Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Szakszerű titkosszolgálati munkával összehoztak egy csapdát két jobboldali osztrák politikus lejáratására, akik pár üveg vodka, némi szusi és még isten tudja mi elfogyasztása után szépen belesétáltak, és részegen vihorászva olyanokat mondogattak, amiket nem kellett volna. Az egészről állítólag hétórás videófelvétel készült egy alaposan bekamerázott ibizai nyaralóban.

A lényeg: a felvétel 2017 nyarán készült, az ausztriai parlamenti választási kampány kezdetén, ami az október 15-i választásokig tartott. Jó nagyot ütött volna az Osztrák Szabadságpárton, de mégsem hozták nyilvánosságra. Miért? Mert augusztusban Izraelben letartóztatták Tal Silbersteint, Christian Kern szociáldemokrata kancellár-pártelnök kampánytanácsadóját, akinek nemtelen eszközökkel folytatott kampánya legfőképpen a rivális Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt ellen irányult. Silberstein letartóztatása óriási és megrendítő pofon volt a szocdemeknek, jól jött tehát a néppártnak, amely a választásokat Sebastian Kurz vezetésével meg is nyerte. Akinek viszont emiatt nem maradt más partnere, mint az Osztrák Szabadságpárt. Nem lett volna szerencsés tehát nyilvánosságra hozni a lejárató videót, mert akkor kivel alakítanak kormányt?

Szépen eltették jobb napokra. Amik most jöttek el. Balliberális körökben nagy az aggodalom a migrációt ellenző erők föllendülése miatt: Orbán Viktort a kampány csúcsán fogadta az amerikai elnök, Salviniék zászlót bontottak. Erre az emberek odafigyelnek. Ráadásul Európa polgárai egyre jobban elutasítják a migrációt. El kellett tehát a figyelmüket terelni, egyúttal meg kellett rogyasztani az erősödő patrióta tábort, és egy kis orosz veszélyt is meg kellett lengetni. Tudjuk, az oroszok már a spájzban vannak… Ekkor jött kapóra a titkos felvétel, amit egyáltalán nem véletlenül két balliberális német újság szellőztetett meg egyszerre, hogy nagy visszhangja legyen.

Most pár napig a jobboldali politikusok korrupciójáról és azon terveiről van szó Európa-szerte, hogy birtokba vennék a „szabad és független” médiát, továbbá zsíros állami megbízásokat adnának annak, aki a kezükre játszik. Ügyesen sikerült hírbe keverni Orbán Viktort is, aki a migrációellenes tábor legmarkánsabb alakja.

A kis Kurz kancellár, aki a videóban elhangzott, de meg nem erősített pletyka szerint a „titkos hátsó szobák” lepedőbajnoka, úgy érezte, eljött az ő ideje. Felrúgva a politikai tisztesség legtágabb korlátait is, bejelentette, hogy feloszlatja kormányát és – mit tesz a sajátosan megszervezett véletlen! – az első körben némi csalással, majd a második körben valahogy csak sikerrel befutó baloldali-liberális osztrák köztársasági elnökkel, Alexander Van der Bellennel egyetértve előre hozott választásokat jelentett be. Abban reménykedve, hogy a patrióta és migránsellenes Osztrák Szabadságpárt elleni hajtóvadászat a nyomasztóan egyenirányított (balos) német nyelvű média közreműködésével nem csupán most vasárnap, hanem majd a szeptemberi választáson is eredményes lesz. És akkor visszatérhetnek a szép napok, amikor Ausztriát ismét egy bal–jobb nagykoalíció irányítja… Amely – ahogy tették korábban is – újra beengedi majd a migránsokat, hiszen ők humanisták és jószívűek.

Ha Magyarország egy nagy hajó lenne, akkor most innen messzire kellene elvitorlázni. De nem az, így hát harcolnunk kell. A szavazatainkkal. Vasárnapig bírni kell. Kibírjuk.