Fotó: MTI/EPA/ANSA/Maurizio Brambatti
Hirdetés

A 321 tagú szenátus jelen lévő tagjai 169:133 arányban támogatták az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) szövetségéből alakult kabinetet. Öt képviselő tartózkodott.   

Ezzel a Conte-kabinet megkezdheti munkáját.

Giuseppe Conte a szavazást megelőzően tartott beszédében kiegyensúlyozott vitára szólította fel az olasz pártokat a migrációs kérdésben a kikötők megnyitásáról vagy lezárásáról folytatott „eszelős szópárbaj” helyett.

Az olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy második kormánya „többszintű” bevándorlási politikát fog folytatni. Az új koalíciós kormány több együttműködési megállapodást kötne a kibocsátó országokkal, és továbbra is aktívan küzd az embercsempészet ellen. A kormány több visszatoloncolási megállapodást is kötne az érintett országokkal.

A kormányfő megerősítette minden szuverén állam jogát a bevándorlás szabályozására, viszont aktívabb integrációs politikáért szállt síkra a tartózkodási joggal rendelkező migránsok érdekében.

Elmondta, hogy az illegális bevándorlásról már Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság megválasztott elnökével is egyeztetett. Hangsúlyozta, hogy ezt a problémát európai szinten kell kezelni. Beszédét az ellenzékbe szorult, Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes Liga képviselői ismételten közbekiáltásokkal zavarták meg.

Salvini felszólalásában azt ígérte, hogy pártja lojális ellenzékként fog viselkedni az új koalíciós kormánnyal szemben. Ugyanakkor kijelentette: „Ez a kormány az előrehozott választásoktól való félelmen alapszik, de örökké nem tud elfutni előlük”. Szerinte az új kormány egyedüli célja a Liga „kiközösítése”.

„Az új kormány a nép támogatása nélkül alakul meg. Lehet, hogy jogi szempontból legitim, de tartalmát tekintve illegális, mert nem a szavazók döntöttek róla” – jelentette ki Salvini.

A Liga vezetője egyúttal bírálta a szociáldemokrata Paolo Gentiloni jelölését az uniós gazdasági biztos tisztségére. „Gentiloni jelölése uniós gazdasági biztossá arról tanúskodik, hogy Giuseppe Conte kormányfő +ördögi egyezséget+ kötött Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel. Conte olyan kormányt hívott életre, amely a Párizs-Berlin-Brüsszel tengely jóvoltából született” – állapította meg Salvini.

Conte 2018 júniusa óta vezette előző kormányát, amelyet az M5S és a Liga koalíciója alkotott. A két párt szövetsége azt követően bomlott fel, hogy Salvini előrehozott választások és a kormányfői tisztség elnyerésének reményében augusztus 20-án felmondta a kormányzati együttműködést. Salvini döntése többhetes belpolitikai válságot váltott ki.