Mi ez? Újságnak nem újság, hiszen mozgó képek, valóságos, korábban betiltott televíziós műsorok vannak benne, közismert szereplőkkel. Televíziónak mégsem mondható, hiszen nem sugározzák semelyik csatornán, a korongon látható programok egyetlen televízió adásában sem szívesen látott vendégek. Akkor hát mi ez?

Ez, tisztelt olvasó, egy Molotov-koktél. Fizikai értelemben természetesen nem kell attól tartania, hogy felrobban, de annál hevesebb robbanás várható átvitt értelemben a média világában, függetlenül attól, hogy a Demokrata Televízió műsorára miképpen reagálnak, reagálnak-e egyáltalán a honi médiumok.

Azért Molotov-koktél ez a barátságosan barna színű műanyag korong, amelyen a tatárlakai korong feliratait ismerni fel, mert éppen olyan megfontolásból és szinte azonos kényszerből készült, mint legendás történelmi elődje a pesti utcán.

Az 1956-os forradalom pesti hősei a szovjet tankok ellen a szovjet partizánfilmekben látott recept alapján készítették el, hatásos védelmi fegyver híján, a Molotov-koktélt, amelyet a filmekben szereplő szovjet partizánok olyan szorgalmasan hajigáltak be az ellenséges német tankokba, hogy a példa megfogant és a pesti szabadságharcosok rettegett, bár kissé önveszélyes fegyverévé nemesedett.

A Demokrata Televízió, a DVTV, vagy ahogy az embléma tervezője gondolta, a dvtv (majd önök eldöntik, melyik változat a rokonszenvesebb) azon kényszer hatására született meg, hogy tizenöt évvel a formális rendszerváltozás után be kellett ismerni, a szellemi és morális megigazulás, a kiegyensúlyozott szólásszabadság a média területén csak egészen minimális mértékben valósult meg. S ami még fájdalmasabb, a markánsan nemzeti, őszintén jobboldali, azaz a progresszív gondolatok politikai árnyalattól függetlenül ki vannak tiltva az elektronikus nyilvánosságból, de még a műsorok továbbításából is.

Harcolni azonban mégis kell a balliberális médiatankok terrorja ellen. A megoldás egy virtuális Molotov-koktél, a magánnyilvánosság. Aki látni akarja a legendás Sajtóklubot, a Terítékent, a Szerintemet, az Éjjeli menedéket, és más hasonló műsorokat, ahhoz a televízió személyesen látogat el. Nem szólhat bele ebbe a találkozásba sem a csatorna gazdája, sem a műsortovábbító hálózat, sem a hirdetők, de még a felügyelő hatóság sem szólhat bele, a magyar törvények szerint ugyanis ilyen állat nincs. Ez nem újság és nem is televízió.

Pedig az. És mostantól megkezdi a harcát az áldemokratikus médiaterror ellen a szabad és felelős gondolkodás nyilvánosságának megteremtésével. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a kis korong, ha ön is úgy akarja, tisztelt olvasó, fel tudja robbantani a nyilvánosság tankjait. Ilyen értelemben nem véletlen, hanem nagyon is tudatos választás, hogy éppen most indult el a Demokrata Televízió.

A választási harc – ami sok tekintetben rokonítható az 1956-os szabadságharccal – egyik szerény, de hatásos fegyverét szeretnénk ugyanis az ön kezébe adni. Ennek is veszélyes a használata, hiszen a szabad gondolatok mindig veszedelmesek, de ha jól bánik velük az ember, akármilyen gigantikus médiahazugságot elpusztíthat vele.

Tekintsük kedvező jelnek, hogy az emberi alávalóság mai képviselője, Gyurcsány Ferenc nemcsak megszégyenült Deutsch Tamás kíméletlenül őszinte kérdései elől menekülve, hanem pökhendi válaszaival maga vonta fejére a parazsat. „Jelentsen föl, képviselő úr”, ajánlotta a Fidesz kérdezőbiztosának, aki ezt meg is tette. A blöff visszájára fordult. A vád bűncselekmény lesz, a büntetés börtön. Remélhetőleg a bíróságokban lesz annyi tartás, hogy nem húzzák a választások utánig a pert.

Új korszak kezdetén állunk tehát. A sokak által lagymatagnak, beletörődőnek hitt polgári erők tagjainál betelt a pohár. A harc megkezdődött. Látszólag választási küzdelem lesz, ami elkezdődött, valójában több: ősztől tavaszig tartó nagytakarítás. Akár szabadságharcnak is mondhatnánk. Jó érzés arra gondolni, hogy időben elkészült és most az ön kezébe is eljutott ez az ügyes kis fegyver, a Demokrata Televízió. Ha jól bánunk vele, egy év múlva gyönyörűséges lesz ez az ünnep, a kerek évforduló.