Fotó: shutterstock
Hirdetés

„Ez egy politikai akció, kísérlet a lengyel választások befolyásolására” – jelentette ki Ziobro csütörtöki sajtóértekezletén. Mint mondta, történelmi tapasztalataik nyomán a lengyelek „nagyon érzékenyek a külföldről érkező beavatkozási próbálkozásokra”, az EB lépése ezért „kontraproduktív lehet”.

A miniszter szerint az egyik – általa meg nem nevezett – uniós biztos amellett állt ki, hogy a bírósági keresetet az EB csak a lengyel parlamenti választások után nyújtsa be, éppen azért, hogy a lépést ne lehessen a demokratikus választásokba való beavatkozásnak minősíteni.

Az a tény, hogy ezt a javaslatot a brüsszeli testület nem vette figyelembe, arról tanúskodik, hogy az időzítés szándékos, és politikai jellegű beavatkozási kísérletről van szó – vélekedett a tárcavezető.

Az EB áprilisban indított kötelezettségszegési eljárást a bírósági reform keretében a lengyel legfelsőbb bíróságon belül tavaly létesített, az igazságügyi dolgozók fegyelmi kihágásaival foglalkozó kamara miatt. A csütörtöki döntéssel az eljárás harmadik szakaszába lépett. Az EB a panasz gyorsított eljárású vizsgálatát kérte az Európai Bíróságtól.