Azt korábban is papírra vetettem, hogy az első lépését, vagyis hogy minden vazallust kirúgott a hivatalból, helyesnek tartottam, s az egyetlen normális lépésnek afelé, hogy a köztársasági intézmény és hivatal tekintélye helyreálljon. Az elemzésre alkalmas pillanat most eljött, két törvény kapcsán is. Az egyik a Margit-sziget Fővároshoz csatolásának a kérdése, a másik pedig a földtörvény aláírása. E két kérdés, de leginkább a második, ugyanis felkavarta az addig nyugodtnak látszó vizet a köztársasági elnök körül, s mindegyik ellenzéki párt egybehangzóan vádolta meg Áder Jánost, hogy valójában ő is csak pártkatona, Orbán Viktor bábja az elnöki hivatalban.

Elődje totális szervilis viselkedése, kormányzati elfogultsága, Orbán Viktortól való függése, és hivatalának alkotmányjogi színvonaltalansága miatt valóban úgy tűnt, hogy a köztársasági elnök alkotmányőri szerepe a hiperaktív jogalkotás áldozatává vált, s a plágiumügy csak a vazallus személyiségtérképének egy fontos mozaikja volt.

Nem csoda, ha a Fidesz-alapító Áder János kapcsán rögtön az első kérdés az volt: pártkatona lesz-e az elnöki székben, vagy nemzeti egységet képviselő alkotmányőr? A kérdésre most úgy tűnik az ellenzéki pártok megadták azt a választ, amit eddig néha-néha Tóbiás József MSZP-képviselő mondott csak, de a többiek még nem így vélték, hogy: igen, végre kibújt a szög a zsákból, végre a földtörvény rávilágított, hogy Áder János nem más, mint a Fidesz pártkatonája. Nyilván ezzel nem is a köztársasági elnökbe, hanem inkább a vélt főnökébe, Orbán Viktorba akarnak egyet rúgni, ahogy az is világos, hogy nem eddigi működése alapján, hanem csakis a földtörvény, netán a Margit-sziget kapcsán tanúsított „gyáva” eljárása miatt – vagyis, hogy aláírt, vagy „csak” visszaküldte a törvényt a parlamentnek, s nem fordult ab ovo az Alkotmánybírósághoz vele – vádolják most pártkatonai szolgálattal.

Pedig ilyen súlyos vádat, ami az elnöki tisztség totális méltóság- és funkcióvesztését jelenti, csakis az egész eddigi működés alapos vizsgálata mellett szabadna kimondani. Nos, vádolható-e Áder János pártkatonáskodással?

A válaszadást kezdjük a végéről. Onnan, hogy miért is alkalmas a földtörvény elfogadása arra, hogy feltárjuk Áder János közjogi szemléletét magáról, pozíciójáról és viszonyáról a politikai aréna tagjaihoz? Leginkább azért, mert a törvény botrányos elfogadása kapcsán, amit a Jobbik elnöki pulpitusra vonulása, majd az elnöki ülésvezetés ellehetetlenítése, valamint a név szerinti szavazás, gépi szavazásként értelmezése okozott, több formai problémához vezetett a jogszabályalkotás menetében. Emellett a Jobbik még a tartalmi vétó jogosságát is hangsúlyozta, mielőtt egyenesen lehazaárulózta volna a köztársasági elnököt.

Áder János viszont minden pártpolitikai aggály ellenére június 28-án aláírta a törvényt, s nem élt az elnöki vétó, vagy az Alkotmánybírósághoz normakontrollért fordulás lehetőségével. Ám, ha csak e szempont szerint akarnánk eldönteni a kérdést, hogy Áder Orbán vazallusa-e, akkor is minimum bő egyéves tevékenységét kellene megvizsgálni – s nem csak ezt az egy esetet – ugyanis Áder, elődjével ellentétben, igenis élt, többször is, a vétó lehetőségével. Még akkor is, amikor a kormány és a parlament hiperaktív többségének akarnoksága világos volt egy-egy törvény kapcsán. Vagyis a földtörvény aláírása biztos nem elég az elnök pártkatonai magatartásának megállapításához. De erről majd később.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményében Áder János világossá teszi, hogy a földtörvény elfogadása óta hozzá érkező ellenzéki aggályokat érti, de az ő feladata az, hogy végső álláspontját – mint minden más esetben is – kizárólag az alkotmányosság kritériumai alapján alakítsa ki. Ezért az államfő – mint írta – most is alapos és mélyreható alkotmányos vizsgálatnak vetette alá a törvényt, és ennek alapján azt állapította meg, hogy a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya.

„Mivel magam is értesültem arról, hogy a zárószavazás során botrányos rendzavarás történt az Országgyűlésben, ezt a kérdést különös alapossággal és körültekintéssel vizsgáltam meg” – írja. Jelezte azt is, hogy körültekintő volt a parlamenti botrányos eseménysor elemzésekor is, és döntése előtt bekérte a parlamenti ülést rögzítő felvételeket és a parlamenti jegyzőkönyveket is. A törvény szövege és meghozatalának körülményei mellett is arra a döntésre jutott, hogy a házszabályra való hivatkozással sem vonható kétségbe a törvény közjogi érvényessége.

