Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az ítélet jogerős, a fiatalembernek ezen felül jelentkeznie kell a pártfogó felügyelői szolgálatnál is.

A linzi tartományi bíróság előtt zajlott eljárás elején a diák ártatlannak vallotta magát. Mint mondta, felidegesítette magát, de senkit sem fenyegetett, s állítása szerint csupán annyit mondott, hogy ha az igazgató feljelenti, „jön majd a dzsihadista szakállat viselő szaúdi ügyvédjével”.

A szemtanúk meghallgatása során azonban fény derült arra is, hogy nem ez volt az első ilyen incidens a diákkal. A tárgyalás rövid megszakítását és védőjével való egyeztetést követően az iskolás végül úgy döntött, vállalja a felelősséget tetteiért, és bocsánatot kért a tanárnőjétől.

Ralf Sigl, az ügyben eljáró bíró szerint a vádiratban ismertetett incidens „nem egy egyszeri történés volt, hanem csupán a jéghegy csúcsa”. A 14 éves fiút ezért veszélyes fenyegetés és kényszerítés kísérlete miatt ítélte felfüggesztett börtönre.