Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz
Iráni illegális bevándorló a határmenti Evrosz térségében fekvő Thurio faluban, miután Törökországból Görögországba érkezett 2020. március 9-én.
Hirdetés

Közleményében Leggeri kiemelte, hogy az uniós tagállamok alig tíz nap alatt teljesítették a személyi állományt, valamint eszközfelajánlást jelentő hozzájárulásaikat, így válaszolva az egyre súlyosbodó migrációs nyomásra.

Athén kérése alapján a Frontex megkezdte az Evros 2020 elnevezésű, gyorsreagálású, határ menti beavatkozást – fogalmazott Leggeri. Hozzátette: a művelet két hónapig tart, mandátuma szükség esetén meghosszabbítható.

Tájékoztatása szerint a száz határőr telepítéséhez 22 uniós tagország járult hozzá.

Közölte azt is, hogy az unió tagországai teljes mértékben támogatják Görögországot a kialakult helyzet gyors megoldásában. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy az európai szolidaritás szellemében készek további hozzájárulást nyújtani a Frontex műszaki és technikai eszközigényének kielégítésére.

A tagállamok elkötelezték magukat amellett is, hogy további technikai felszerelést, például hajókat, megfigyelő repülőgépeket, valamint éjjellátó és a hőkamerákkal felszerelt járműveket bocsátanak a Frontex tengeren szolgálatot teljesítő, Aegean 2020 elnevezésű, gyorsreagálású programja számára.

Leggeri elmondása szerint a Görögországot érintő két uniós határvédelmi műveletben ez idáig a Frontex több mint 500 tisztje szolgált. Munkájukat 11 hajó és két repülőgép segítette.

Görögország február végén arról számolt be, hogy egy nap alatt csaknem tízezer illegális bevándorlót akadályozott meg abban, hogy görög földre lépjen. Négy év óta – az EU és Törökország közti migrációs megállapodás megkötése és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta – nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott az EU területére jutni.

Az új migránshullám oka, hogy Törökország február végén úgy döntött, többé nem állja útját az Európába igyekvőknek. Görögország erre határvédelmének megerősítésével reagált.