Fotó: ShutterStock.com/360b
Hirdetés

Boris Johnson brit miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: már nem csupán puszta remény, hogy tavaszra normalizálódhat az élet.

E nyilatkozatok előzményeként szerda reggel a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (HMRA) bejelentette, hogy engedélyezte a Pfizer/BioNTech-vakcina forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-oltóanyag alkalmazására.

Matt Hancock a londoni alsóház képviselőinek tartott szerda délutáni ismertetésében megerősítette, hogy a brit kormány 40 millió adagot már megrendelt a most jóváhagyott oltóanyagból. Ez húszmillió oltásra elegendő, mivel mindenkinek két dózist kell kapnia.

A miniszter megerősítette azt is, hogy a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) már a jövő hét elején megkezdi az oltások beadását, és az első menetben 800 ezer adag vakcina kerül forgalomba.

Korábban írtuk

Hancock elmondta, hogy a kormány a Pfizer/BioNTech-vakcinával együtt hét oltóanyag kifejlesztését támogatja, és ezekből 357 millió adagot kötött le.

Hozzátette: ez a világ egyik legnagyobb, egy főre jutó oltóanyag-rendelési állománya, és a vakcinák forgalmazása minden idők egyik legnagyobb polgári logisztikai feladata lesz.

Megerősítette: a brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá az új típusú koronavírus elleni oltáshoz.

A JCVI által szerdán ismertetett 25 oldalas útmutatás szerint az elsőbbségi lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik állnak. Utánuk a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd időrendi sorendben a 75, a 70 és a 65 éven felüliek következnek.

A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

Ezután a 60, az 55 és az 50 éven felüliek következnek, mielőtt az oltási kampány a lakosság fiatalabb korcsoportjaira is kiterjedne.

Matt Hancock szerdai alsóházi beszámolójában elmondta, hogy jóllehet az oltási program az Egyesült Királyságban már a jövő héten elkezdődhet, a vakcinák alkalmazása jövőre válik tömegessé.

Az egészségügyi miniszter elmondta azt is, hogy az oltások beadása a kijelölt kórházakban kezdődik, majd kiterjed a helyi közösségi ellátó szolgálatokra, a körzeti orvosi rendelőkre és idővel a patikákban is hozzá lehet majd jutni a vakcinákhoz.

A brit kormány harmadik lépésként tömeges befogadóképességű helyszíneken, mindenekelőtt konferenciaközpontokban és sportlétesítményekben is oltási központokat alakít ki.

Boris Johnson miniszterelnök a Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a logisztikai feladatok és az oltási program sajátosságai – köztük az, hogy mindenkinek két oltást kell kapnia három hét időkülönbséggel – azt jelentik, hogy beletelik néhány „hosszú, hideg hónapba” a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok immunizálása.

Johnson kijelentette: a tudományos eredmény ünneplése közepette sem szabad senkinek abba a naiv hitbe ringatnia magát, hogy a járvány elleni küzdelem véget ért.

Hozzátette ugyanakkor: már nem csupán puszta remény, hogy az élet tavaszra visszatérhet a normális mederbe, hanem „biztosan és egyértelműen tudhatjuk, hogy sikerrel járunk, visszaszerezhetjük mindazt, amit az életünkben szeretünk”.