ÚJ JOBBOLDAL – A modern kor vége
Franciaország mindig is meglepően új eszméket, mellbevágó stílusirányzatokat adott a gondolati kultúrának, melyek felkavarták Európa értelmiségét. Mostani mű egy legújabb kori gondolkodó műve. Arról szól, hogy a jobbára szépirodalmi gyökerekből hogyan nő ki egy olyan humán értékekben gazdag politikai rendszer, mely elkerüli Le Pen szélsőjobbos nézeteit és megnyugtató válaszokat képes adni korunk kérdéseire. Úgy gondolom, éppen ezen értékei és meggyőző ereje okán nem kapott még kellő értékelést e mű, sőt megszerezni is alig lehetett.
A kötet tíz esszét tartalmaz és egy összefoglalást De Benoist-ról és Új Jobboldal elnevezésű csoportosulása nézeteiről, amit manifesztumnak nevez Európa újjászületéséért. Az egyik esszé Nietzsche gondolatainak idevonatkozó téziseit elemzi, innen a könyv címe. Azt régen tudjuk, hogy a szépíró-filozófus hallatlanul nagy hatást gyakorolt az európai kultúrára, különösen a költőkre és írókra, míg a politikusok elferdített, eltúlzott gondolatait hasznosították saját céljaik eléréséhez. Drámai, tragikus hatása ezen utóbbiaknak volt. De Benoist azokhoz a nietzschei nézetekhez nyúlt, amelyek feltétlen a szellemi haladást szolgálták. Az is feltűnő, hogy az Új Jobboldal a francia nemzeti hagyományból milyen európai nagyságrendű alkotókat használ fel rendszeréhez. A legnagyobbakat, többek között Renant és Taine-t.
Tudni kell, hogy a franciáknak is volt szélsőjobbos politikai mozgalmuk, az Action Française, volt kemény antiszemitizmusuk a Dreyfus-ügyben, volt kirekesztő fajelméletük Gobineau-tól, jobboldali gondolkodójuk, Maurras, és voltak Nietzschét helyettesítő filozófusaik, mint Rousseau. Az Új Jobboldal elkerülte ezeket a szélsőségeket és a megtisztított Nietzschén kívül a mérsékelt Renanhoz és Taine-hez fordult gondolati munícióért.
A francia politika mindig önző volt, még szövetségeseivel szemben is. Erre Kissingernél jobb tanú nem kell, ellenségeit pedig egyszerűen gyűlölte. Nekünk nincs okunk francia erényeket keresgélnünk az európai politikában, vagy velünk kapcsolatban. Viszont el kell ismernünk, francia kultúra nélkül művészetünk, irodalmunk fontos tartalmait nélkülöznénk. Csak röviden hivatkozom az új hullámra, új regényre, új kritikára, új revüre, amelyek nálunk is fejtettek ki hatást. Az Új Jobboldal, a Nouvelle Droite most új politikát kínál. Mivel forrásai klasszikusak, csupa elismert gondolkodót idéz és használ, távolságot tart a szélsőségektől, etikai, esztétikai nézetei korszerűek, a hittel kapcsolatosan a ma legelismertebb vallástörténészt, Mircea Eliadét idézi, bízvást hitelt adhatunk nézeteinek. És európai! Európai minden idegszálával.
Abból a nézetből indul ki, hogy a világ ma elérkezett a modern kor végéhez, ami krízishelyzet. A modernitás három évszázadot ölelt fel, most ennek vége. Teljesen újra kell fogalmazni az emberiség célkitűzéseit. A krízishelyzet összetevői: a közösségi szellemet lerombolták, individualizáció van helyette. Eltömegesedés, az életmód standardizálása folyik. A nagy vallások hatása szűnik, deszakralizálódik a világ. A tudományos nézetek mindenhol előretörnek és átveszik a vezető szerepet. Az instrumentális ész irányítja az árucserét, termelést. A technikai hatékonyság racionalitása átjárja a életet. Egy felsőbbrendűnek tartott (fogyasztói) társadalmi modellt erőltetnek a sokkultúrájú emberiségre. E felsorolásból látható, az Új Jobboldal konzervatív alapállásból szemléli a világot, ami azonban nem jelent korszerűtlenséget. Amit leginkább kifogásol, az a liberalizmus elveinek alkalmazása az élet minden területén. Ott is, ahol a lelkek bizonyos konzervativizmusra vágynak.
