A megkérdezettek legalább 90 százalékát nyugtalanítja az ukrajnai háború, de leginkább attól félnek, hogy a konfliktus egész Európára kiterjed. A válaszadók többsége a nukleáris támadásoktól is tart, az egyes gyógyszertárakból már felvásárolták a jódtablett-készleteket – jelentette a hírportál. A felmérés szerint a nők és az idősebb nemzedékhez tartozók a legnyugtalanabbak az ukrajnai fejlemények miatt.

Hirdetés

A felmérés szerint a belgák 60 százalékát az is aggasztja, hogy Oroszország esetleg egész Ukrajnát elfoglalja. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 46 százaléka úgy gondolja, a múlt heti EU-csúcs nem hozott kielégítő intézkedéseket az Oroszország elleni szankciók ügyében.

A közvélemény-kutatásban megkérdezett belgák egynegyede „igen rossz ötletnek” tartja, hogy országa fegyvereket szállítson Ukrajnába. A válaszadók nagyrésze kifejezetten ellenzi, hogy belga katonák harcoljanak az orosz erők ellen.

A The BrusselsTimes szerint a belga honvédelemnek a közelmúltban nyújtott 1 milliárd eurós állami támogatás ellenére a lakosság 70 százaléka úgy gondolja, hogy a hadsereg nem lenne képes megvédeni az országot, ha esetleg szükség lenne rá.

Korábban írtuk

A vallon lakosság többsége szerint, újra be kellene vezetni a sorkötelezettséget, ezt az elképzelést főként az 55 év felettiek támogatják. A legtöbb válaszadó csak abban értett egyet, hogy ha kötelezővé tennék a katonai szolgálatot, akkor annak a fiatal férfiakra és nőkre egyaránt vonatkoznia kellene.