Hirdetés

Civil szervezetek, a jövőért aggódó felelős állampolgárok az Ungváry International Hírügynökségen keresztül az alábbi közleményt juttatták el szerkesztőségünkhöz:

„Eddig is velünk élt, tudtuk is, milyen pusztító, de nem vettük elég komolyan. A figyelmeztetés ugyan nap mint nap szembejött velünk apró dobozokon, ám ahelyett hogy súlyának megfelelően kezelte volna a problémát a társadalom, úgy éltünk tovább, mintha mi sem történne. A dohányzás káros az egészségre! Szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek tömkelegét okozhatja. Hazánkban évente körülbelül huszonötezren halnak meg a dohányzással összefüggésben, ez a teljes mortalitás mintegy 20 százaléka. Ebből következően a mai napon is 68-an vesztették emiatt az életüket, és ez így folytatódik holnap, holnapután. Az elkövetkező hetekben minden valószínűség szerint két-háromezren, csak júniusig várhatóan négyezer-ötszáz-ötezren fognak elhunyni a cigarettának köszönhetően. Nem célunk a pánikkeltés, de a számok nem hazudnak. Ráadásul a férfiak sokkal veszélyeztetettebbek, esetükben minden negyedik, a nőknél minden tizedik halál írható a dohányzás számlájára. Vigyázzunk a férfiakra!

Drasztikus megoldásra van szükség! Kísérleteztünk a szipkák népszerűsítésével, de nem terjedt el igazán. A leszokás is megoldást jelenthet, de amíg ez önkéntes, és a felelőtlen állampolgárokra bízzuk, nagyon csekély hatásfokú. Hány fogadalmat, ígéretet hallottunk már ez ügyben!

Szerencsére a gyerekeket viszonylag kis számban fertőzi meg, tízéves kor alatt gyakorlatilag nem fordul elő. Sajnos a 14–18 éves korosztályban egyre jobban elharapódzik, ezen az iskolák bezárásával segíthetünk. A gyerekek otthon kevésbé tudnak rágyújtani, mert a szüleik megakadályozzák.

Mivel a fenyegetés drasztikus, a megoldásnak is annak kell lennie. A veszély elmúltáig be kell zárni a trafikokat, beszüntetni a cigaretta gyártását és forgalmazását. Ez negatívan hathat a gazdaságra, de az emberélet mindennél fontosabb.

A világ már nem lesz olyan, mint régen volt.”