Fotó: MTI/AP/Michael Sohn
Hirdetés

Annegret Kramp-Karrenbauer a párt elnökségi ülése után kijelentette: változatlanul érvényes az a döntés, hogy az AfD-vel kapcsolatban az „egyértelmű elhatárolódás irányvonalát” követik.

A párt mögött „nehéz hónapok” vannak, de a Szászországban aratott győzelem megmutatja, hogy az emberek gondjainak megoldására és az összefogásra építő politika sikert hozhat. A  brandenburgi eredmény viszont nem felel a CDU elvárásainak – mondta a pártelnök.

A tartományi választások üzenete a CDU számára az, hogy tovább kell folytatni a megújulást.  A következő időszak kiemelt témái a klímaváltozás, a digitalizáció és a gazdaság megóvása a recessziótól. A politika tartalma mellett formai újítások is kellenek, ezért kidolgoznak egy új kommunikációs stratégiát dolgoznak ki, amelyet a következő vezetőségi ülésen fogadnak majd el – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.

A CDU Szászországban súlyos veszteségeket szenvedett el, az eddigi leggyengébb eredményét érte el a helyi választáson, de így is a tartomány első számú politikai ereje maradt. A párt 32,1 százalékkal végzett az első helyen, ami 7,3 százalékpontos csökkenés az előző, 2014-ben tartott választáson elért 39,4 százalékhoz viszonyítva.

A CDU támogatottsága történelmi mélypontra zuhant Brandenburgban is, ahol a tartományt az ország újraegyesítése óta folyamatosan kormányzó szociáldemokraták (SPD) mellett az AfD is megelőzte. A párt a szavazatok 15,6 százalékát gyűjtötte össze, ami 7,4 százalékpontos csökkenés a 2014-es 23 százalékhoz képest.