Fotó: ShutterStock/Alexey Smyshlyaev
Hirdetés

A Moszkva-barát donyecki szakadárok belügyminisztériumának pénteki közlése szerint a térség székhelyén, Donyeck városában a helyi bevándorlási hatóság két okmányirodájában kezdték meg az iratok kiadását azoknak, akik korábban könnyített eljárásban jelentkeztek orosz állampolgárságért. A tárca hozzátette, hogy szintén helyben lehet majd igényelni orosz állampolgárságot is.

A tájékoztatás szerint júliusban a tervek szerint a szeparatista területen fekvő Harcizszk, Enakijevo és Mangus településeken is nyitnak okmányirodákat. A szakadárok hozzátették, hogy a térség ukrán csapatoktól való felszabadításának függvényében további településeken is nyitnak hasonló irodákat.

Luhanszkban, a szintén csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaság székhelyén szintén pénteken nyílt meg orosz útlevelek kiadását intéző iroda.

A TASZSZ orosz hírügynökség felidézte, hogy korábban csak az oroszországi Rosztov megye négy helyszínén lehetett átvenni az ukrán szakadárok területeiről igényelt orosz útleveleket.

Korábban írtuk

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2019. április 24-én írt alá rendeletet a könnyített honosítás lehetőségének kiterjesztéséről a luhanszki és donyecki régiók lakosai számára.