A nizzai Notre-Dame-bazilikában négy napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylet után kérte meg Emmanuel Macron államfő a tárcavezetőt, hogy tunéziai kollegájával tárgyaljon, miután az elkövető, egy 21 éves tunéziai szeptember közepén indult el hazájából, és a migrációs útvonalon Olaszországon keresztül illegálisan érkezett Franciaországba.

Hirdetés

„A hét végén indulok” – mondta a BFM hírtelevízióban a belügyminiszter, jelezve, hogy a látogatás célja „tárgyalni hivatali kollégáival és a titkosszolgálati vezetőkkel a jobb információcsere érdekében”.

A döntést azután jelentette be a francia kormány, hogy szombat este az illegális bevándorlásról egyeztetett telefonon Kaisz Szaíd tunéziai elnök és francia hivatali partnere. A két vezető megállapodott abban, hogy megerősítik a terrorizmus elleni együttműködést Franciaország és Tunézia között, Szaíd pedig elítélte az erőszak minden formáját. Abban is egyetértettek, hogy megoldást kell találni az illegális migráció egyre súlyosbodó problémájára.

„A köztársasági elnök azért hívta fel hivatali partnereit, hogy megállapodjanak olyan emberek hazaküldéséről, akik rendelkeznek az adott ország állampolgárságával, és nálunk radikalizáltként azonosították őket” – mondta Gérard Darmanin. Jelezte, hogy az elmúlt hónapban 16 ilyen embert utasított ki Franciaország.

Korábban írtuk

„Ezeket az embereket nem ítélték el, de mi úgy látjuk, hogy radikálissá tették őket, ezért nincs helyük nálunk” – hangsúlyozta Gérard Darmanin.

A tárcavezető elmondta, hogy Tunézia és Algéria után a következő napokban hasonló célból Oroszországba is ellátogat, ahol a Franciaországban tartózkodó orosz állampolgárságú iszlamisták hazaküldéséről egyeztet, miután október közepén egy moszkvai születésű csecsen fiatal hajtott végre merényletet: lefejezett egy történelemtanárt egy Párizshoz közeli középiskolánál, amiért az Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján.

Gérard Darmanin elmondta: a francia szolgálatok által radikalizmussal gyanúsított illegális bevándorlók begyűjtésére utasította a prefektusokat. Számuk jelenleg száz körül mozog.

Az elmúlt három évben a miniszter tájékoztatása szerint Franciaország 458 radikalizált külföldit küldött vissza a származási országába.