Hirdetés

Buda visszafoglalásakor, 1686 szeptemberében egy magyar vitéz elsárgult papirost talált egy ház pincéjében. Letörölte az ostromtól poros és véres arcát, kisimította lapot, mely egy újságból származott. A vezércikk a Pozsonyi Hírmondó 1641. augusztus 29-i számában jelent meg, Száz éve széttördelve címmel.

„Száz esztendővel ezelőtt, ezen a napon foglalták el csellel, alattomosan a törökök Buda várát, és azóta hazánk több részre szakadva küzd a feltámadásáért. Hiába tudjuk, hogy Hungária igazságtalan felosztása egyszer véget ér, és újra régi fényében ragyog, azért a fájdalom könnyeket csal a szemünkbe. Hiszen Jézus urunk is tudta, hogy föl fog támadni, mégis félt, a Gecsemáné-kertben vérrel verejtékezett. Ilyen vércseppek borítják ma Magyarország földjét, mesterséges határokat húzva oda, ahol ilyesminek nem volna szabad lennie. Budai, kecskeméti, temesvári testvéreink a pogányok markában sínylődve hordozzák Krisztus keresztjét. Sopron, Pozsony, Nagyszombat a Habsburg-sas karmai között sikoltanak szabadságért. Szépséges tündérkertünk, Erdély pedig elválasztva a hazától.

Korábban írtuk

Jó Bornemisza Péter, ki már 57 esztendeje halott, ezt írta: »Az Fölföldet bírják az kevély nímötök, Szerémségöt bírják az fene törökök. Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!« Neki már nem lehetett, s talán nekünk sem lesz, de jönnek majd más nemzedékek, kitakarodnak földünkről a kontyosok is, a császáriak is, s helyreáll Szent István országa, amiképpen azt az Isten egy hazának teremtette. Nincsen magyar, ki ebben ma kételkedne.

Száz esztendő hosszú idő az ember életében. Alig akad, aki megéri. De száz esztendő szinte semmi a történelemben. Futó pillanat. Eljövendő korok történelemkönyveiben talán két-három lecke lesz mindössze. Így gondolnak majd vissza utódaink ezekre a keserű esztendőkre. S ki tudja, nekik más viszontagságokat tartogat a história.”

A vitéz elmorzsolt egy könnycseppet, összehajtogatta a megsárgult papirost, s betette zubbonya zsebébe, a szíve fölé.