Hirdetés

A Magyar Pétert érintő hangfelvételekből nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszerváltás óta legjobban dokumentált pártműködésről beszélhetünk a Tisza esetében, ahol minden beszélgetést legalább kétszeresen jegyzőkönyveznek diktafon segítségével. Az egész ügyet a vicc vagy a legsilányabb bulvár kategóriájába sorolhatnánk, ha nem egy hatalomra törő politikai szervezetről volna szó.

Így azonban az erkölcsi és az ország működésére vonatkozó kérdéseken túl nemzetbiztonsági szempontok is felmerülnek, hiszen egy ilyen párt minden külföldről beavatkozni kívánó szereplő legszebb álma.

A nyilvánosság elé került hanganyagok messzemenőkig igazolják a baloldalhoz közeli közvélemény-kutató cégek által lassan 110 százalék fölé mért Tisza Párt sokrétű alkalmatlanságát a kormányzásra. Már korábban is láttuk, hogy egy one man show-ról van szó, most pedig azt is megtudtuk, hogy ilyen tekintetben belátható időn belül nem is várhatunk változást, hiszen maga a pártelnök minősítette saját európai parlamenti képviselőtársait alkalmatlannak és tehetségtelennek. Egyemberes szervezetről van tehát szó, ami megfelelő lehet arra a célra, hogy a negatív erőket, a protestet, vagyis a vegytiszta ellenzéki gondolkodású közeget bizonyos mértékig integrálja azzal, hogy elmondja, minden rossz. Ez azonban messze nem teszi alkalmassá az építkezésre.

Ráadásul amikor valaki azzal a felkiáltással áll a nyilvánosság elé, hogy „ez az én bulim”, akkor a motivációjával kapcsolatban is nagyon kényes kérdések merülnek fel. Kiről is szól valójában az ő közéleti szereplése, kinek az érdekében lép fel? Ez az attitűd ugyanis alapvetően azt bizonyítja, hogy Magyar Péter nem másokért, nem a magyar emberek érdekeinek érvényesítése céljából jelent meg a közéletben, hanem kizárólag önmagáért. Sértettségből és kivagyiságból. Ezt eddig elsősorban „csak” a volt felesége és egykori barátnője szavaiból gondolhattuk, most azonban már a saját mondatai árulják el: kizárólagos motivációja nem a választókban vagy az ország ügyének előrevitelében keresendő, hanem önmagában.

Korábban írtuk

Erről árulkodik az is, ahogyan a választókról, tehát a saját támogatóiról beszél. A Tisza Párt szavazói javarészt abból az ellenzéki érzelmű, a kormány politikájával elégedetlen rétegből rekrutálódnak, amely az elmúlt bő tizennégy évben meg-meglátta a reményt olyan szereplőkben is, mint Márki-Zay Péter. Az egymás után érkező ígéretek sorra megbuktak, mindegyikük alkalmatlannak bizonyult arra, hogy képviseletet nyújtson számukra. Ez egyre jobban növelte bennük a feszültséget, amit a 2022-es választáson elszenvedett baloldali vereség robbanásközeli szintre emelt. Ez teremti meg azt a lelkiállapotot, ami Magyar Pétert bizonyos szintig felemelte. A követők büdösnek és büdös szájúnak nevezése, problémáik kifigurázása és az azokon való, az empátia teljes hiányáról árulkodó kacarászás azonban meglehetősen illúzióromboló, és messzemenőkig alkalmas a támogatottság lemorzsolására.

Ha közelebb lépünk a párthoz, a pártszervezethez és az ahhoz arcukat adó képviselőkhöz, Magyar kiszivárgott szavai megint csak számos kérdést vetnek fel. Milyen csapat az, ahol a vezető legfeljebb szükséges rosszként tekint a saját embereire? Ki dolgozik szívesen olyan személynek, aki a saját beosztottjait rendszerint agyhalottnak nevezi, leordítja őket, és azt sem engedi meg nekik, hogy megválasztott képviselőként a sajtó elé álljanak, sőt, kimondottan unszimpatikusnak tartja mindegyiküket? Sokan tesznek ilyesmit kényszerből ideig-óráig elviselve a mérgező munkahelyi környezetet, félretéve a személyes büszkeséget és önbecsülést, itt azonban nem egy szimpla állásról van szó. A nyilvánosság előtt az ilyesfajta arcvesztés hatványozott következményekkel jár.

