A darálóból nincs kiszállás

Általában nem elegáns, amikor nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkoznak egy cikkben, a kárpátaljai és ukrajnai helyzet azonban alapos indokot ad a források anonimitásának megőrzésére. A fősodrú ukrán média a legszigorúbb cenzúra alatt működik, ukrán politikusok, tisztviselők pedig a hazaárulás vádját vonják magukra akár már egy kétértelmű kijelentéssel is. A kárpátaljaiak, akik nevüket vállalva nyilatkoznak meg, nemritkán a nemzetbiztonsági hivatal emberei zaklatásának vannak kitéve.

Akadnak persze nevesíthető megszólalók is. Ilyen például David Arahamia kormánypárti ukrán politikus, aki 2022 nyarán nyilvánosan beszélt arról, hogy a Donbaszban naponta ezer ukrán katona sérül meg vagy esik el a harcok során. Ez iszonyatos veszteség, amit a kijevi vezetés el akart titkolni; a politikus, aki Zelenszkij elnök bizalmasa, véletlenül szólhatta el magát. Az ukrán katonai veszteségekről ugyanis szigorúan tilos beszélni. Ha a nyilvánosságra kerülnének a valódi adatok, az súlyosan demoralizálná a hátországot. Becslések szerint ugyanis a harcok kezdete óta 300-400 ezer ukrán katona esett el. Hivatalosan 35 ezret tartanak számon eltűntként, illetve 8-10 ezerre teszik a hadifogságban levők számát. Az általános vélekedés szerint azonban az eltűntek túlnyomó része meghalt már, csak olyan, jellemzően periférián lévő családok férfitagjairól van szó, amelyek nem képesek kiharcolni az elesett katonák után járó kárpótlást. Így az ukrán állam legalább az eltűntnek nyilvánított katonákon spórolhat egy keveset.

A veszteségek firtatását valamelyest háttérbe szorította, hogy az ukrán erők néhány hónapja jelentős sikereket értek el. Bár a győzelmi jelentések lendületet adtak az erőfeszítések fokozását szorgalmazó politikai köröknek, az ukrán hadsereg emberveszteségei továbbra is óriásiak maradtak. Nem hivatalos hírek szerint néhány napja az 53-as számú területvédelmi zászlóalj teljes egészében megsemmisült a kelet-ukrajnai Bahmutnál, amelyet a Wagner zsoldosai ostromolnak. Hatszáz embert eltűntként tartanak számon.

A veszteségek mértékéről persze csak annyit lehet tudni, amennyi az ukrán civilek Telegram-csatornáiból kiderül. Így jutnak el a szélesebb közönséghez azok a felvételek is, amelyek a különböző zászlóaljak saját temetőiben készültek. Ezeken jól látszik, hogy az ország több pontján elterülő végeláthatatlan parcellákat zászlóerdő borítja, a nemzeti színű és csapat­zászlók pedig egy-egy sírhantot jelölnek. Kárpátaljai forrásaink szerint a katonai temetkezés nagyüzemi eszközökkel zajlik, markolóval vájnak lyukat a földbe, hogy minél gyorsabban elföldelhessék az elesetteket. Polgári beszámolók szerint a legerősebb katonai egységeket február óta már háromszor kellett „újratölteni” emberekkel. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy hetvenszázalékos veszteségnél – ha van rá mód menet közben – kivonják az adott egységet a frontvonalról, és a legénység állományát kiegészítik újonnan besorozott férfiakkal.

– A donbaszi húsdarálóban megsemmisülnek az ukrán tartalékok – mondja lapunknak egy középkorú kárpátaljai tisztviselő.

Az orosz felőrlő taktika működik. A beregszászi és más magyarok által is lakott települések temetőjében is egyre több zászlóval jelölt sírhely található. Az utóbbi hetek eseményei alapján pedig arra lehet számítani, hogy számuk meredeken emelkedni fog. Szoledar ostrománál ugyanis összesen 14 ukrán zászlóalj pusztult el, közöttük a munkácsi központú 128-asok katonái is odalettek. Kárpátalján közben az a szóbeszéd terjed, hogy az egység nem semmisült meg teljesen, csak hatalmas veszteségek érték. A halottakat a munkácsi járáshoz tartozó Mezőterebesen őrzik, a napokban indult kényszersorozási hullám pedig éppen a zászlóalj újrafeltöltését célozza. Egy kárpátaljai férfi lapunknak arról számolt be, hogy január 19-én a magyar többségű Kisbégányban razziáztak a hadkiegészítő parancsnokság emberei. A környéket ismerők látatlanban is biztosak benne, hogy a faluban tartott regrutálás sikertelen volt: aki tehette ugyanis, már régen elmenekült vagy felkészült a menekülésre, és valami búvóhelyen várja, hogy Magyarország vagy Románia irányába távozhasson.

Vannak olyan elkeseredettek, akik még önként vállalják a katonai szolgálatot. Jellemzően harcászati szempontból kevésbé hasznos férfiakról van szó, akik Ukrajna gazdasági összeomlása óta nehéz helyzetbe kerültek, és a zsold reményében, családjukért hajlandók vállalni az önkéntes bevonulást. A kiképzés ideje alatt havi 430 ezer forintnak megfelelő összeget utalnak a katonák számlájára, a fronton töltött idő alatt pedig az összeg az egymillió forintot is eléri. Mindezt a nyugati segélyekből fizetik, amelyeket Ukrajnának egy nap törlesztenie kell.

