“Isten létezik! Vízbe fojtotta az összes texas-i neonácit!” – áll a szatírikusnak titulált francia magazin eheti címlapján.


Képernyőfotó: nypost.com

A címlapon található karikatúra horogkeresztes zászlókat és náci karlendítés közben a víz alá merülő embereket ábrázol.

A kegyetlen Harvey hurrikán eddig minimum 37 halálos áldozatot követelt, köztük egy édesanyáét, akinek holttestébe még megtalálásakor is kapaszkodott a kislánya. Az anyagi kár felbecsülhetetlen, és bár néhány helyen már apad a vízszint, de Texas állam több részén is családok tucatjai keresik szeretteiket, akikről Harney hat nappal ezelőtti földet érése óta nincs hírük.

Az Egyesült Államok déli részén található, hatalmas Texas “vörös államként” ismert, azaz lakói konzekvensen konzervatív, jobboldali jelöltekre szavaznak. A Charie Hebdo szerint pedig ebből következően neonácik, akik megérdemlik Harvey gyilkos rombolását – legalábbis egy, a lap szerkesztői szerint “szatírikus” címlap erejéig.

A Financial Times szerint a Charlie Hebdo eladási adatai meglehetősen gyenge eredményeket mutattak 2014 telén: a hetilapot kevesebb mint 30000 olvasó vette meg. Ez megváltozott azután, hogy egy Mohammed-karikatúra miatt két muszlim fegyveres megtámadta a szerkesztőséget és több embert megölt. A támadás után a lapból elképesztő mennyiséget, nyolcmillió példányt adtak el.

De a Charlie Hebdo nincs egyedül a Harvey hurrikánnal kapcsolatos, rosszízű megnyilvánulásával. Egy floridai professzor hatalmas visszhangot váltott ki a Twitteren, amikor a katasztrófával kapcsolatban azt írta: “Nem hiszek az azonnali karmában, de ez mégis annak tűnik Texas számára. Remélhetőleg ettől majd rájönnek, hogy a Republikánus Párt nem törődik velük”. 
Bár Kenneth Storey később letörölte az üzenetet, sőt, néhány nappal később bocsánatot is kért, ez nem mentette meg attól, hogy a Tampai Egyetem felfüggessze állásából.
A szociológia professzor egyébként azért is írt bődületes butaságot, mert előző novemberben Hillary Clinton több mint 2 százalékkal több szavazatot gyűjtött Donald Trumpnál abban a Harris megyében, ahová többek közt a Harvey által leginkább sújtott Houston városa is tartozik.

demokrata.hu (Forrás 1, 2, 3)