Fotó: MTI/EPA EPA/Florian Wieser, szerk.
Hirdetés

A miniszter szerint 2020-ra az üzemeltetési és személyzeti kiadások meghaladják a rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket. Ennek következménye teljes leállás lehet – figyelmeztetett a tárcavezető. Utalt arra, hogy katonai járműveket nem lehetne tovább üzemeltetni, a kiképzések pedig abbamaradnának. „Nem tudnánk az áram- és a vízszámlákat fizetni” – hangsúlyozta a miniszter az osztrák sajtónak nyilatkozva.

Starlinger szerint az osztrák hadsereg „messze van attól, hogy teljesíteni tudja az alkotmányban rögzített feladatait”. Ugyanakkor bizakodónak nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy ezt a forgatókönyvet még el lehet kerülni. Szeptember közepéig el kell készülnie egy állapotfelmérésnek, amelynek részletesen ki kell mutatnia, milyen keretfeltételekre van szükség ahhoz, hogy az osztrák lakosság védelmét a hadsereg a jövőben is képes legyen ellátni – tette hozzá.

Starlinger június eleje tölti be a védelmi miniszteri tisztséget, miután az osztrák néppárti-szabadságpárti koalíció egy botrány következtében összeomlott. Az 56 éves vezérőrnagy ezt megelőzően Alexander Van der Bellen államfő mellett töltött be segédtiszti pozíciót.

Az osztrák hadsereg évente 2,2 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezik. A vezérkar már márciusban sürgette, hogy a büdzsét 2022-ig 3,3 milliárd euróra növeljék. A májusi kormányválságot megelőzően a pénzügyminisztérium akkori vezetése a katonai kiadások megkurtítása mellett foglalt állást.