Csütörtöki müncheni sajtótájékoztatóján Söder elmondta, hogy Melanie Huml, a német tartomány kormányának egészségügyi minisztere az ügy miatt kétszer is felajánlotta lemondását. Ugyanakkor hozzátette, hogy a miniszter továbbra is élvezi a bizalmát.

Hirdetés

„Baklövés történt, mégpedig hatalmas baklövés” – hangsúlyozta Söder Huml társaságában.

Söder bocsánatot kért a történtekért.

„Az egész tartományi kormány sajnálja, hogy ez a hiba megtörtént” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Szerdán kiderült, hogy 44 ezer ember nem kapta meg koronavírustesztjének eredményét. Ezeket a vizsgálatokat a német autópályák mentén a határtérségben végezték el erre kijelölt helyeken. A müncheni kabinet sietségében alábecsülte, hányan fogják majd igénybe venni az autópálya-állomásokon kínálkozó lehetőséget a szűrés elvégzésére.

Huml csütörtökön közölte, hogy mintegy ezer teszteredmény pozitív lett. Korábban 900 esetről tettek említést. A bejelentés tovább fűti azokat az aggályokat, hogy a fertőzöttek észrevétlenül terjeszthették a vírust közösségeikben.

A miniszter elmondta, hogy az következő órákban értesítik azokat, akiknek a tesztje pozitív lett.

Az országban május eleje óta nem látott szinten van a fertőzöttek napi száma. A Robert Koch német közegészségügyi intézet (RKI) tájékoztatása szerint 1445 új esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában.

A 83 millió lakosú Németországban 219 964 fertőzöttje és 9211 halálos áldozata van a koronavírusnak az RKI legfrissebb adatai szerint.