Kulcsfontosságú építőelemek

Amikor e kétheti rovat első soraihoz hozzáfogtam a Demokrata számára, a célom nem volt más, mint a konzervativizmus világszerte ismert alapvető koncepcionális elemeinek felvillantása. Miért? Elsősorban azért, mert az elmúlt két parlamenti választás, valamint a Magyarországon tapasztalható általános politikai környezet két konzekvencia levonását teszi szükségessé. Az első, hogy negyven év kommunista diktatúrája, különösen 1956 következményei porig rombolták annak az országnak a konzervatív hagyományait, amely e tekintetben egészen az első világháborúig élen járt a térségben. Másrészt, hogy a jelenlegi parlamenti jobboldal képtelennek bizonyul olyan támogatói bázis kiépítésére, amellyel visszatérhetne a kormányzati pozícióba. Ahogyan minden konstrukció felépítésénél, esetünkben is vannak olyan kulcselemek, amelyek meghatározzák a produktum végső sikerét vagy éppen kudarcát. Az első ilyennek az arculatot, másképp: dizájnt tekinthetjük. Tudnunk kel, mit is akarunk építeni. Pontos elképzelésekre van szükség a végrehajtáshoz és ahhoz is, hogy majdan kommunikáljuk az emberek felé, akik a végső produktummal együtt élnek, vagy azt majd használni fogják.

Ha egy ház példáját vesszük, ott is meg kell válaszolnunk a kérdést: családi otthont, vagy csupán egy balatoni nyaralót szeretnénk inkább? Van-e elég szoba az alaprajzainkon? Megfelelő-e a kert fekvése és így tovább. Másodszor, felépítményünkhöz a megfelelő minőségű anyagokat és eszközöket kell használnunk, amelyek olyanná tehetik az eredményt, hogy az találkozzon elvárásainkkal. Aki egyaránt ült már Trabantban és Volkswagenben, könnyen belátja a megfelelő alkatrészek fontosságát a teljesítményre és a tartósságra egyaránt. Végül számba kell vennünk az emberi tényezőket is. Rendelkezhetünk akár a legjobb tervvel és dizájnnal, a legjobb minőségű alkatrészekkel, ha alkalmatlanokra bízzuk a ház megépítését. Ha az építők szakképzetlenek, nem érdekeltek megfelelően a sikerben, ha a jó minőségű és drága alkotóelemeket ellopják és olcsókkal helyettesítik, az eredmény ugyan olyan rossz lesz, mintha eleve használhatatlan elemekből építkeznénk. Ugyanez a politika világára is igaz.

1. Tervek Éppen ahogy egy ház esetében vagy a nyári szabadság előtt, a politikában is szükség van pontos tervezésre. Számunkra a kérdés a 2002-es és 2006-os választások tapasztalatának kontextusában közelíthető meg. A kérdés az: mit jelent ma Magyarországon konzervatívnak lenni? Ez ugyanis meglepő és egyben sokkoló módon ma nagyrészt megválaszolatlan. Néhány komoly gondolkodó kisebb csoportján kívül (itt elsősorban Lánczi András Konzervatív kiáltvány című kötetét említhetjük) az elmúlt tizenhat évben a konzervatív sajtót elkerülte a valódi értelmiségi vita. Nehéz példákat találni saját oldalunkon a mélyreható párbeszédre konzervatív ideológiáról vagy annak részkérdéseiről. Ugyanakkor aránytalan fókuszt vehetünk észre más problémákon, a baloldali ellenfél támadásai vagy történelmi eseményeink öncélú (a második világháborút megelőző közhangulatot idéző) értelmezése sokkal több helyet és teret kap. Ám mindez természetesen nem csupán a média felelőssége. Elsősorban azoké a politikusoké, akik ma Magyarországon konzervatívnak nevezik magukat. Nem csak azért, mert figyelmüket kizárólag a napi pártpolitikára koncentrálják, és semmit sem tudhatunk meg tőlük a mai közép-európai jobboldaliság tartalmáról. Hanem azért is, mert politikájukban igen gyakran szembemennek azon alapelvekkel, melyeket a világon mindenütt konzervativizmusnak neveznek és melyeket olyan nemzetközileg ismert személyiségekhez köthetünk, mint a közgazdász Friedrich Hayek, vagy a hidegháború nyugati megnyerését lehetővé tevő politikusok, Thatcher, Adenauer vagy Reagan. Éppen ezeket az alapvetéseket tárgyaljuk majd e helyen a jövőben: a konzervativizmus vitathatatlan pilléreit. Ez alkalommal még megelégszünk egy rövid összegzéssel: a konzervatívok a társadalom és a politika bizonyítottan jól működő elemeit kívánják „konzerválni”, éppen ezért nevezzük e csoportot úgy, ahogy. Egy híres amerikai konzervatív szólást idézve: „ami nem törött össze, azt ne próbáld megragasztani”. Konzervatívként liberálisokkal, baloldaliakkal és kommunistákkal szemben azt mondjuk, az ember nem tökéletesíthető. Különösen nem gondoljuk, hogy az ember jobbá tétele, megváltoztatása a kormányzat dolga és képessége lenne. Ez Marx és Lenin célja volt, a homo societicus koncepciója. Manapság az SZDSZ jár hasonló utakon, abban a meggyőződésben, hogy a teljes magyar társadalmat olyanná kellene formálni, mint amilyenek ők maguk – annak ellenére is, hogy csupán egy huszadát képviselik. Ám a konzervatívok félreérthetetlen alapelve mindenütt az emberi szabadság tisztelete, amelyet a kormányzatok csak a lehető legkisebb mértékben korlátozhatnak. Eszerint a társadalom akkor működik a legjobban, ha a kormányzat mérete a lehető legkisebb, s nem nyúlik bele mindennapjainkba. A kormányzat, az állam szerepe a pótolhatatlan szolgáltatások mellett (amilyen honvédelem vagy éppen energiaszükségletek kielégítése) csupán az ország polgárai közti jogsértésekkor releváns. Ám onnantól kezdve, hogy az állam deklarálja beavatkozását a magánszektorba, esetleg jólétet és pénzt ígér mindenkinek: ez beavatkozás mindannyiunk szabadságába.

