Joachim Nagel, a német jegybank, a Bundesbank elnöke különleges lehetőségeket lát a digitális euróban, ugyanakkor nagy kihívásokat is annak bevezetésében. A frankfurti Goethe Egyetem hétfő esti rendezvényén tartott beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy a digitális euró csökkenthetné a nemzetközi fizetési műveletek kockázatait és függőségeit. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jegybankárok még tüzetesen vizsgálják a digitális euró esetleges korlátait is.

Hirdetés

„A digitális jegybanki pénz (CBDC – Central Bank Digital Currency) különleges lehetőséget kínál arra, hogy a nemzetközi fizetési tranzakciókat gyorsabbá, olcsóbbá és átláthatóbbá tegyük” – mondta Nagel a beszéd átirata szerint. Fontos, hogy a különböző valutaövezetek digitális központi banki fizetési rendszereit úgy tervezzék meg, hogy azok „kommunikálni tudjanak egymással”, hogy a tranzakciókat a rendszerek között is le lehessen bonyolítani.

Nagel kifejtette, hogy az interoperabilitás megvalósítása komoly kihívásokkal jár mind gazdasági, technikai, jogi és politikai téren. „Ha ezeket jól kezeljük, akkor a határokon átnyúló fizetések hátrányai jórészt kiküszöbölhetők” – mondta Nagel. „Ezt a területet nem szabad teljesen átadni az ingadozásra hajlamos kriptovalutáknak vagy a zárt ökoszisztémákban lévő stabilcoinoknak” – mondta.

Ezért „még fontosabb, hogy nagy gondossággal folytassuk a digitális euró tanulmányozását a nemzetközi szempontok figyelembe vételével” – mondta Nagel. „Véleményem szerint mindenképpen ki kell használnunk a digitális jegybanki pénzben rejlő lehetőségeket, mert nagy potenciált látok benne” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Nagel szerint a digitális euró bevezetése esetén óvintézkedéseket kell tenni a banki és pénzügyi rendszer torzulásai ellen. „Ezért már korai szakaszban olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek megakadályozzák a betétek túlzott és ugrásszerű átcsoportosítását digitális euróra a kereskedelmi bankoknál” – tette hozzá.

Nagel szerint a felső határt lehetne szabni a digitális euró birtoklására. Fabio Panetta, az EKB igazgatója egyszer egy 3000 eurós lehetséges felső határt hozott szóba. Nagel szerint viszont emellett elképzelhetőek küszöbértékek is, amelyek felett lépcsőzetesen előnytelen kamatok fenyegetnek.

„A rögzített felső korlátok hatékonyan korlátoznák a forgalomban lévő digitális euró mennyiségét” – mutatott rá Nagel. A differenciált kamatláb pedig nagyobb rugalmasságot teremtene a digitális valuta iránti kereslet kielégítéséhez. „Különösen a bevezető időszakban a magánszemélyekre vonatkozó rögzített felső korlátok alkalmasabbak lehetnek arra, hogy kizárják a pénzügyi rendszer torzulásait.

Az euróövezet monetáris őrei egy ideje már vizsgálják az európai közös valuta digitális változatának lehetséges bevezetését. Az Európai Központi Bank (EKB) 2021. július közepén az úgy döntött, hogy magasabb szintre emeli az előkészítő munkálatokat: a kétéves tanulmányi szakaszban jelenleg a technológia és az adatvédelem vizsgálata folyik.

Az, hogy végül lesz-e digitális euró, az még nyitott kérdés. A digitális euró mindenesetre az elképzelések szerint a készpénz kiegészítőjeként, nem pedig helyettesítőjeként funkcionálna.

A digitális euróval kapcsolatos munka az euróövezet központi bankjainak válasza az úgynevezett kriptovaluták, például a Bitcoin és az Ether rohamos térnyerésére a nemzetközi fizetési forgalomban. A nagy különbség: ezzel szemben a digitális euró egy központi bank felügyelete alatt állna, amely biztosítja a valuta stabilitását. A világ más központi bankjai is vizsgálják a digitális jegybanki pénz bevezetésének a lehetőségét.