Ráadásul ha a gyárszalag mellett vagy egy szürke irodában, jobb lehetőség híján szükségből ki is bírja az ember, hogy ilyen bánásmód mellett is folytassa a munkát, lelkesíteni biztosan nem fogja a folyamatos szidalmazás és a lekezelő hangnem. Kelletlen kényszerpolitikusokra pedig nem lehet politikát, végképp nem kormányzást építeni.

Azt is érdemes végiggondolni, hogy mi tartja ott ezeket az embereket Magyar Péter mellett. Nem mellékes adalék, hogy egyiküket a pártelnök Soros-ügynöknek nevezte. Van olyan tiszás európai parlamenti képviselő, aki korábban a Facebook jogtanácsosa volt, ketten közülük az Európai Bizottság alkalmazottaként dolgoztak, és saját elmondásuk szerint is támogatták a brüsszeli mainstream Magyarországgal ellenséges lépéseit, így mások mellett a rezsicsökkentés megszüntetéséért tett lépéseket.

Egy multi korábbi alkalmazottja, uniós bürokraták és egy Soros-ügynök tehát már szavazhatnak és lobbizhatnak Magyar jóvoltából az Európai Parlamentben. Akkor is, ha vezetőjük nem tartja őket túl sokra, és kiválasztásukkor láthatóan nem kimondottan izgatta, hogy milyen embereket juttat pozícióhoz. A kivagyiság tehát ilyen tekintetben – nemzetbiztonsági értelemben is – veszélyforrás, mert olyanokat emelhet döntéshozó posztokra a Tisza Párt relatív népszerűsége, akikről meglehetősen keveset tudunk. Ennél is aggasztóbb, hogy ez olyan befolyásra vágyó szervezeteknek kínál lehetőséget, amelyeket a magyar emberek érdekei a legkevésbé sem foglalkoztatnak.

Mindezen felül az is meglehetősen riasztó, hogy egy olyan politikai párt kimondott célja, hogy 2026-ban többséget szerezzen az országgyűlési választáson, amelyben jóformán mindenki mindenkit lehallgat, a felvételek készítése pedig a szervezeti kultúra szerves elemévé vált. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora lehetőség volna bármely idegen titkosszolgálat számára egy ilyen „közösség” hatalomba jutása. Sok iróniára nincs szükség annak megállapításához, hogy minden kormányülés hanganyagától csak egy-két telefon feltörése választaná el őket, és az összes döntéshozó a markukban lenne. Azt csak egész csendben fűzzük hozzá, hogy feltehetőleg egy ilyen helyzet előidézése sem tűnik rossz üzletnek, és a magyar választók szeme előtt épp a legutóbbi választás kapcsán rajzolódott ki, miként próbáltak külföldi tényezők minden létező eszköz bevetésével befolyáshoz jutni hazánkban.

A szavazók egy választáshoz közeledve egyre inkább elkezdik mérlegelni, hogy melyik politikai szereplő alkalmas az ország irányítására. Az egyik szomszédos országban éppen háború dúl, ahol naponta vesztik életüket magyarok a fronton, a világpolitika viszonyrendszere pedig alapvetően alakul át. Érdemes feltenni a kérdést, hogy egy ilyen válsághelyzetben vagy az azt követő helyreállítás és újrarendeződés időszakában mennyire tűnhet jó ötletnek egy olyan politikus hatalomhoz juttatása, aki az őt ajnározó médiumoknak is hajlandó a legalpáribb kifejezésekkel nekimenni, ha bármilyen módon megsértik az önérzetét.

A választók egy részénél tapasztalható protesthangulat ideig-óráig és egy bizonyos szintig alkalmas lehet arra, hogy felemeljen egy politikust, főleg akkor, amikor a korábbi ellenzéki aktorok szisztematikusan leépítették önmagukat. Egy minimális önkontrollra sem képes, játszi könnyedséggel kihasználható vezetőbe azonban nagyon nehéz belelátni a jövő miniszterelnökét.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.