Fotó: MTI/AP/Thibault Camus
Hirdetés

A jelenség példátlan tiltakozási hullámot váltott ki az elmúlt hetekben Franciaországban, ahol idén eddig 116 nőt ölt meg korábbi vagy jelenlegi párja. Szombaton hetven feminista és jogvédő szervezet felhívására tízezrek tiltakoztak több mint harminc városban.

Édouard Philippe miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a kormány célja véget venni „azoknak a működési zavaroknak, amelyekről eddig nem akartuk tudomást venni”, s ennek érdekében olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek célja szavai szerint „a hallgatás megtörése”.

Az erőszak fogalmát a kormányfő szerint „jobban kell definiálni a jogban”, mégpedig az öngyilkossághoz vezető zaklatások súlyosbító körülménnyé tételével, vagy a fizikai erőszakot megelőző pszichológiai nyomásgyakorlásnak a törvénybe foglalásával. Azt is megerősítette, hogy az orvosi titoktartás szabályait úgy módosítják, hogy az egészségügyi dolgozók könnyebben tudják jelezni a hatóságok felé, ha felmerül az erőszak megismétlődésének komoly veszélye. Azt a „jogi abszurditást” is megszünteti a francia kormány, amely a gyerekeket a szüleik ellátására kötelezi, azaz az apáéra is, abban az esetben, ha az megölte a gyerekek anyját.

Edouard Philippe elmondta, hogy az intézkedéseket egy új törvényjavaslat formájában nyújtja be a kormány a parlamentnek, amelyben az emberöléssel megvádolt házastárs szülői jogainak automatikus felfüggesztése is szerepel.

Marlene Schiappa, a nők és férfiak közötti egyenlőségért felelős államtitkár már korábban bejelentette, hogy a kormány olyan regionális központokat hoz létre, amelyek párkapcsolati erőszakot elkövető férfiakkal foglalkozik a visszaesők számának csökkentése érdekében, s a párkapcsolati erőszakot szenvedő nők számára létrehozott ingyenes telefonszám ezentúl a hét minden napján 24 órában hívható lesz.

A kormány szeptember elején már tucatnyi intézkedést foganatosított, amelyek részeként a már meglévő 5 ezer sürgősségi szálláshelyeken 250 olyan helyet hoztak létre, ahol a bántalmazott nőket azonnal biztonságba lehet helyezni, és további 750 átmeneti szálláshelyet, ahol az erőszakot elszenvedett nők hat hónaptól egy évig lakhatnak. A miniszterelnök szeptemberben azt is jelezte, hogy ezentúl általános lesz az azonnali feljelentés a kórházakban, valamint a párkapcsolati erőszakra specializálódott ügyészeket is kineveznek 172 bíróságon, annak érdekében, hogy az ügyek feldolgozását és kezelését szakszerűbbé tegyék és felgyorsítsák. A francia parlament október közepén elfogadott egy törvényjavaslatot is, amely 2020-tól lehetővé teszi, hogy elektromos karkötő viselésével tartsák távol a hatóságok az erőszakoskodó férfit a bántalmazott nőtől.