Fotó: MTI/EPA/Kham, archív, illusztráció
Hirdetés

Mun egyúttal üdvözölte, hogy Kim újra tárgyalna Donald Trump amerikai elnökkel.

A dél-koreai vezető tanácsadóinak elmondta: úgy véli, eljött az előkészületek és az észak-déli csúcstalálkozók ideje. „Mihelyst Észak-Korea kész rá, remélem, hogy újabb csúcstalálkozót tarthatunk a két Korea között, formai és helyszíni megkötés nélkül” – hangsúlyozta.

Ez volt az első alkalom, hogy Mun fehér házi találkozója óta hivatalosan megszólalt Észak-Korea ügyében.

Kim a Legfelsőbb Népi Gyűlés múlt heti ülésén felszólította az Egyesült Államokat, hogy változtasson hozzáállásán a nukleáris leszerelési tárgyalások folytatása érdekében.

Az észak-koreai vezető szerint a februári hanoi csúcstalálkozó az Egyesült Államok egyoldalú követelései miatt végződött kudarccal. Washington viszont Phenjant okolta, amiért az ellene érvényen lévő nemzetközi szankciók könnyítéséért cserébe csak korlátozott leszerelést ajánlott.

Kim nyomatékosította, hogy országa türelmesen vár az év végéig, és tapodtat sem mozdul.

Mun szerint ez azt mutatja, hogy az észak-koreai vezető hajlandó folytatni a párbeszédet.

Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az elmúlt egy év során már háromszor találkozott egymással; tavaly áprilisban és májusban a két ország határán tartottak csúcstalálkozót, szeptemberben pedig Mun Phenjanban találkozott a kommunista állam első emberével.