Áder Jánosnak meggyőződése ugyanis, hogy nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták meg, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését. E téren viszont Áder nem követte korábbi eljárását, s a közjogi érvényesség problémáját ő maga döntötte el, miközben korábban egy negyed ilyen súlyú eljárási aggálynál – a médiatörvény kapcsán – nagyon helyesen visszaküldte a törvényt, arra való hivatkozással, hogy fontos sarkalatos törvény esetében semmilyen közjogi érvényességi probléma nem veheti körül a törvényt.

Állásfoglalásának az a része, amely szerint: „Nem hivatkozhatnak jogsértésre azok, akik a házszabályt semmibe véve saját maguk akadályozták meg azt, hogy az általuk kezdeményezett név szerinti szavazást a levezető elnök elrendelje.” Nos, e rész tehát tisztán politikai állásfoglalás a köztársasági elnök részéről, és semmi köze sincs az alapjogi indokláshoz. Az ezt követő demokráciafejtegetésben viszont fontos és igaz megállapításokat tesz Áder, amelyek a jog uralmának fontosságát hangsúlyozzák.

Ám, mindezzel nem oldja fel jogi értelemben a földtörvény – Jobbik által jogellenesen kreált – közjogi érvényesség szigorú szabályai által okozott érvényességi problémákat.

Vagyis innentől kezdve megnyugtatóan csak az Alkotmánybíróság foglalhatott volna állást, ha az elnök nem kívánt élni a visszaküldés lehetőségével. De nem élt ezzel, hanem aláírta a törvényt. S ez az a pont, ahol az eset alkalmassá vált Áder eddigi működésének megértéséhez.

Nézzük a tényeket: Áder János megválasztásának pillanatától, első beszédében tisztázta, hogy jogászként, jogkutatóként, az alkotmány és a közjog ismerőjeként tudja, érti a feladatát. Tudja – elődjétől eltérően – hogy a parlamentáris kormányzati rendszerben a köztársasági elnök „nem a törvényhozás motorja”, hanem a nemzet megtestesítője és az alkotmány/alkotmányosság legfőbb őre.

Első interjújában cezúrát is húzott a maga és elődje időszaka közé, amikor elmondta, hogy „Ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.” Vagyis Áder megüzente ezzel pártjának, ő nem katonájuk, hanem az alkotmány legfőbb őre lesz, s ezt az üzenetét mindenki üdvözölte a pártarénában. S amit ígért, megtartotta.

Elsőként – a már említett – médiatörvényt küldte vissza az országgyűlésnek, majd egyre inkább világossá vált, hogy berzenkedik minden kormányzati kétharmados hiperaktivizmustól, ami a jogalkotás tartalmi, de leginkább formai trükkjeihez és silányságához vezet. Visszaküldte a parlamentnek a kisajátításról- és sportcélú ingatlanokról, a járások kialakításáról s ezekkel összefüggő módosításokról szóló, a településrendezési, fejlesztési és építésügyi, a hulladékgazdálkodási, a közérdekű adatokról, vagyis az információ szabadságot korlátozó, valamint a Margit-szigetet Fővároshoz csatoló törvényeket. Sőt magát a 2013-as költségvetést megalapozó törvényt is visszapostázta a parlamentnek. Ekkor az ellenzék mindig hangosan üdvözölte lépését, s nem vádolták pártkatonáskodással. Áder pedig mindig az alkotmányos elvárások és lehetőségek maximumát hozta ki a köztársasági elnöki tisztségből. Ez még akkor is igaz volt, amikor aláírta az alkotmány negyedik módosítását. Érvelése helyes volt: számára az alkotmány nem ad lehetőséget ilyen helyzetben mérlegelésre, még akkor sem, ha nem ért egyet az alkotmánymódosítás valamely részével. Vagyis jelezte, hogy jogászként nem ért egyet, de közjogi tisztségviselőként aláírásra kötelezi a törvény.

Ezen lépései során lassan, de biztosan újra megteremtette az elnöki tisztség és a köztársasági elnöki hivatal tekintélyét, aminek pont az volt a záloga, hogy a pártkatonáskodásnak a látszatát is kerülte, tartalmi szempontból pedig mindig alapjogi szempontok szerint lépett, s nem pártérdekek szerint.

Csakhogy a Margit-sziget kapcsán az Országgyűlés kétharmada fityiszt mutatott az elnöknek, s változatlanul hozta meg újra a törvényt – hiába kérte az elnök nemzetközi jogi szerződés alapján a változtatást. A földtörvény kapcsán viszont ő tért ki a konfrontáció elől.

Ebből világossá vált, hogy Áder kerüli az AB-t, mint alkotmányos dilemmáinak végső döntnökét. Eddig csak egyszer fordult Alkotmánybírósághoz a választási eljárás és a kampányszabályok kapcsán. A legutóbbi két törvény sorsa azonban azt mutatja, a pártkatonai szolgálat vádjait már nem fogja tudni egyedül vétóval elhárítani. Áder János nem kerülgetheti tovább az AB-hez fordulást általa is aggályosnak tartott jogalkotási ügyekben, mint macska a forró kását, akarom mondani, mint fideszes az Alkotmánybíróságot. Ha igen, akkor a jövőben nemcsak a pártkatonai szolgálat vádja, hanem ezek alapja is erősödni fog. Kár lenne.

Zárug Péter Farkas

politológus