A szenátus 115 igen, 79 nem szavazattal és 5 tartózkodással bizalmat adott a Meloni-kormánynak, miután a képviselőház többsége már kedden támogatásáról biztosította.

Hirdetés

Giorgia Meloni ugyanazt a beszédet nyújtotta be a felsőházban, melyet az alsóházban mondott el. A frakciók szándéknyilatkozataira válaszolva a kormányfő kitért az ukrajnai háborúra. Úgy vélte, hogy a háborúkban a felek közötti tárgyalásokat csakis egyensúlyteremtéssel lehet előmozdítani: „Hacsak nem akarjátok azt állítani, hogy a békét megadással lehet elérni, a békét Ukrajna támogatásának folytatásával lehet elérni, lehetővé téve számára a védekezést”.

Hozzátette: „azon dolgozunk, hogy igazságos béke szülessen, de meg kell értenünk, hogy az miként érhető el: békét nem lehet teremteni szivárványszínű zászlók lobogtatásával a tereken”. Giorgia Meloni arra utalt, hogy a pacifisták ilyen zászlókkal tüntetnek.

A jobboldali miniszterelnök beszédében egyebek között bejelentette, hogy fel akarja emelni a készpénzbefizetések felső határát a jelenlegi kétezer euróról tízezer euróra. A koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt források felhasználásának felgyorsítását ígérte, miután a tavaly az előirányzott 42 milliárd euróból Róma csak 21 milliárdot használt fel.

A párt- és frakcióvezetők felszólalásai között várakozás előzte meg a Hajrá Olaszországot (FI) elnöklő Silvio Berlusconi szavait, aki kilenc év után tért vissza a parlamentbe, ahonnan 2013-ban adócsalás miatti jogerős ítélet miatt zárták ki. Berlusconi örömét fejezte ki, hogy éppen akkor térhetett vissza a szenátusba, amikor az olaszok ismét a jobbközépre bízták a kormányzást. Emlékeztetett, hogy 28 évvel korábban ő indította útjára a jobbközép koalíciót.

Korábban fenntartást váltottak ki Giorgia Meloni részéről is Berlusconi kijelentései, miszerint továbbra is szoros baráti kapcsolatot ápol az orosz elnökkel, és a háborúért az ukrán elnököt tartja felelősnek.

Berlusconi most azt hangoztatta, hogy a Hajrá Olaszország és ő személyesen sohasem hozott olyan nemzetközi politikai döntést, amely ne a nyugat és a szabadság mellett foglalt állást. A jelenlegi helyzetben „nem tehetünk mást, mint hogy védjük Ukrajna jogait. (…) A békén kell dolgoznunk, teljes összhangban szövetségeseinkkel, és az ukrán nép akaratát tiszteletben tartva” – mondta Silvio Berlusconi.

Megjegyezte, elkötelezettségét senki sem vonhatja kétségbe.

Korábban írtuk