Fotó: MTI/EPA/Boriszlav Ttrosev, szerk., archív, illusztráció
Hirdetés

A katolikus egyházfő vasárnapi beszédét utoljára közvetítette interneten a Vatikán. Hétfőtől a március 10-től lezárt Szent Péter tér és Szent Péter-bazilika, valamint a Vatikáni Múzeum is újranyitja kapuit a hívők és a többi látogató előtt.

Az egyházfő beszéde után kitekintett az apostoli palotáknak a Szent Péter-térre néző ablakából. A még lezárt tér körül több ezren várakoztak: rómaiak, akik a nyitás előtti utolsó nap gyalogosan, kerékpárral érkeztek és felvételeket készítettek az üres térről, amelyet reményeik szerint soha többet nem látnak így viszont.

Ferenc pápa emlékeztetett, hogy hétfőtől újra a hívők jelenlétében misézhetnek. „Arra kérlek benneteket, a hatóságok által megszabott óvintézkedések, előírások további betartásával haladjunk előre, mindannyiunk és Isten népe védelmében” – jelentette ki a pápa.

Korábban írtuk

A járvány miatt a tavaszi elsőáldozást elhalasztani kényszerülő gyerekeket arra kérte, hogy a várakozási időt lehetőségként használják ki a katekizmus elmélyítésével.

Emlékeztetett az öt évvel ezelőtt a teremtett világ védelmében kiadott, Áldott légy kezdetű enciklikára. „A járvány időszakában tudatosabban védjük közös otthonunkat” – mondta.

Az egyházfő nem feledkezett meg Szent II. János Pál pápa születésének századik évfordulójáról, amelynek tiszteletére hétfő reggel misét mutat be a Szent Péter-bazilika altemplomában, a néhai pápa sírjánál. Ez lesz az első pápai mise több mint két hónap óta, amelyen hívők is részt vehetnek.

Március 10-től Ferenc pápa kizárólag interneten keresztül szólt a hívőkhöz, a Vatikán közösségi felületein közvetítették beszédeit, valamint az üres Szent Péter-bazilikában bemutatott miséket. Precedens nélküli volt az idei húsvét is, amelynek minden szertartását az üres Vatikánban tartották meg: elmaradt nagycsütörtökön a lábmosás szertartása, a nagypéntek esti keresztút 1965 óta először nem a Colosseumnál, hanem a Szent Péter téren zajlott.

A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint 12 fertőzöttet diagnosztizáltak Vatikánvárosban, kétszer tesztelték a 83 éves Ferenc pápát is, és mindkétszer negatívnak bizonyult. Teljesen elszigetelték a Vatikánban élő 93 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápát is.

A május 18-i újranyitásra fertőtlenítették a több mint 23 ezer négyzetméteres Szent Péter-bazilikát, a padlózatot, márványfalakat, oszlopokat, szobrokat, a Pieta-szoborcsoportot védő üveget is. A kezdeti tervek szerint egyszerre csak 200 látogatót engednek be. A bejáratoknál testhőmérőt helyeznek el.

Az olaszországi templomokban az óvintézkedéseket az olasz püspöki kar és a római kormány közötti protokoll szabályozza. Egyszerre csak meghatározott számú hívő léphet be a templomokba, egymástól és a paptól is legalább egyméteres távolságra, a templomot rendszeresen fertőtleníteni kell, nem lesz szenteltvíz a tartókban, elmarad a béke jelekénti kézfogás. Az óvintézkedések minden vallási felekezetre vonatkoznak, egyedül a római mecsetet nyitják meg csak júniustól.