Nem kis dzsemborit tartott az MSZP január 25-én, szombaton. A Syma csarnokban 13 ezer párttag és szimpatizáns gyűlt össze, hogy megünnepeljék a nagy összefogást mindazokkal, akiket korábban kitettek a pártból, vagy akik önként távoztak onnan, vagy – kakukktojásként – akik pont őket akarták örökre távol tartani a hatalomtól, miközben a kiszakadtakat tartották a szocialista-szabad demokrata kormányzás tragikus eredményei felelősének.

A hófúvások miatt kicsit megcsúszó kongresszusra érkező politikusok mind bizakodóak voltak a kiizzadt összefogás kapcsán, és még a köztudottan Gyurcsány-ellenes Szanyi Tibor is azt nyilatkozta, hogy a DK csatlakozásának az MSZP stabilizálásában fontos szerepe van, de sohasem derül ki, hány szavazót fordít el tőlük, no meg azt, hogy végső soron „Gyurcsányt is meg lehet szokni”. Azt valószínűleg csak gondolta, hogy meg lehet szokni, de nagyon nehezen!

A szocialisták látványos, amerikai kampányshow-val lendültek neki a választásokig tartó menetelésnek.

A program Mesterházy Attila és felesége zenés-integetős bevonulásával kezdődött, akik mögött a közös ellenzéki lista elején lévők vonultak: Bajnai Gordon, Szabó Tímea, Fodor Gábor és természetesen a fellegekben járó, ám Mesterházyt ott is csak zsebre dugott kézzel abajgató Gyurcsány Ferenc, akin tényleg látszott, hogy „megérkezett!”

A szoci kongresszus egyben kampánynyitó is volt, annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy korábban a közös szimbólumok alatti kampányolásról döntöttek az összefogók.

Nyilván egy MSZP kongresszuson, minden szocialista…

A nagy durranás, Mesterházy színre lépése előtt politikai talkshow szórakoztatta a nagyérdeműt a szokásos és kötelező ellenzéki lózungelemekkel, amelynek örökkön örökké a lényege: Orbán semmit nem csinált, vagy amit igen, az rossz volt, bezzeg ők, majd mi mindent fognak tenni?

A múltat az intrók végleg eltörölték pártelnökük előtt: sem a párt múltjáról, sem kormányzásuk nyolc évéről, sem a szövetségesekhez való korábbi viszonyról egy szó sem esett.

Lukács Zoltán és Harangozó Tamás éhező gyerekekkel, a Fidesz által elszabadított gyűlölettel, kórházak helyett stadionokra költött százmilliókkal, szétvert közoktatással, maffiaszerűen szerveződő családok képével fűtötte a csarnok hangulatát, s persze Paks és Putyin is előkerült mint a sajt meg a holló esete.

Aztán a mindig nagy tehetségről és kvalitásról számot adó Horváth Csaba következett, aki bár ingyenes BKV-n utazást nem ígért minden budapestinek ez alkalommal, de azt megtudhattuk, hogy bizony jó, ha vigyázunk azért a Fidesszel, mert „a Fidesz kezében már ott a láncfűrész, hogy kivágja a Liget fáit”! Puff neki!

Zoran Milanović horvát miniszterelnök nyilván baloldali párttársként volt jelen a rendezvényen, ám mégis státusa miatt a diplomáciai protokollra is figyelemmel kellett legyen, így személyes politikai pástra kerülésével példálózott, s azáltal biztatta Mesterházyt, miszerint először neki sem sikerült a miniszterelnöki szék meghódítása, ám másodjára befutott. Üzenet: nyilván majd az MSZP elnökével is így lesz! Botka László volt talán a legjobb beszélő a fő produkciót is beleértve. Ő zárta a sort a pártelnök beszéde előtt. A beszédek között több bejátszás is volt az óriás monitorokon, felvezetendő azt az életrajzi kisfilmet, amelyben „Attila bemutatkozik”.

Mintha csak egy esküvő párokat bemutató diavetítésén lett volna a szoci násznép, úgy kezdett peregni előttük Mesterházy gyermekkora, no meg a szülők visszaemlékezése a kis Attilára. Megtudjuk róla, hogy alig maradt életben születés után – s mivel megmaradt, nyilván küldetése van. Megtudjuk, hogy nagypapáék még mélyen munkás-parasztok kérges kézzel, de már a szülők első generációs értelmiségiek. És aztán jönnek ők, ahol a mama mesél, s ha a papa szeretne valamit mondani, akkor rendre közbeszól papának, „mert a mama csak tudja!” – mondaná Hofi. Az egyébként jól megkomponált kisfilm nem tudta megúszni azt, hogy ne szaladjon bele a giccsbe.

Az még ült, amikor a papa elsírja magát a kisfia dolgain, és fia fejlett igazságérzete miatt – „túlfejlett” szól bele a mama, „mert a mama csak tudja!” – megdicsérte. Ám amikor maga a nagy mesélő, a nagy miniszterelnök-jelölt sírja el magát, visszaemlékezve feleségével való máig tartó románcukra, ami még a gimiben kezdődött, nos, az már sok volt. Rögtön szövetségesére, egykori példaképére Gyurcsányra emlékeztetett, aki ha kellett bármikor neki látott amerikai szappanopera módján szipogni.

„Orbán Viktornak mennie kell, és Orbán Viktor menni fog!” – kezdte közel egyórás beszédét Mesterházy, amelyik a támadás, pozícionálás, program szerkezetében korántsem volt egyenletes színvonalú.

