lónyai, Hegedűs vagy Lámfalussy, ha ezeket hallják, vagy hallanák…? Mindegy.

Nem is tetszett ez az államnak, hiszen nem is folyt be annyi összeg, mint amennyire számított az előzetesen becsült tranzakciók számában, merthogy e tranzakciókat lecsökkentettük, vagy nagyobb összegűvé változtattuk.

Na, sebaj! Most jött a féléves tapasztalat után a korrigált sarckimérés – ugyanúgy a már leadózott, vagy a pénzforgalomban a Big Bank Brother által már megvámolt pénzünkre.

Jött a Varga 2.0 csomag, és a megemelt tranzakciós adó, amihez még újabb kamatadó, pontosabban eho, vagyis egészségügyi hozzájárulás tapad majd augusztus elsejétől. Az Orbán-kabinet új adócsomagjában a korábbi tranzakciós adó mértéke közel duplájára nő, úgy hogy ezzel párhuzamosan a kamatadóhoz hozzácsapnak 6 százaléknyi egészségügyi hozzájárulást. Tetszenek érteni, a megadóztatott kamatunkból még fizessünk egészségügyi hozzájárulást is, elvégre ez is bevételünkhöz tartozik, még ha meg is van már adózva jócskán. (Szándékos a nyelvtani bukfenc.)

Sok banki, gazdasági elemző állt elő különféle számításokkal és modellekkel a héten, amelyek bizony nemcsak abban egységesek, hogy mindegyik jelentős pénzlenyúlásnak tartja az új adónem megemelését és eho-val való tarkítását, hanem abban is, hogy a jelenlegi kamatok mellett teljesen abszurd helyzetek állhatnak elő a banki megtakarítások, lekötések terén.

Íme egy közülük: Százezer forintot 4,5 százalékos kamat mellett akarunk lekötni két hónapra. Ezen az időtávon a lekötött százezres betét kamatnyeresége 750 forint. A kamatadó és az eho elvisz 165 forintot, majd ha a maradékot kivennénk a bankból, pontosan 603 forintot kellene adóznunk tranzakciós illeték címén. Az új szabályok szerinti levonások így együttesen 768 forintot tesznek ki. Százezer forintunkból a kéthónapos lekötés után, ha kivesszük a bankból, 99.982 forintot kapunk vissza. Na, erre mondta az egyik neves – világ életében konzervatív, és egyben rendszerváltó popzenészünk, hogy na menjen mindenki a jó édes megadóztatott pénzével haza! Pénzt vissza, a párnacihába! Mert ott ugyan nem szaporodik, de legalább nem is fogy.

Az említett modell persze sántít, mert már egyéves időtávon hasonló kezdőbetéttel 4500 forintos kamatnyereséget érünk el, amiből 990, majd 661 forint jön le. Vagyis marad nekünk is valami, csak kevesebb, mint amit valaha is kaptunk egy ilyen lekötés után.

Persze máris megy az agyalás, hogy a magát korábban adócsökkentés kormányának hirdető Orbán-kabinet hogyan tudná úgy csinálni mindezt, hogy az valahogy inkább a Big Bank Brother nyakába hulljon, s ne az állampolgáréba, de nem megy. A Varga 2.0 csomag módosítási szándékok szerint a hosszabb távra megtakarítóknak és a nyugdíj-előtakarékossági számlával rendelkezőknek mentességet adna az eho megfizetése alól. Sőt, aki állampapírban fialtatná – milyen nevetségessé vált e szó – a pénzét, annak sem kellene megfizetnie az eho-t.

A Bankmonitor.hu számításai szerint egy átlagjövedelemmel és bankhasználattal rendelkező magánszemélynél közel 8500 forint lesz az adóteher-növekedés. Az év elejétől érvényes adóterhelés önmagában 3800 forint adóterhet jelentett az átlagos bankszámla-tulajdonosnak, ami kiegészül augusztustól 4704 forint további adóteherrel. A két tétel együttesen 8500 forint éves szinten, ami egy kétkeresős család esetében, egy semmiből megjelenő 17 ezer forintos mínuszt jelent. A maximalizált 6000 forintos felső határ pedig eltűnik a tranzakciók során. És akkor nem beszéltünk még a pénzváltásról, amit a törvény ugyancsak tranzakciós díjjal súlyt. Vagyis nem elég az állandóan ingadozó árfolyam díját megfizetnünk, az állam itt is ravaszul a zsebünkbe nyúl.

Persze, értjük: ne jussunk Málta sorsára. És persze nekünk is hozzá kell járulnunk az állam terheihez. De mégis, bármennyire is olcsó népszerűséget hajhászónak tűnik a kérdés: nem lehetne most már elég? Big Bank Brother és állam barátja nem fejezhetné már be a virtuális zsebünkből való pénzlenyúlást? Mondjuk a növekedés jegyében.

Zárug Péter Farkas

politológus