Fotó: T. Szántó György/Demokrata (archív)

Az Európai Bizottság a magyar kormány kérdésére adott válaszában beismerte, valóban kapott pénzzel feltöltött kártyát a szír terrorista – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Fotó: Demokrata/T. Szántó György (archív, illusztráció)

Dömötör Csaba azt mondta: az uniós adófizetők pénzéből finanszírozott program keretében – amelyet, mint kiderült, a terroristák is kihasználnak -, a hivatalos összesítés szerint, csak januárban 60 ezren kaptak pénzt ilyen kártyára. „Nem azt mondom, hogy minden ide érkező bevándorló terrorista”, de sok példa van arra, hogy a könyörtelen támadásokat elkövető szélsőségesek magukat menekültnek mondva tartózkodnak Európában – fogalmazott az államtitkár.

Dömötör Csaba szerint a szír Hassan F. esete is bizonyítja, a regisztráció ellenére sem tudják hatékonyan felügyelni, kik igényelnek ilyen kártyát, s ez tovább tágítja a rést Európa biztonsági pajzsán. Nem beszélve arról, hogy az efféle támogatás további millióknak jelent „meghívást” Európába.

A biztonság kapcsán kitért arra is, hogy az Európai Parlament (EP) jelentésében 3900 és 4300 közé teszik azon európai állampolgárok számát, akik a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet kötelékében harcoltak. Egy részük már visszatért, maradékuk most a terrorszervezet összeomlásával térhet vissza.

Dömötör Csaba beszélt arról is, hogy az EP-ben sorra fogadnak el olyan állásfoglalásokat, amelyekben a közös elem a bevándorlás legalizálása melletti állásfoglalás. Ők legalizálni akarják az eddigi illegális bevándorlást, a magyar kormány ezzel szemben megállítani akarja azt – hangsúlyozta.

Az államtitkár elmondta, a kormány által korábban rendelt összeeurópai felmérésből kiderült: az európaiak túlnyomó része nem nézi jó szemmel a bevándorlást, nem adtak felhatalmazást arra, ami most folyik. Ezért kell „nagyot fordítani a brüsszeli politikai kormánykeréken”, amit a májusi választáson lehet kikényszeríteni – mutatott rá Dömötör Csaba.