Nyilván legjobban a támadásrész volt felépítve, mert hát ugye a pozicionálással már bajok vannak, nem beszélve a programról, aminek hitelességi deficitje még a két korábbi miniszterelnökükre, jelenlegi szövetségesükre való pozitív hivatkozással is tátongott a beszédben, mint a fekete lyuk. Mesterházy hosszan beszélt a fideszes mutyikról, a trafikokról, az ismerősöknek, köztük Mészáros Lőrincnek kiosztott földekről, a Közgép megbízásairól. Amikor Mesterházy Attila pártelnök Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről beszélt, valaki valamit bekiabált a nézőtérről.

Érdekes, az egész baloldali sajtó hosszú órákig nem hallotta azt, amit az mno.hu azonnal megírt, miszerint a bekiabáló azt a bizonyos jól ismert „kötelet!” szó kurjantotta el. Csak most éppen abban az értelemben, amelyik értelme soha nem volt a Kövér László által mondott 2006-os beszédben. Természetesen a „túl fejlett igazságérzetű Attila” – a mama csak tudja! – nem határolódott el a kijelentéstől, sőt rá is tett egy lapáttal. Az m1 vasárnapi híradójában többször lejátszott felvétel alapján úgy tűnik, egy férfi tényleg „kötelet” követelt a milliárdos polgármesternek. Paks példáján érzékeltette, hogy az Orbán-rendszer „demokratikusan vállalhatatlan, gazdaságilag felelőtlen, társadalmilag pedig káros. Egy 3000 milliárdos projektről egy ember döntött, és miközben az IMF-hitelt elutasítottuk, Oroszországtól akkora hitelt veszünk fel, hogy azt még az unokáink is fizetni fogják” – mondja belelendülve az MSZP elnök.

A támadás nagy innovációja Orbán „bolseviktor”-nak nevezése volt, ami egyben azt is mutatta, hogy bajok vannak, lesznek a pozicionálással. Mert hát azért mégiscsak Mesterházy tanácsadója a botoxtól dagadó bolsevik Lendvay Ildikó, vagy a jó bolsevik külügyér Kovács László, vagy Szekeres elvtárs, na meg a fél sportcsarnok. Szóval a sztori itt már erőteljesen megdöccent. A kemény támadások után milyen pozícióból is mondja a beszélő a bírálatokat? Mi az, ami őt nemcsak feljogosítja, hanem hiteles bírálóvá teszi?

És bizony a lendület itt elakad, mert hát valójában nincs válasz ezekre a kérdésekre.

Mert ilyenkor kellene hivatkozni „a dicső múltra”, a saját korábbi nagy kormányzati teljesítményekre. Na ebből mindössze két kis inci-finci hivatkozásra futotta Bajnai és Gyurcsány időszakára, amivel egyben látszólag a szövetségesi státuszt támasztotta alá, de ennyi!

S ha már a szövetségesek: Fodor Gáborra is tett utalást Mesterházy. Ám a magyar politika véglényeit, a PM-et meg sem említette, meg sem szólította. Mit is mondhatott volna annak a Szabó Tímeának, aki az MSZP-kormány ellenében bontott zászlót az LMP-ben, majd őket Bajnai Gordon mellett nagy duzzogva elfogadta, de csak azért, hogy Gyurcsány nehogy visszatérjen. Most meg ott ül az MSZP kongresszusán, két székre Gyurcsánytól, s mosolyog azokra a szoci szavazókra, akiket korábban oly fölényesen lenézett.

Na de nézzük a döcögő, deficites saját pozíció kijelölése – pontosabban kijelölni nem tudása – után mi a nagy ellenprogram? Mi a nagy összefogás kormányprogramja?

Nos, e téren még a baloldali elemzők is azt írták, hogy hát nem sok minden hangzott el, mert „inkább helyzetértékelés volt”, valamint „csak programelveket vázolt” Mesterházy. A programhirdetés nehézségeiről, már részletesen értekeztem e hasábokon Mesterházy, a kihívó? Című írásomban, s világossá tettem, hogy teljes zűrzavar van a szövetségen belül nemcsak Gyurcsány 16 pontja és az MSZP nézetei között, de Fodor Gábor liberális nézetei sem találnak bősz támogatókra jelenleg az MSZP szavazói között. Így aztán külön figyelmet érdemelt Mesterházy beszédének az a része, amelyik valamit mégis szintézisként kimond a közös, nagy összefogás programalapjából.

Mik voltak ezek?

Mesterházy: „A korrupciógyanús ügyekben jogállami igazságtétel lesz.”

Vagyis az el nem számoltatott, a korábban korrupció miatt megbukott mondja a kétharmados kormánynak, hogy elszámoltatja! Jó!

Mesterházy: „Beteljesítjük a rendszerváltás álmát, amely arról szól, hogy mindenki jobban éljen!”

Puff neki! Az egykori állampárt örököse, akinek kormányai csak a lakosság megszorítását ismerte egyetlen egyensúlyteremtő eszközként, s „a jó és jobb létet” a devizahitelekben látta, az beszél a jólétről. Ez ám a hitelesség!

Mesterházy: „Nullára csökkentjük a gyermekéhezést! A szegény ember jusson feljebb! Mindenkinek legyen fedél a feje felett!”

Óh, Istenem! Ez annyira szép és igazságos! Lám, a mama az tényleg tudta! Túlfejlett a gyerek igazságérzete!

Mesterházy: „Visszaállítjuk a jogállamot! Lesz újra független közmédia! Visszaállítjuk a Kúria függetlenségét!”

Igen a 2006-ban szemkilövetők, a tiltott fogva tartók és a rendőrséget, ügyészséget, bíróságot kézi vezérléssel irányítók helyre állítják a jogállamiságot! Bravó!

Mesterházy: „Arra fogunk törekedni, hogy akik nem ránk szavaznak, ők is békében és félelem nélkül élhessenek.”

Köszönjük! Csak könyörgöm, nagyon sokan legyünk ilyenek!