A francia elnök már a gyors tűzszünetet preferálná
Franciaország világossá tette, hogy az Ukrajnában elérendő tűzszüneti megállapodásnak „a realitásból kell kiindulnia” – olvasható a Magyar Nemzet elemzésében, amelyben kifejtik: az Emmanuel Macron elnök hivatala által megfogalmazott álláspont komoly aggodalmat kelthet Kijevben, ahol attól tartanak, hogy a nyugati partnerek végül kész tények elé állítják őket, és elvárják tőlük egyes, jelenleg orosz megszállás alatt álló területek feladását.A csütörtökön Párizsban tartott magas szintű találkozón amerikai, brit, német és ukrán képviselők is részt vettek, köztük Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott, aki az elmúlt hónapokban többször is tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Moszkvában – idézi fel a cikk.
Egy francia tisztviselő a megbeszélések után elmondta, hogy a tárgyalások során a pragmatizmus kapott hangsúlyt, figyelembe véve azt a tényt, hogy „számos terület jelenleg orosz megszállás alatt áll”.
Ezzel kapcsolatban Witkoff korábban úgy nyilatkozott, hogy Oroszország békejavaslata öt ukrán terület megtartásához kötődik, és bár nem nevezte meg ezeket, nagy valószínűséggel a Krím félszigetről, valamint Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja régiókról van szó.
Ezeket a területeket Moszkva népszavazások útján próbálta meg annektálni, de a nemzetközi közösség nagy része ezt nem ismeri el.
Kijev határozottan elutasította az orosz követeléseket.
A külügyminisztérium leszögezte, hogy Ukrajna soha nem fogja elismerni ezeket a területeket orosz földként, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy maradéktalanul álljon ki az ország szuverenitása és területi egysége mellett.
Emmanuel Macron hivatalának közleménye szerint a mostani találkozó egy „pozitív folyamat kezdete, amelybe az európaiak is aktívan bekapcsolódnak”.
A cél a „gyors, stabil és igazságos béke”, amely garantálja Ukrajna alapvető jogainak védelmét
– hangsúlyozták Párizsban.
Franciaország figyelmeztetést intézett az amerikai kormányzat felé is, hogy a franciák és más európai országok szerint veszélyes lenne olyan tűzszünetet kötni, amelyhez nem társulnak szilárd biztonsági garanciák Ukrajna számára, illetve nem épül ki egy hatékony ellenőrzési és válaszmechanizmus a tűzszünet megszegése esetére.
Emmanuel Macron csütörtökön telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel a találkozó előtt és után is.
A tárgyalások a jövő héten Londonban folytatódnak, hasonló felállásban, az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság és Ukrajna magas rangú képviselőinek részvételével.