Hirdetés

„Mint ismert, az Afganisztánban hatalmon lévő tálibok legfőbb vezetője elrendelte az olyan ablakok elfedését, amelyeken keresztül nők láthatók, arra hivatkozva, hogy ez a látvány »obszcenitáshoz« vezethet.” Ezt olvasom a reggeli kávéhoz. „Ez még a középkornál is rosszabb”, Mandiner, dec. 30.) (Jó lenne, ha legalább a Mandiner abbahagyná ezt a középkorozást. A középkor egyáltalán nem volt olyan sötét, maga a jelző onnan ered, hogy a népvándorlás után a fejlett római írásbeliség megszűnt, és úgy vélték, kevés az adat.)

Olyan tilalmak is szerepelnek még, hogy az afgán nők nem utazhatnak még taxival sem, nem rendelkezhetnek okostelefonnal, nem nézhetnek rá olyan férfira, akit nem ismernek, férfi orvosokkal nem állhatnak szóba, sőt még világos ruhát sem viselhetnek, a magas sarkú cipőket pedig végképp elfelejthetik.

Érdekel, mi a cél. Az afgán nők kiirtása? Aztán átmenni a szomszéd országba nőt rabolni? Komolyan nem értem.

Mert cél mindig van. Vagy legalábbis lennie kell egy értelmes rendszerben. Az értelmes alatt nem azt értem, hogy „jó”. Ilyen nem létezik. („A történelem jó oldala”. Ez az egyik legbetegebb, legnevetségesebb és leghazugabb kategória.) Mert az a gyakorlat, hogy Pol Pot uralma alatt a szemüveg viseléséért halál járt, embertelen a mi felfogásunk szerint, de logikus a hatalom nézőpontjából. Aki szemüveget visel, az vélhetően olvasott is, tehát értelmiségi, amire semmi szükség a kommunista utópiában. Ugyanez érvényes az idegennyelv-tudásra is. Phnompenben, a Tuol Szleng vallatóközpontban minimum tizenötezer embert kínoztak meg, akik természetesen bevallották, hogy a CIA, a szovjet KGB vagy a vietnámi titkosszolgálat ügynökei. Az áldozatok közül hét élte túl a tortúrát.

De itt mi a cél?

Ha egy nő férfi orvossal nem állhat szóba, ellenben nő nem lehet orvos, külföldivel meg azért nem érintkezhet, mert idegen, akkor ez az afgán nők kiirtása.

Még jó, hogy komoly, mert viccnek azért erős lenne.

Korábban írtuk