Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek – az informális EU-csúcsot közvetlenül megelőző – találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban szerdán.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Peter Pellegrini – a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint – a V4-es találkozó után azt mondta: ott nem hangzott el semmiféle „abszolút nem” a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését célzó tervre, csak az, hogy világosan meg kell határozni annak feladatait és hatásköreit.

„A Frontex esetében azt tartjuk fontosnak, hogy az ne helyettesítse a határőrségek vagy a tagállamok (más hasonló) egységeinek szuverenitását” – mondta a szlovák kormányfő, aki szerint az európai politikusoknak minden olyan megoldást támogatniuk kellene, amelyikről világos, hogy képes hozzájárulni az unió határainak megvédéséhez.

Működőképes lehetne az egyes tagállamok partvédelmi egységeinek és a Frontexnek egy olyan jó kombinációja, amelyben az utóbbi aktívabb lenne harmadik országokban, azaz segítene egyes észak-afrikai országok határainak és parti vizeinek a védelmében – vélekedett Peter Pellegrini.

A V4-es találkozó megállapításairól szólva rámutatott: továbbra is változatlan a V4-ek miniszterelnökeinek az a közös álláspontja, hogy migránsok befogadására csakis az egyes tagországok önkéntes döntése alapján kerülhet sor.