Az anyagiak, illetve a hatóságok által harcolni kényszerített katonák morálja között nem túl nagy a különbség. Túlélési esélyük minimális, a harcedzettek golyófogóként tekintenek rájuk. Egy kárpátaljai, magyarul is beszélő férfi küldött egy képernyőmentésből származó fotót. A képen egy roma fiatalt vezet el két egyenruhás; ezek után valószínűleg a legközelebbi gyűjtőponton adták le mint potenciális katonát. Sajnos az ilyen fiatalok sorsa megpecsételődött a besorozással. Az ukránok sem bánnak velük kesztyűs kézzel, a Wagner zsoldosaival szemben pedig esélyük sincs.

– Az orosz tűzhenger elől menekülni kell, akinek pedig esze van, az a fronton megadja magát – mondja egy kárpátaljai ruszin férfi, akinek már vannak katonai tapasztalatai.

E véleményt egyre többen osztják az egyenruhások körében is. Bár a veszteségekről szóló hírek nem kerülhetnek be az ukrán médiába, a sebesültként hazaérkező katonák elbeszélései vérfagyasztó történetekkel táplálják a közbeszédet. Pletykák terjengenek arról, hogy a tankok ajtaját behegesztik, hogy a legénység ne menekülhessen el a harctérről. Arról is keringenek hírek, hogy az Azov és Kraken osztagok fegyveresei vonulnak a harcoló alakulatok mögött, és azonnal kivégzik a menekülni vagy magukat megadni próbáló katonákat.

Persze nem áll minden egység mögött egy kivégzőosztag, így a dezertálások egyre gyakoribbak. Számtalan felvétel kering az interneten arról, hogy csapatok testületileg szegülnek ellen a biztos távolban megbúvó feletteseik észszerűtlen parancsainak, miután nem kapják meg a megfelelő ellátmányt. Január 15-én egy teljes harckocsidandár szüntette be tevékenységét és hagyta el állásait. Egy napokban készült videó szerint pedig egy jól azonosítható egység katonái megtagadták, hogy a front Wagner-csoport által uralt részére vezényeljék őket. Mikor a feletteseik mégis Bahmut alá küldték őket, a századparancsnok betegszabadságra ment – és követte a legénység 60 százaléka. A félelem indokolt, német hírszerzési jelentések szerint a város körüli harcokban több száz ukrán katona elesett, többek között a magyar Fejer Iván is a munkácsi 128-as dandárból.

Kárpátalján sokan latolgatják, hogy miért éppen a megyéből kiegészített 128-as egységet vezénylik a legkeményebb harcok helyszínére. Sokan tudni vélik, hogy a kijevi kormány szisztematikusan küldi a darálóba a kisebbségi területekről származó csapattestek katonáit. A sorozások alatt a magyar településeket előszeretettel keresik fel a toborzóirodák fegyveresei. Néhány napja az erőszakos sorozás újabb szintet ért el: Ungvár belvárosában az utcáról visznek el fiatalokat katonának, és már a házak kerítésein is bemásznak a fegyveresek, ha úgy gyanítják, hogy elkaphatnak egy behívó elől bujkáló fiatalt.

Időnként azonban eltelik néhány hónap is úgy, hogy nem erőltetik a sorozást, aztán a veszteségek miatt újra napirendre kerül az utánpótlás biztosítása. Forrásaink szerint most épp sürgősen szüksége volna az ukrán hadseregnek 100-200 ezer emberre, ezért indult be nagyüzemben a behívóparancsok kézbesítése és a katonakorú férfiak sorozóbizottság elé hurcolása. Ám a lehetőségek folyamatosan szűkülnek, Ukrajna kiürül és egyre kevesebb a hadra fogható férfi. Állítólag a kormány a jelenlegi 61-ről 65 évre akarja emelni a hadkötelezettség korhatárát.

– Lassan ott tartunk, ahol a németek a világháború végén, amikor már öregeket és gyerekeket soroztak be. Most a korhatárt fölfelé emelik, de lassan a tizenéveseket is ki kell menteni az országból, nehogy elvigyék őket – mondja egy idős hölgy, aki unokáiról gondoskodik, míg a fia és annak felesége Nyugaton dolgozik a család megélhetéséért.

De mi lesz, ha elfogy az ukrán férfierő? Borúlátó hangok szerint talán Európának kell felajánlania saját fiait annak érdekében, hogy a háború folytatható legyen Oroszországgal szemben. Fél lábbal már úgyis benne vagyunk, hiszen kizárólag a NATO eszközei teszik lehetővé az ukrán ellenállás folytatását.

– A Leopard tankok fehér kereszttel, ukrán legénységgel hatásos propaganda lesz Oroszországban – mondja egy kárpátaljai magyar férfi, akinek hivatása miatt sikerült elkerülnie a frontra hurcolást. A háborús lelkesedést mindenesetre sokkal könnyebb ébren tartani azok körében, akiket nem fenyeget a behívó, mint a katonakötelesek között, teszi végezetül hozzá.