Küszöbön Putyin és Trump találkozója
A béke nem jött el, de közeledik
Taktikai sikert aratott az orosz diplomácia az isztambuli találkozón. Vlagyimir Putyin nemcsak keresztülhúzta a Moszkva diszkreditálását célzó ukrán–európai törekvéseket, de azzal, hogy átvette a kezdeményezést, minden eddiginél érdekeltebbé tette a Fehér Házat egy orosz–amerikai csúcstalálkozóban.
Áttörést ugyan nem hozott az isztambuli orosz–ukrán egyeztetés, de eredményesebb volt, mint azt várni lehetett. Előrelépés a tűzszünethez, majd a békéhez vezető göröngyös úton, hogy több mint három év után Moszkva és Kijev közvetlenül tárgyaltak. A felek ráadásul nemcsak azt igazolták, hogy a hosszú ideje tartó vérontás ellenére is képesek egy asztalhoz ülni, de megegyeztek egy minden eddiginél nagyobb fogolycserében – 1000-1000 katona hazatéréséről van szó –, és ami talán még ennél is fontosabb, a tárgyalások folytatásában.
Mindez apró lépés a rendezésben, ám már csak azért is értékelendő, mert a Donald Trumphoz való igazodás és a békefolyamat lassúságáért a másik fél felelősségének kidomborítását célzó játszma fordulatait látva még a tárgyalást megelőző napokban sem úgy tűnt, hogy Moszkva és Kijev idáig eljutnak. Annak ellenére sem, hogy a háború lezárásának elkerülhetetlenségét már mindkét oldal elismerte. A béke feltételeinek tekintetében ugyan az álláspontok még nagyon távol állnak egymástól, ám úgy tűnik, hogy a Trump kegyeiért folyó játszma közepette akaratlanul is közelebb jutnak az érintettek a kibontakozáshoz.
Isztambulig nehéz út vezetett. Miután Donald Trump meglebegtette, hogy Washington kilép a közvetítésből, Moszkva pedig háromnapos fegyvernyugvást jelentett be a győzelem napjára, Zelenszkij és az európai „tettre készek” egy 30 napos tűzszünetre vonatkozó ultimátummal igyekeztek átvenni a kezdeményezést. Borítékolható volt, hogy Moszkva ezt feltételek nélkül nem fogadja el, így az ukrán várakozások szerint a Fehér Ház növelte volna a nyomást a békét akadályozó Moszkvára. Ezt azonban a Kreml megkontrázta a háború elején, 2022-ben megszakadt isztambuli folyamat folytatására, a közvetlen tárgyalásokra vonatkozó javaslattal, amely mellé Donald Trump is odaállt.
Kijev ezzel kínos helyzetbe került, hiszen nem mondhatott nemet, ragaszkodva azonban az eredeti taktikához az új helyzetben az európaiakkal a háta mögött úgy próbálta csapdába csalni Vlagyimir Putyint, hogy emelve a téteket a két elnök találkozójáról kezdett beszélni. Nagyon jól tudták ugyanis, minimális az esély arra, hogy az orosz elnök a rendezési folyamat jelenlegi állásában személyesen elutazzon Isztambulba. Zelenszkij tehát azt sulykolta, hogy csak Putyinnal kíván tárgyalni, és amennyiben az orosz elnök távol marad, az azt jelenti, hogy fél a közvetlen találkozástól és valójában nem is akar békét. Csakhogy a Kreml megint megkontrázta az ukrán elképzeléseket, és ismét csak választás elé állítva Kijevet váratlan összetételű küldöttséget menesztett Isztambulba.
Ebben a helyzetben három, egy kudarccal végződő, egy áttörést hozó vagy a rendezés új fejezetét megnyitó forgatókönyvvel számolhattunk. Egyáltalán nem lehetett kizárni – ne felejtsük el, Zelenszkij milyen sokáig habozott is az ukrán küldöttség kijelölésével –, hogy a tárgyalások teljesen megszakadnak. Nem volt sok esélye, de Kijev célja mindenképpen az volt, hogy megállapodás szülessen a tűzszünetről. Ezt a szcenáriót igyekezett erősíteni az éppen a Közel-Keleten tárgyaló Trump is azzal a felvetéssel, hogy bizonyos esetben maga is átugrik Isztambulba. Aztán ott volt még annak a lehetősége, hogy az első tárgyalásokon nem hirdetnek ki tűzszünetet, de a felek megállapodnak abban, hogy párbeszédet kezdenek, amelynek eredménye idővel nemcsak tűzszünet, hanem szélesebb körű békemegállapodások is lehetnek. A megfigyelők – mindenekelőtt a nyugati információs burokban élők – többsége az első forgatókönyv megvalósulását tartotta a legvalószínűbbnek már csak azért is, mert Kijev és az európaiak lényegében erre játszottak, és ezt a verziót látszott alátámasztani az a tény is, hogy az álláspontok meglehetősen távol állnak egymástól.
Az isztambuli találkozón végül a forgatókönyvek közül a harmadik körvonalazódott. Elkezdődött a tárgyalási folyamat, a felek új találkozókban állapodtak meg, Putyin és Trump telefonos egyeztetése, majd egy közelgő csúcstalálkozó pedig újabb lökést adhat a rendezésnek. Kijev és a „tettre készek” taktikáját keresztülhúzták a Kreml lépései, és Trump elnök sem volt partner ebben az amerikai érdekeket alapjában figyelmen kívül hagyó európai játékban. A Kreml kezébe vette a kezdeményezést, és ez egyértelmű orosz diplomáciai siker, fontos taktikai győzelem.
