Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: DigitalMammoth
Hirdetés

Ezentúl csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknek munkahelyi kötelezettségeik, gyógykezelésük, rászoruló hozzátartozójuk ellátása, vagy a legszükségesebb árucikkek beszerzése miatt ez elkerülhetetlen. Minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak.

A román hírtelevíziók tudósításai szerint a nagyvárosok utcáin rendőrök igazoltatják a járókelőket és az autósokat, Bukarest belvárosában pedig – egyelőre demonstratív jelleggel – felfegyverzett katonai járőrök is megjelentek az iraki bevetésekben használt terepjárókkal.

A kijárási tilalomról szóló katonai rendelet értelmében a hadsereg őrzési, határvédelmi és rendfenntartó feladatok elvégzésében segíti a belügyi alakulatokat. A hatóságok szerdán még nem bírságoltak, de a kijárási rendelet megszegéséért elvileg 100-tól 5000 lejig (7000-1 millió 750 ezer forint) terjedő büntetés szabható ki, súlyosabb esetben pedig a járvány megfékezésének akadályozásáért bűnvádi eljárást is indíthatnak.

A karanténrendelkezések megsértéséért vasárnap óta 450, otthoni elkülönítésben lévő embert helyeztek hatósági karanténba, a karanténban lévők közül pedig 8 embert újabb 14 napos vesztegzár alá vontak. Jelenleg több mint százezer embert tartanak megfigyelés alatt otthoni vagy hatósági karanténban.

Romániában szerda délig 13 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány, külföldön 8 Covid-19 betegségben szenvedő román állampolgár halt meg. A fertőzöttek száma meghaladta a 900-at, közülük 86-ot gyógyultnak nyilvánítottak. A Covid-19-ben szenvedők közül 18-at ápolnak intenzív osztályon, 8 beteg állapota súlyos.