„A fegyverszállításokhoz ragaszkodó háborús pártoknak először választásokat kell nyerniük, kormányt kell alakítaniuk, és vállalniuk kell a felelősséget azért a döntésért, hogy a bolgár hadsereg átadja fegyvereit Ukrajnának. Olyan emberek, akik egyáltalán nem értenek semmit a hadsereghez, most mindent megtesznek, hogy belekeverjenek minket az ukrajnai konfliktusba, amit nem fognak tudni majd ellenőrizni” – jelentette ki Radev.

Hirdetés

Véleménye szerint az ukrajnai háború már a teljes kölcsönös kimerültség szakaszában van, és ha nem vigyáznak, magával ránthatja a bolgárokat is. Szólt arról is, hogy az orosz katonai művelet legelső óráiban Bulgária kategorikusan elítélte az agressziót. Leszögezte, hogy nincs katonai megoldás erre a konfliktusra.

Rámutatott egyben arra, hogy „a béke azonnali tűzszünettel és a párbeszéd helyreállításával érhető el”. Hozzátette: a jelenlegi ügyvivő bolgár kormány végrehajtotta a parlament ukrajnai katonai segítségnyújtásra vonatkozó döntését, de a megállapodás egyértelműen tartalmazza, hogy a további segítség a bolgár lehetőségektől függ.

Magyarázatként hozzáfűzte, az ukrajnai konfliktus óriási romboló ereje, eszkalálódása rontja a térség biztonsági helyzetét, és az ügyvivő kormány alkotmányos felelősséggel tartozik az állam biztonságáért és területi integritásáért.

Korábban írtuk

„Meg kell erősíteni, nem pedig gyengíteni az állam védelmi képességeit. A helyzet elemzése és a kockázatok felmérése nélkül nem lehet sorsfordító döntéseket hozni” – mondta Rumen Radev.

Korábban több, az előrehozott választások de facto már zajló kampányába bekapcsolódott politikai párt vezetője azzal vádolta az ország elnökét, hogy nem hajlandó végrehajtani az Ukrajnának történő fegyverszállításokról szóló parlamenti határozatot. Kijelentették, készek arra, hogy lépéseket tegyenek Radev hatalomból való eltávolítására.