Fotó: MTI, archív
Hirdetés

A világszervezet vezetője egyben azzal vádolta meg Phenjant, hogy az önkényes őrizetbe vételekkel, a kínzásokkal, a kényszermunkával és kivégzésekkel megsérti az emberi jogokat a fogolytáborokban.

Guterres felhívását a világszervezet szeptember 17-én kezdődő Közgyűlése 74. ülésszakához benyújtott jelentésében tette közzé. A dokumentumban foglalkozik Észak-Korea általános emberi jogi helyzetével, a tavaly szeptembertől idén júliusig terjedő időszakra vonatkozólag.

Hangoztatta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban az embereket alapvető emberi jogaik gyakorlásáért őrizetbe veszik és letartóztatják. A jelentésben idézték azokat az embereket, akiket a Hamgjong tartományban lévő Dzongori táborban tartottak fogságban. Kiderült, hogy a táborban háromezer ember lehet, és számos jelentés szerint több rab is éhen halt. Ugyancsak itt gyakori a tüdővész és a fertőző májgyulladás. Számos jelentés szólt arról is, hogy az őrök több embert agyonvertek.

Az ENSZ-főtitkár a világszervezetnek készített jelentésében számos javaslatot tett, amelyekben egyebek között felszólította Észak-Koreát, hogy tegyen lépéseket az emberi jogok helyzetének javítására az országban. Az ajánlások között szerepelt az is, engedjék be az országba az ENSZ emberi jogi főbiztosát, hogy a helyszínen ellenőrizze a helyzetet.