A felsorolt jelenségek liberális környezetben lehetővé teszik szerinte egy Új Osztály kialakulását, mely vezetésre tör. Alapja a tőke növekedése, ami hasonlít Spengler pénzelméletére és a győzedelmes „társadalommérnökség” létrejötte. Ennek funkcionáló tagjai a médiumok vezetői, a multinacionális vállalatok menedzsmentjei, nemzetközi szervezetek, főbb államok testületei. Ezekben azonos típusú emberek nevelődnek ki, akikre jellemzők a következők. Hűvös kompetenciák, valóság feletti racionalitás, felszínes humanizmus, individualizmus, haszonelvűség, (humán) kulturálatlanság, történelemmel szembeni közömbösség, élettől való eltávolodás, korrupcióra, nepotizmusra, klientizmusra való hajlam, a reális feláldozása a virtuálisért.
Mindezek elkerülésére ajánlásokat fogalmaz meg és aktív fellépést tart szükségesnek. Fel kell lépni a homogenizáció ellen, a rasszizmus, bevándorlás, szexizmus ellen, az Új Osztály ellen, Európa széttagolása ellen, a demokrácia ellehetetlenülése ellen, a munkamegosztás felszámolása, a pénzügyi előremenekülés, gigantománia ellen, betonvárosok ellen, a technika démona ellen. Összegezve, az embertelenül modern ellen.Mint látható, sokféle veszélytől félti az emberiséget. Talán ez kissé akadémikus, realitásalapja kicsi, de mint felvetés érdekes és tudatban tartandó.
Talán kicsit többet foglalkoztam az Új Jobboldal politikai nézeteivel, de mivel a világ társadalmainak tesz ajánlásokat, ezt fontosnak véltem. A többi írása inkább a szociológusokat és gondolkodókat érinti, esszék formájában közelebb vannak a belletrisztikához. Ilyenek a Zarathustra, A hitleri rejtély, Heidegger Nietzsche-kritikája, Julius Evola radikális reakciós, Az ókor bolsevizmusa, Monoteizmus és totalitarizmus c. írásai. Gondolatgazdagok és korszerűek.
Néhány politikai nézetének kifejtése is érdekes. Európa felemelkedése, Messze van még Amerika?, Az új inkvizíció módszerei, amelyekből kitűnik féltése az Óvilággal szemben, az európai értékek védelme az Újvilágtól, a múlt, a jelen és a jövő egységként való szemlélése és az emberben való feltétlen hit. De Benoist a mai európai gondolkodók közt is egyik legeurópaibb. A könyve minden lapján európaiságunk védelme csillog.
Egy gondolatának itt kell állnia e rövid ismertetés végén. „Ugyanazok, akik valaha szovjetbarátok és Kína-pártiak voltak, Amerika-mániákusokká váltak: minden úgy történik, mintha valami ellenállhatatlan tropizmus vonzaná az Atlanti-óceán másik partjára egyes baloldali entellektüeleket és politikusokat, és késztetné őket arra, hogy az amerikai társadalomban, saját útirányuk végén, a törekvéseiknek leginkább megfelelő modellt ismerjék fel. A New York-i utazás a moszkvai utazást helyettesíti…”
Talán ezek után az is elképzelhető, hogy ennek a briliánsan író, logikus, franciásan szellemes gondolkodónak a jövőt sarkosan fogalmazó jobboldallal szemben nagyobb publicitást lehetne biztosítani. Ha másért nem, hát azért, mert rajta valóban nehezen találhatnak fogást a balliberális politikusok, publicisták.