Fotó: shutterstock.com/fizkes
Hirdetés

A brit Egyetemi és Főiskolai Szakszervezet (University and College Union: UCU) edinburghi irodája a múlt héten a közösségi médiában újra közzétette azt a 2019-es dokumentumát, amely a „transz-befogadásról” szól, és amelyben többek közt azt szerepel, hogy tagjaiknak joguk van magukat „fekete bőrűként, fogyatékkal élőként, az LMBT+ közösség tagjaként, vagy nőként” azonosítani.

Fotó: Wikimedia Commons
Rachel Dolezal

Persze nem brit tanár lenne az első transzrasszú személy (ha úgy dönt). A kifejezetten az amerikai színes bőrű emberek képviseletére létrejött National Association for the Advancement of Colored People (NAACP) egyik irodájának vezetője, Rachel Dolezal 2015-ben jelentette be, hogy ő bizony feketeként azonosítja magát annak ellenére, hogy mindkét szülője fehér bőrű, két évvel később pedig meg is változtatta a nevét Nkechi Amare Diallóra.

Fotó: shutterstock.com/Eugene Powers
Oli London

Oli London, egy nagyon is fehér bőrű brit internetes influenszer nemrégiben ért rasszváltó műtétsorozatának végére, és ezentúl koreaiként azonosítja magát. Szerinte nincs különbség a transznemű és transzrasszú emberek közt, hiszen mindannyian „rossz testbe születtek”.

Korábban írtuk