Fotó: shutterstock.com/vchal
Hirdetés

A közzétett információk alapvető közérdeket jelentenek, mivel igazolták „annak kockázatát, hogy francia gyártású fegyvereket használnak háborús bűncselekményekre Jemenben” – közölték a civil szervezetek, ideértve többek között az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetet és az Oxfam franciaországi szervezetét is.

A Disclose elnevezésű új francia tényfeltáró hírportál ugyanis a korábbiakban közölte, hogy a szóban forgó riport miatt az oldal két újságíróját és egy riportert is beidéztek kihallgatásra a francia hírszerzési ügynökséghez, katonai titkok feltételezett megsértése miatt.

A hírportálon áprilisban közzétett dokumentumból az derül ki, hogy a francia katonai hírszerzés szerint bevetnek francia fegyvereket a jemeni konfliktusban, ellentétben azzal, amit a francia kormány állít.

Jóllehet a francia kormány nem cáfolta a hírszerzési jegyzék létét, továbbra is azt állítja, hogy a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek által vásárolt francia fegyvereket kizárólag védelemre használják.

A kiszivárgott dokumentum szerint Jemenben több mint 400 ezer polgári személy lehet kitéve a szaúdi légicsapásoknak, amelyekhez francia lövegeket is használnak.

Franciaországban számos jogvédő szervezet rendszeresen elítéli a francia fegyverszállításokat a konfliktusban résztvevő feleknek, miután azokat megítélésük szerint bevethetik a polgári lakosság ellen.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között.

A világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát kiváltó konfliktusban 2015 óta mintegy 10 ezren haltak meg, többségükben polgári személyek, és több mint 60 ezren sebesültek meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem végleges adatai szerint.