Vörös vonal és zsinórmérték
Motoszkál a fejemben egy emlék. 2021-et írtunk, augusztus volt, a koronavírus-járvány már kitombolta magát, az orosz-ukrán háborút pedig még a pesszimisták sem jósolgatták. A kellemes nyárvégi napon interjúra igyekeztünk a Magyar Honvédség nemrég kinevezett parancsnokához. Utánpótlásról, haderőfejlesztésről beszélgettünk, de ami miatt mindez most eszembe jutott, az a fotózás. A lapunknak nyilatkozó vezérkari főnök ugyanis addig nem állt a kamera elé, míg az íróasztala mögött egymás mellett díszelgő magyar és NATO-zászlók közül az utóbbit el nem távolították a képből. Ő ugyanis, mint kijelentette, csak a nemzeti lobogó előtt akart mutatkozni a leendő fotón – a hazafiság látványos megnyilvánulása, nem igaz?
Ha a kedves olvasó megőrizte a négy évvel ezelőtti újságot, és most gyorsan felüti, mai szemmel nézve ugyancsak meglepődve láthatja, hogy bizony Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyról van szó, aki negyvennyolc évesen lett a Magyar Honvédség parancsnoka, ilyen fiatalon még senki nem kapta meg ezt a kinevezést…
A vezérőrnagy korábban vasszigoráról volt ismert a seregben, keringett róla egy történet, hogy még Afganisztánból is hazazavarta azokat a katonákat, akiket szolgálat után sörözésen kapott… rá is kérdeztünk az esetre.
„Így történt” – válaszolta. „Akkor, ott a magyar misszióban szolgáló katonáknak tiltva volt az alkoholfogyasztás. Ketten megszegték, ezért hazaküldtem őket. Kivételezés nálam nincs. Volt egy altisztem is, kiváló katona, de átlépte azt a bizonyos vörös vonalat, emiatt el kellett bocsátanom. Pedig Afganisztánban a CPT-m (személybiztosító csoport) tagja volt, azaz ő fedezett, amikor a protokoll szerint nem viselhettem repeszálló mellényt. A katonák pontosan tudják, hogy mit várhatnak tőlem. Megvan a zsinórmérték, hogy miért jár dicséret vagy éppen fenyítés, ez a kiszámíthatóság a legfontosabb az állománynak”.
Négy év telt el azóta, és az igazat megvallva a mostanában bőven burjánzó bulvárhírek, mint a zsírleszívás, luxusvilla és társai, különösebben nem érdekeltek. Hanem a „Szlava Ukrajini!” más. Főleg, ha azt valaki egyenruhában, a Magyar Honvédség parancsnokaként mondja. Mára kiderült, hogy Ruszin-Szendi Romulusz ezzel, a „Szlava Ukrajini!” (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással zárta vezérkari főnökként a felszólalásait – a külföldi fórumokon, amelyeken nem mellékesen a magyar kormányzati állásponttal nem összeegyeztethető, ukránbarát álláspontra helyezkedett, egyetlen alkalommal sem képviselte a magyar háborúellenes narratívát, és a mandátumával ellentétesen nem ismertette a háborúval, szankciókkal kapcsolatos magyar aggályokat.
Ezzel oldalt választott egy olyan háborúban, amelyben hazánk kifejezetten el akarta kerülni ezt. Tudjuk, mivel a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat bekérte többek között a NATO-tól az üléseik anyagait, innen az információ. De ha nem így lenne, Ruszin-Szendi végtelenül kínos csepeli jelenetével sikeresen bizonyította, hogy ezek az állítások igazak.
Csak az nem fér a fejembe, mi történhetett vele ez alatt a négy év alatt. Nem érzékelte, hogy ez a kettő – a hazámat szolgálom és a „Szlava Ukrajini!” – együtt nem megy? Hová lett az a bizonyos zsinórmérték? Mert a vörös vonalat – ezt tudnia kellett Csak az nem fér a fejembe, mi történhetett vele ez alatt a négy év alatt. Nem érzékelte, hogy ez a kettő – a hazámat szolgálom és a „Szlava Ukrajini!” – együtt nem megy? Hová lett az a bizonyos zsinórmérték? Mert a vörös vonalat – ezt tudnia kellett – bőven átlépte.