2. Eszközök Olyan ország víziójáról beszélünk tehát, amely tiszteli a személyes szabadságot és politikai identitásában konzervatívnak vallja magát. Ennek megvalósításához a megfelelő eszközökre van szükség. Például olyan oktatási rendszerre, amely büszkén neveli a diákokba a pozitív történelmi hagyományokat. Ennek felelőssége nem a kormányzaté – egy egészséges társadalom ebben nem vár a politikára, hanem maga oldja meg. Mert a társadalom felelőssége, hogy fiataljait megtanítsa az egészséges történelmi tudatra, azokra az értékekre, amelyeket a következő ezer évben is meg kell őriznünk. Hogy érhetjük el mindezt? Egészen egyszerűen: túllépve a messzi földön híres magyar pesszimizmuson. Igen, el kell fogadnunk a nemzet 20. századi lesújtó történelmét, Trianont, 1948-49-et, 1956-ot és Kádár évtizedeit. Elfogadni, és továbblépni. Sohasem leszünk egészséges és erős ország akkor, ha leragadunk a múltban és mások kárhoztatásával elutasítjuk a jövőt is. El kell mondanunk gyermekeinknek és a világnak, mi és hogyan történt, de azt is el kell mondanunk, hogy mit és hogyan szeretnénk a jövőben. Új lapot kell nyitnunk, mert ha másoknak hagyjuk a teret nemzetközi szinten és idehaza, akkor már most feladjuk az álmunkat. Márpedig a felelősség a miénk, ha olyan társadalmat szeretnénk, amely tudatában van 1100 éves történelmének. Természetesen mindez nem könnyű feladat, különösen, hogy nélkülöznünk kell 1956 hőseinek és leszármazottaiknak egy jelentős részét, akik megkönnyíthetnék számunkra a szembenézést, a továbblépést egyaránt.

3. Az emberi tényező Mint ahogyan minden terv esetében, a valódi vizsgát itt is a gyakorlatba való átültetés jelenti. A görög demokrácia választói, választhatósági hagyományai óta a képviseleti rendszer tervrajza adott. Az állampolgárok többsége ezt támogatja is, és elegen vagyunk, akik egy konzervatív országban szeretnének élni. Ám ha nincs párt, amely ezen ideákat felvállalná és használná, akkor nem érhetünk el sikert. Magyarországon elméletileg ma két választási lehetőség látszik: az MDF és a Fidesz. Ezek közül az MDF valóban csupán elméleti, s nem csupán azért, mert méreteiből fakadóan közép távon nem nyerhet választásokat. Azért is, mert programja alapján nehéz lenne megmondani, e párt mitől is lenne konzervatív. Vezetői számára e kérdésnél ugyanis sokkal fontosabb, hogy minden esetben megkülönböztethessék magukat a két nagy párttól. S akkor még nem is említettük a Fideszhez fűződő viszony problematikáját: az idei választások tapasztalatai alapján, amikor az MDF megtagadta részvételét egy széles körű jobboldali összefogásban, felmerül a kérdés, mi a fontosabb számukra, a konzervatív vízió, avagy az öncélú hatalom. Marad tehát a Fidesz és a kérdés: képes-e politikai csoport a vízió valósággá váltására? E pillanatban a válasz egyértelmű: nem. A párt két parlamenti választáson képtelen volt győzni, mint ahogyan nem tudta bővíteni szavazói bázisát sem egy olyan helyzetben, amikor a kormányzat Kádárt is túlszárnyaló gazdasági válságba sodorta Magyarországot. Ám nem véletlenül használtam az „e pillanatban” megfogalmazást. A Fidesz ugyanis még akkor is képes lehet egy újabb sikerre négy év múlva, ha ez most még valószínűtlennek is tűnik. A jelenlegi nyilatkozatok és pártesemények azonban továbbra is azt sugallják, hogy a vezetők képtelenek a tanulságok levonására és a felelősség felvállalására a vereségek után. Továbbra sem érdekeltek egy mélyreható önvizsgálat végigvitelében. Így két lehetséges forgatókönyv bontakozik ki. Először is ott az esély, hogy a Fidesz a közeli jövőben végre mégis tükörbe néz, vállalja kudarcainak felelősségét úgy is, mint a legjelentősebb magyar konzervatív erő. Ennek eredményeként megszabadul rossz tanácsadóitól és leginkább azon frontpolitikusoktól, akik hiteltelenségüknél fogva nem lehetnek képesek megjeleníteni a konzervatív víziót. Ha ez 2008-ig nem történik meg, szembe kell néznünk a másik lehetőséggel: egy új politikai erő szükségességével, amely hitelesen tudja képviselni jövőképünket. Ehhez ugyanakkor – a modern politikai szabályai szerint – rengeteg pénzre is szükség lenne. Meg tudjuk – és meg kell – nyerni a következő választásokat. Időnk még van, a két lehetséges forgatókönyv pedig tisztának tűnik. Mindenesetre, ameddig a Fidesz nem hozza meg a már említett, kulcsfontosságú döntéseket, nem lehet képes önmagának megreformálására sem. Meg kell vitatnunk víziónk részleteit, hogy amikor a megfelelő idő elérkezik, munkára készen állhassunk. Ez a célunk: segíteni a párbeszéd megindítását.