Hirdetés

Az amerikai elnök szokásához híven nagy dérrel-dúrral háborút hirdetett Kína ellen a vámok frontján, de aztán észbe kapott, és jobbnak látta inkább tárgyalásokba bocsátkozni. Elkerülendő az „arcvesztést” és valószínűleg szokásához híven blöffölve, Trump most azt állítja, hogy a kínaiak kezdeményezték az alkudozást. A kínaiak szerint éppen fordítva történt, és én a magam részéről inkább nekik hiszek. Az biztos, hogy kínai oldalról gúny és bizalmatlanság fogadta Trump olajágát. (Trump’s trade war olive branch met with derision and mistrust inside China, cnn.com, 2025.04.24.) Végül állítólag abban állapodtak meg, hogy Kína az amerikai termékekre kivetett 125 százalékos vámot leengedi tíz százalékra, az USA pedig a kínai termékekre kivetett 145 százalékosat 30-ra, egyaránt 90 napos időszakra. Valójában az USA azt szerette volna elérni, hogy Kína adjon neki egy újabb pénzügyi mentőcsomagot, mint 2008-ban, mert szerinte megteheti, és ebben nem is téved. Kínának 422 milliárd dolláros folyó fizetésimérleg-többlete van (Brad Setser közgazdász szerint a „valódi” többlete 300 milliárd dollárral nagyobb lehet), 18,1 billió dolláros nominális GDP-vel, 2023-ban 8 ezer milliárd dolláros bruttó hazai, 2024-ben pedig 19-20 ezer milliárd dolláros háztartási megtakarítással. A kínai kormánynak 3,1 ezer milliárd dolláros devizatartaléka is van (ebből 784,3 milliárd dollár amerikai állampapír). Ezzel szemben az Egyesült Államok 36 ezer milliárd dollárnyi adóssággal rendelkezik, a hitelkártya-adósság 1,2 ezer milliárd dollárra emelkedett, az amerikai diákhitelek adósságállománya jelenleg meghaladja az 1,75 ezer milliárd dollárt, és az amerikai családok többsége még egy 500 dolláros vészhelyzetet sem tudna fedezni hitelfelvétel nélkül. Amerika „gazdagsága” csak névleges, kamu olajdollárokban (ami hatalmas előnyt jelent számára), és ami még rosszabb, ennek nagy része kartonpapírból és jégkrémpálcikából álló, rosszul megépített házakban van lekötve, amelyek évtizedek alatt porrá válnak. Végtelenül drága karbantartást és javítást igényelnek, csillagászati biztosítási díjakat, és a földbérleti díjat az ingatlanadó révén örökké az államnak kell fizetni. A legtöbb jenki, aki azt állítja, hogy „saját” háza van, csak önmagát áltatja, mert valójában egyáltalán nincs saját háza, csak a banktól béreli, kamatot fizetve a jelzáloghitel(ek) után. Noha az amerikaiak a világ egyik leginkább megadóztatott népe, szinte semmit sem tudnak felmutatni az egészségügyi ellátás, az ingatlantulajdonlás, az infrastruktúra, a felsőoktatás, a tömegközlekedés, a közintézmények vagy akár az alapvető biztonság/rend szintjén. Mindeközben a civilizált országok lakói számára ehetetlen moslékon tartják fenn magukat. Szinte az összes amerikai élelmiszert Európában és Kelet-Ázsia fejlett részein egészségügyi megfontolásból egyenesen betiltják, mert tele vannak rákkeltő anyagokkal, rovarirtókkal, szteroidokkal, antibiotikumokkal, mesterséges színezékekkel, genetikailag módosított összetevőkkel, kukoricasziruppal stb. Az amerikaiak ezt a szemetet fogyasztják, aztán csodálkoznak, hogy miért néznek ki betegnek (egy amerikait bárhol a világon fel lehet ismerni, ha csak az arcára nézünk), és kétharmaduk miért elhízott vagy túlsúlyos. „Egészségügyi” rendszerük egy rossz vicc, nem csak a legdrágább a világon, de az orvosi műhibák a harmadik vezető halálozási oknak számítanak a rák és a szívbetegségek után.

Az USA a külkereskedelmének csak mintegy tíz százalékát bonyolítja le Kínával, de ennek jó része a napi működéséhez elengedhetetlenül fontos dolog, amelyeket nem tud máshonnan beszerezni, legyártani meg pláne nem. Ahogyan az egyik francia Kína-szakértő fogalmazott, „a kínaiak a tökeiknél fogva tartják az amerikaiakat”. Kína több mint 120 ország első számú kereskedelmi partnere, és ezek többsége feltörekvő gazdaság, amelyek növekedési pályán vannak mind a GDP, mind a népesség tekintetében. Az amerikaiak a világ népességének alig négy százalékát teszik ki, és egyre kevésbé számítanak, helyüket azonnal átveszi a fejlődő országok egyre növekvő középosztálya. Ugyanakkor az USA hatalmas szolgáltatási kereskedelmi többletet tart fenn a világ többi részével, beleértve Kínát is. Ez magában foglalja a digitális kereskedelmet, a szellemi tulajdonjogokat, a pénzügyi szolgáltatásokat, az üzleti szolgáltatásokat, a médiát és a show-bizniszt, a turizmust, az oktatást és még sok mást. Az USA aránytalanul nagy hasznot húz a szolgáltatáskereskedelemből, és ebből övé a világ legnagyobb többlete.

Trump az ipartalanítást és a feldolgozóipari munkahelyek elvesztését nemzeti vészhelyzetként azonosította, de nem érti a mélyebb mögöttes okokat, és ezért törvényszerű, hogy rossz megoldásokkal álljon elő. Egyszerűen fogalmazva, a vámok nem fogják versenyképessé tenni az amerikai feldolgozóipart. Az Egyesült Államokban történő termelés eredendően magas költségei azt jelentik, hogy kevés külföldi engedheti meg magának az amerikai termékeket, még akkor is, ha az országban megvolna a termelési kapacitása, és nulla vám mellett exportálhat. A világ akkor sem fog az USA-tól vásárolni, kiegyenlítve az áruforgalmi hiányt, ha akarna sem, miközben az USA nagyon versenyképes a szolgáltatási ágazatban, és ezért ott nagy többletet termel. A világgazdaság piaci alapelvek szerint működik, nem pedig egy valóságshow-személyiség kénye-kedve alapján.

Az USA évtizedek óta kölcsönzött időből és kölcsönadott pénzből élt, messze a lehetőségei felett, és az adósságcsőd már régóta esedékes. A stagfláció a következő halálos kombináció, ahogy Amerika stagnáló gazdasága tovább tántorog, közel nulla növekedésig zsugorodva, növekvő munkanélküliség közepette, miközben a hiperinfláció beindul. Minden jel arra mutat, hogy az amerikai kaszinógazdaság nem egy újabb recesszió, hanem olyan gigantikus gazdasági depresszió felé tart, amely sokkal rosszabbnak ígérkezik, mint az 1930-as éveké, és ettől a vámbéke sem fogja megmenteni.

Korábban írtuk