Kijev továbbra is kénytelen részt venni a tárgyalásokon, közben azonban abban reménykedik, hogy Oroszország végül elutasítja a tűzszüneti javaslatot, és ez a jelenlegi politikájának módosítására készteti Donald Trumpot. Az amerikai belpolitikában esetlegesen beálló változások, a Fehér Ház álláspontjának elbizonytalanodása, tisztázatlansága szintén lehetőséget adna Zelenszkijnek arra, hogy kilépjen a tárgyalási folyamatból. Az borítékolható, hogy Kijev és európai partnerei megpróbálnak majd a lehető leggyorsabban véget vetni ennek az enyhülésnek, és próbálnak olyan helyzetet teremteni, amellyel Donald Trumpot kemény fellépésre ösztönzik Oroszországgal szemben.
Egyelőre azonban nem erről van szó. Mindkét fél igyekszik megmutatni Donald Trumpnak a „tárgyalási képességét”, ezért félnek becsapni az ajtót, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a felek valóban elszánták volna magukat a megállapodásra. A taktikai csata folytatódik, a küzdelem most a tárgyalási napirend körül zajlik. Vlagyimir Putyin megpróbálja levetetni a feltétel nélküli 30 napos tűzszünet témáját, amelyet Zelenszkij és az európaiak ultimátumként népszerűsítenek. Putyin többet akar egy tűzszünetnél és számos feltételhez köti, és erről megpróbálja meggyőzni Trumpot is, aki még nem mondta ki a végső szót. Egy személyes találkozó Vlagyimir Putyin és Donald Trump között mindenesetre Ukrajna vereségét jelenthetné. Moszkva ugyanis Washingtonnal akar megegyezni a háború lezárásának kereteiben. S ha azt vesszük, hogy ez egy proxyháború, akkor az elképzelés logikus is.
Az a tény azonban, hogy a közvetlen tárgyalások megkezdődtek, és azokat a tűzszünet hiányában sem nyilvánították azonnal kudarcnak, mindenképpen biztató. A tárgyalási folyamat megkezdése reményt ad arra, hogy Ukrajna és Oroszország előbb-utóbb tűzszünetre, sőt talán szélesebb körű békemegállapodásokra is jut. Feltéve persze, hogy a két ország elvileg kész kompromisszumot kötni.
Ehhez azonban még idő kell, hiszen az álláspontok távol állnak egymástól. Mivel az ukrán fegyveres erők 2023-as sikertelen offenzívája után világossá vált, hogy katonai eszközökkel nem lehet visszavenni az oroszok által elfoglalt ukrán területeket, Kijev megfelelő biztonsági garanciák mellett beletörődni látszik a háború leállításába a frontvonalak mentén. Ez azonban csupán a konfliktus befagyasztását jelenti, amelynek nyomán a kapcsolatok Oroszországgal ugyanúgy alakulnának, mint amilyenek például 1994 és 2020 között Örményország és Azerbajdzsán között voltak.
Moszkvának azonban más elképzelései vannak. Úgy látja, Ukrajnának belsőleg kell változnia és rendeznie kell a kapcsolatait Oroszországgal, hiszen Kijev biztonságának egyetlen valódi garanciája csak Moszkva lehet. S amíg Ukrajna és az Oroszország nem állapodnak meg az együttélés alapelveiben, addig háború lesz, amelyet Kijev a kimerültség miatt előbb-utóbb el fog veszíteni. Ukrajnának pedig ebben az esetben senki sem fog segíteni, mert mindenki fél háborúba bocsátkozni az atomhatalom Oroszországgal. Ez a logika ellentétes a nyugati biztonsági garanciákra alapozó ukrán elképzelésekkel.
Lényegében ezt az orosz álláspontot fogalmazta meg az orosz küldöttség vezetője, Vlagyimir Megyinszkij. „Nem akarunk háborút, de készen állunk harcolni még egy évig, kettőig, háromig – ameddig csak kell. 21 évig harcoltunk Svédországgal. Készen állunk harcolni örökké. És önök meddig állnak készen harcolni?” – mondta állítólag Megyinszkij, epésen megjegyezve még, hogy Svédország még ma is nagyhatalom lenne, de Franciaország és Nagy-Britannia Nagy Pétert támogatta.
Oroszország valóban tovább bírhatja a jelenlegi helyzet fenntartását, mint Ukrajna, egy felőrlő háború azonban mindkét ország jövőjére nézve óriási kockázatokat és fenyegetéseket hordoz magában. Az egyik oldal összeomlásáig tartó küzdelemben ugyanis a győzelem ára egyenértékű lehet a vereséggel. Ezt a realitást kell felmérnie Oroszországnak, míg Ukrajnának azt a kegyetlen igazságot kell elfogadnia, hogy háborúban az erősebb fél hatékonyabban érvényesíti az akaratát a tárgyalásokon is, a harcok elhúzódásával pedig az erőviszonyok alapján csak rosszabb helyzetbe kerülhet. A realitások elfogadása lehet tehát az első lépés a békéhez vezető úton.
